Demszky Gábor;előválasztás;Magyar György;

2021-10-11 08:56:55

Magyar György megcsúfolásról beszél, Demszky Dobrevről

Demszky Gábor pedig Dobrev Klárára szavaz a második fordulóban.

Karácsony Gergely és a jobbikos Jakab Péter, illetve a momentumos Fekete-Győr András eddigi támogatói nem biztos, hogy elmennek szavazni, hiszen az ő jelöltjeik nincsenek többé versenyben, s Márki-Zay Péterre és/vagy Dobrev Klárára ezek után nem akarnak átszavazni. Egyelőre nemigen tudni – vélem én –, hogy Karácsony pénteki visszalépése milyen hatással lesz az előválasztási aktivitásra - írta blogbejegyzésében Magyar György.

A Civil Választási Bizottság elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy a budapesti főpolgármester kiszállásának olyan üzenete lesz az ellenzéki szavazók egy részének, hogy minek a második körben elmenni előválasztani, mert az egyszerű, hétköznapi polgárok úgysem tudják befolyásolni az eseményeket, a közélet alakulásáról valójában továbbra is főleg a politikusok döntenek. Így jobban örültem volna annak, ha a második előválasztási fordulóban mindhárman megmérettetik magukat - tette hozzá.

Ezt követően azzal folytatta, nem tudja szó nélkül hagyni, ha most az előválasztás, mint az ellenzék 2010 óta legígéretesebb politikai innovációja hitelességét bárki aláássa. Szerinte ugyanis Karácsony Gergely visszalépése magának az előválasztás ethoszának nem tesz jót, és ez a választót nem fel-, hanem inkább leértékeli. "Ami az utóbbi napokban folyt, az szerintem megcsúfolása az eredeti gondolatunknak. Mi úgy véltük, hogy az érintett politikai szervezetek által konszenzussal elfogadott rendszer működni fog, ám csalatkoztunk. Pedig a játékszabályok világosak voltak: a miniszterelnökjelölt-jelöltek kiválasztása kapcsán két fordulót tartanak, ha az első körben senki nem szerzi meg a szavazatok több mint ötven százalékát. A megállapodás szerint az a három politikus mehetett volna tovább, aki megkapja a voksok legalább 15 százalékát"- fogalmazott. 

Magyar György bejegyzését azzal zárta, hogy noha nem  szeretne senki felett sem pálcát törni, de felvetődik benne a kérdés, nem veszélyeztetik-e személyes ambíciók az ígéretes hatpárti összefogást. Noha a főpolgármester visszalépést legitimnek tartja, ám úgy véli, "szerencsésebb lett volna betartani az eredeti játékszabályokat, és a választók bölcsességében bízni, akik jutalmazni, de büntetni is tudnak. Mi nem így képzeltük el az előválasztást, mert számunkra a közbeszéd jó értelemben vett tematizálása, a választók mozgósítása és a jelöltek legitimálása volt a legfontosabb cél."