díj;Európai Parlament;Iványi Gábor;Oltalom Karitatív Egyesület;

2021-02-15 18:57:13

Iványi Gábor egyesülete kapja az Európai Parlament díját

Baritz Laura Domonkos-rendi szerzetesnővér is megkapta az elismerést.

Idén az Iványi Gábor által vezetett Oltalom Karitatív Egyesület kapta az Európai Parlament Európai Polgár díját – jelentette be Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője a Facebook-oldalán.  

Közölte azt is, hogy szintén ezt az elismerést kapta idén Baritz Laura Domonkos-rendi szerzetesnővér, aki egy emberközpontú gazdaságért és fenntartható fejlődésért dolgozó apáca.

Iványi Gábor vezeti a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget is, amely nemrég kapta vissza technikai számát. Így több év után ismét fel lehet ajánlani az egyesületnek a személyi jövedelemadó egy százalékát. 

A MET és a kormány évtizedes harcban állnak azóta, hogy 2011-ben az új egyházügyi törvény megfosztotta a MET-et egyházi státuszától. Iványiék ezért először az Alkotmánybírósághoz, majd a Strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordultak, ahol 2017-ben ítéltek meg nekik egymilliárd forintos kártérítést. Akkor az állam visszamenőleg fizetett, de ahogy a lelkész nemrég közölte, 2017-2020 között változatlanul nem kapták meg a pénzüket. Ráadásul egyházi státuszuk ügye változatlanul nincs rendezve, miután az állam szerint „egyházi tevékenységet végző szervezet-nek” minősülnek.

(A Magyar Hang nyomán.)