iskola;COVID-19;

2021-10-14 06:00:00

Már több mint 200 iskolai helyszínt érinthet a járvány miatti "tanügyi intézkedés"

A kormány változtatott a karanténszabályokon.

Folyamatosan emelkedik azoknak az oktatási intézményeknek a száma, ahol intézkedni kellett a koronavírusos megbetegedések miatt - derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) lapunknak küldött tájékoztatásából. A szaktárca adatai szerint jelenleg az iskolák két százalékát - jellemzően egy-egy osztályt - érinti tanügyi intézkedés, néhány hete ez a szám egy százalék körüli volt. Hozzátették: tudomásuk szerint a jelenlegi tanévben arra még nem volt példa, hogy egész iskolára kellett volna ilyen intézkedést elrendelni.

Bár pontos számokat nem kaptunk, ha az Emmi által korábban említett mintegy 13 500 feladatellátási hellyel számolunk, az azt jelenti, hogy 270 körüli azoknak az iskolai helyszíneknek a száma, ahol koronavírusos megbetegedéseket igazoltak. A pedagógus érdekvédelmi szervezetek szerint ugyanakkor a hivatalos adatok nem minden esetben fedik a valóságot, hiszen érdemi kontaktkutatás, kötelező tesztelés továbbra sincs. Az idei tanévtől kötelező központi járványügyi szabályok sincsenek, mint például a maszkviselés vagy a testhőmérséklet mérés. Igaz, erről az iskolák dönthetnek saját hatáskörben is, az Eduline oktatási szakportál nemrég arról írt, több általános és középiskola diákjainak már a tanteremben is maszkot kell viselniük.

A kormányzat - úgy tűnik - egy szabályon viszont szigorított: az iskoláknak tanévkezdéskor kiküldött intézkedési tervben még az állt, hogy bárki (tanár, diák vagy más iskolai dolgozó), aki megkapta a védőoltást vagy az elmúlt hat hónapban átesett a koronavírus-fertőzésen, nem minősül kontaktszemélynek és karanténkötelezettség sem vonatkozik rá. Ez viszont már nincs így, az Emmi legalábbis azt közölte lapunkkal, hogy az igazolt fertőzöttekre „továbbra is” érvényes a tíz napos karantén, ez igaz az igazoltan fertőzött pedagógusokra és a diákokra is, akkor is, ha egyébként oltott valaki.

- A diákok és a pedagógusok átoltottságának köszönhetően nincsenek tömeges megbetegedések, az oktatás főszabály szerint jelenléti oktatásban működik, hiszen a munkába járó szülőknek és a gyermekeknek is ez a legjobb. A 12 év feletti diákok több mint fele védett a vírussal szemben és arányuk folyamatosan nő - írta lapunknak a szaktárca.

Bár a főszabály szerint mindenhol jelenléti oktatás van, az Emmitől szerettük volna megtudni, pontosan hány esetben indokolta eddig a járványhelyzet digitális munkarend bevezetését, s mennyi iskolai osztályt érint jelenleg is a digitális oktatás, de erre a kérdésünkre csak annyit válaszoltak, hogy a tantermen kívüli digitális munkarend elrendelése az Operatív Törzs hatáskörébe tartozik. Érdeklődtünk a Koronavírus Sajtóközpontnál is, de lapzártánkig nem kaptunk tájékoztatást.