Heti abszurd: Kegyáradás

Úgy tűnik, a kormánypárti szavazótábor és a kapcsolódó gazdasági körök népe nem ágál az ellen, hogy Orbán Viktor kegye mozgatja életminőségének görbéjét. Mert a kegyúr megvédi őket a világ valóságától, racionalitásától – és ez akkor is megéri, ha drága mulatság.

Egy jó rezsimviccet el lehet mesélni Ferenc Jóskával, Horthy Miklóssal, Kádár Jánossal és Orbán Viktorral egyaránt – legfeljebb egy-két mondatot kell változtatni, hogy a poén jobban idomuljon a kor hangulatához. Tudja ezt a magyar miniszterelnök is, aki ugyanazt a viccet meséli évek óta, magáról. Legfeljebb a viccdíszletet formázza újra. Példának okáért 2017 májusában – ekkor már beröffentette a 2018-as választási kampányt – sertésekkel kedélyeskedett (Helló, röfik! – üdvözölte a két méla jószágot a kormányfő), gazdájuknak, Bözsi néninek pedig nyugdíjemelést helyezett kilátásba. S nem rejtette véka alá, kizárólag az ő kegyelméből lehet csöppet könnyebb a néni élete. „Év végén, ha úgy vannak a számok, akkor emelek megint”, csorgott alá a szavazatvásárlási szólam a miniszterelnöki ajakról akkor, és most sincs ez másképp.

Csak épp most idős borászra hullanak a szavak, és nemcsak év végi emelésről van szó, hanem jövő évi adományról is. Orbán Viktor ugyanis némi szóda és bor felett a heteken belül megérkező, mintegy 80 ezer forintos nyugdíjprémiumon kívül azt is megígéri, hogy felgyorsítja a 13. havi nyugdíj visszaépítésének ütemét, és így nem 2024-ben kapnak egyhavi pluszt az idősek, hanem már jövőre. Hogy véletlenül se lehessen félrecímezni a hálát, a miniszterelnök világossá teszi, hogy ez neki köszönhető, „ott lohol érte a pénzügyminiszter nyakán”. És bár Varga Mihály kemény nyakú nagykunsági kálvinista, azért sok kétsége senkinek ne legyen, hogy sikerrel jár ez a kitaposás.

Nem véletlen, hogy számos egymásra tartalmilag rímelő felmérés szerint a Fidesz-tábor 60-80 százalékának nem eszme és világnézet, hanem Orbán Viktor jelenti a kapcsolódási pontot, ha ez a személyes tényező kikerülne a szavazatmaximálási egyenletből, megreccsenne a kormánypárt gerince. A miniszterelnök személyesen eteti az érzelmi táplálékot igénylő sokaságot, a szociális transzferekért mozduló tömegeket – illetve a párt és a gazdasági holdudvar prominenseit (utóbbiak esetében talán pontosabb, hogy eldönti, ki milyen koncra, prédára vetődhet). Ha úgy tetszik – és aki Putyin elnök farvizén hajózik, az bóknak is felfoghatja –, Orbán egyfajta cár(ocska), hisz Oroszország volt az a hely, ahol nemcsak a jobbágyokat kellett felszabadítani, hanem a nemességet is, hiszen az uralkodó osztály tagjai a cár muzsikjai voltak.

Úgy tűnik, a kormánypárti szavazótábor és a kapcsolódó gazdasági körök népe nem ágál az ellen, hogy Orbán Viktor kegye mozgatja életminőségének görbéjét. Mert a kegyúr megvédi őket a világ valóságától, racionalitásától – és ez akkor is megéri, ha drága mulatság. A miniszterelnök arról ugyanis tempósan hallgat, hogy a sok-sok nyugdíj miatta szakad le, hiszen kormányra kerülése után szakított azzal a rutinnal, amelyik a gazdaság és a reálbérek növekedését egyaránt figyelembe vette az időskori járandóság emelésénél – és ez évi több tízezer forintot húzott ki a nyugdíjasok zsebéből. Cserébe viszont olykor leereszkedik hozzájuk, gazsulál egy cseppet, s mindenki szívét jóleső érzés bizsergetheti, hogy bizony, az ő jóléte miatt tapodja a kormányfő a szűkmarkú pénzügyminiszter nyakát.

Csakhogy a „nép apjának” kegye nem áradhat/ragyoghat korlátlanul, hisz a valóság olykor megvilágítja igazi természetét. Példának okáért most a rabszolgatörvény sápasztja a glóriát. A jogszabály elfogadásakor a munkavállalók azért hömpölyögtek az utcán, mert segítségével a munkáltatók nagyon jutányosan kényszeríthették túlmunkára dolgozóikat, mert igen rugalmasan kezelte – felülről – a munkaidőkeretet. Amit, a járvány nyomában járó válság következtében, sok esetben nem „dolgoztak ki” a munkavállalók, és például az autóipari ágazat cégei olyasmit forgatnak a fejükben, hogy a leállás idejére fizetett pénz egy részét visszaveszik. Állítják, ez a rabszolgatörvény adta joguk.

És ez bizony bezavarna a jóságos kormányfőről alkotott képbe, amin jelenleg mindkét kezét áldón terjeszti a népre, és markában családi adó-visszatérítés, közalkalmazotti béremelés és miegyéb van. Úgyhogy most kormányzati vizsgálat firtatja, jogszerűen járnak-e el az alkalmazotti fizetések egy részét visszakérő cégek.

Mert, ugye, hiába mondja a miniszterelnök a nyugdíjasoknak, hogy kiloholt egyhavi pluszpénzt, ha közben kiderül, hogy a lányaikat meg a fiaikat a kormány eladta rabszolgának. Mert a kegy csak a kampányban árad, legalábbis a közemberekre. (A disznókkal lehet, hogy más a helyzet.)