Oltalom Karitatív Egyesület;Európai Polgár díj;Freeszfe Egyesület;

2021-10-27 13:52:36

Az idén a Freeszfe Egyesület kapja az Európai Polgár díjat

Az Európai Parlament a „modellváltás” miatt az egyetemről távozott hallgatók képzésének folytatását, diplomamentését díjazták.

Magyarországról a Freeszfe Egyesület Emergency Exit elnevezésű diplomamentő programja kapta 2021-ben az Európai Parlament által alapított Európai Polgár díjat – adta hírül Facebook-oldalán a civil szervezet. Kiemelték: a program célja, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetem modellváltása miatt az egyetemről távozó hallgatók oktatóikkal folytathassák a képzésüket és diplomát is kaphassanak.

A hallgatók eddig megszerzett kreditjeit és az oktatóikkal tovább folytatott munkát egyelőre öt európai egyetem ismeri el. Ezek a salzburgi Universitat Mozarteum, a ludwigsburgi Akademie für Darstellende Kunst Baden-Württemberg, a varsói Színházi Akadémia és annak kihelyezett bialystok-i bábtanszaka (Akademia Teatralna im. Aleksandra Zelwerowicza), a svájci Accademia Teatro Dimitri, valamint a bécsi Filmakadémia (Filmakademie Wien).

A díjat az Európai Parlament hazai irodájának szervezésében először Magyarországon vette át Antal Bálint, az egyesület elnökségi tagja. Hozzátették, hogy majd novemberben, a Brüsszelben tartott ünnepségen adják át az összes európai díjazottnak az elismerést, a Freeszfe Egyesületet Holczer Sára és Upor László fogja képviselni.

Amint azt a Népszava is megírta idén ítélték oda a 2020-as Európai Polgár díjat az Iványi Gábor által vezetett Oltalom Karitatív Egyesületnek, valamint Baritz Laura Domonkos-rendi szerzetesnővérnek is.

(Képünkön az Európai Parlament hazai irodájában tartott díjátadó