békemenet;Erdély;

2021-10-20 11:40:42

Erdélyi támogatást kap a Békemenet

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében utazhatnak a külhoni magyarok Budapestre.

„Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt, csakúgy, mint eddig minden alkalommal, ezúttal is utazást szervez a budapesti Békemenetre. Az EMNT és a Néppárt szervezésében eddig minden alkalommal részt vehettek a nagyváradi, illetve erdélyi magyarok a magyarországi Békemeneteken. Ezúttal is várják az érdeklődőket és jelentkezőket az EMNT nagyváradi székhelyén …” áll a nagyváradi Bihari Naplóban megjelent felhívásban.

A Néppárt élére vasárnap újraválasztott Csomortányi István a Népszavának elmondta, Erdély több megyéjében szerveződnek ilyen utak, van ahol a Néppárt, van ahol „baráti társaságok” révén, de pontos számot nem tud mondani. „Nem gondoltuk, hogy ennek központi szervezési formát kellene adni, mert önkéntességi alapon működik a dolog és ki ahol él, megoldja”, fogalmazott az elnök.

Elmondása szerint érdeklődők vannak, Nagyváradról viszont csak egy buszt indítanak. „Ismerve az egészségügyi helyzetet, megpróbálunk arra is vigyázni, hogy lehetőség szerint csak olyanok jöjjenek, akiknek az oltási igazolása megvan. Mert ezt a szép alkalmat nem szeretnénk azzal terhelni, hogy esetleg olyanok mennek oda, akik betegséget terjeszthetnek. Ez nagyon behatárolja a résztvevők számát, de egy busznyi érdeklődő biztosan utazni fog”. Arra a kérdésünkre, hogy a közzétett felhívásban miért nincs benne, hogy csak oltottak jelentkezhetnek, az elnök úgy válaszolt, hogy „Bonyolultabb a kérdés, mert vannak ugyebár olyanok, akiknek igazolásuk van arról, hogy a betegségen átestek. Ezért kértem, hogy ebbe ne is menjenek bele ebbe a felhívás keretei között, aztán úgyis személyesen mindenkivel elbeszélgetünk”.

Az EMNP elnök nem tartja veszélyesnek a Békemeneten való részvételt, annak ellenére, hogy most tragikus a járványhelyzet Romániában, Bihar megyében és Nagyváradon is, az oltottak is lehetnek fertőzöttek és terjeszthetik is a koronavírust. „Nézze, a tapasztalataink alapján, és ezt igazolják a szakemberek által kommunikált számok is, elhanyagolható azok száma, akik oltottan is megbetegedtek. De annak a lehetősége is fennáll, hogy indulás előtt mindenkinek gyorstesztet végzünk. Maximálisan minden óvintézkedést meg fogunk tenni. Bár hatósági tiltás nincs, önkorlátozások vannak az utazásra vonatkozóan, mi mindenképpen úgy szervezzük, hogy vigyázzunk egymásra. Nem hiszem, hogy ilyen körülmények között nagyobb lenne a veszély, mint akárki részéről, aki Magyarországról érkezik a Békemenetre”, szögezte le Csomortányi István.