Nicolas Sarkozy;

2021-10-29 20:00:00

Sarkozy ezúttal a tanúpadon

Újra a figyelem középpontjába került Franciaországban Nicolas Sarkozy volt elnök.

Az idén két perben is börtönbüntetésre ítélt konzervatív politikusnak jövő héten tanúként kell megjelennie a bíróságon az úgynevezett közvélemény-kutatási perben. Bár a 2007-2012 közötti francia államfőt ebben a korrupciós ügyben eleve védi elnöki mentelmi joga, a botrány mégis az ő nevéhez és elnökségéhez fűződik, a vádlottak padján egykori közeli munkatársai ülnek.

Öt volt tanácsadójának pere október 18-án kezdődött Párizsban a Sarkozy hivatali ideje alatt megrendelt, túlárazott közvélemény-kutatások ügyében. Az ügyet az Anticor nevű korrupcióellenes egyesület kezdeményezte még 2010-ben. A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy az Elysée-palota rendkívül sok közvélemény-kutatást rendelt Sarkozy elnök népszerűségéről, reformjairól vagy az épp aktuális politikai témákról, de rendeltek felmérést a first lady Carla Bruni, illetve az elnök politikai riválisainak lakossági megítéléséről is.

Az ügyben védettséget élvező Sarkozyt a korrupcióellenes egyesület kérésére idézték be tanúként. Az ex-elnök először jelezte, nem szándékozik eleget tenni a kérésnek, ám az eljáró párizsi bíróság elrendelte, hogy ellenszegülése esetén „nyilvános erőszak” alkalmazható, azaz akarata ellenére is bevihető a tárgyalásra. Erre Sarkozy pénteken bejelentette, hogy nincs szükség kényszerítő eszközre, kedden fék kettőkor megjelenik a bíróságon. A testület egy hónapon át vizsgálja a közvélemény-kutatási ügy kapcsán felmerülő kivételezés, pályázat vagy közbeszerzési eljárás nélkül megkötött szerződések és a közpénzek hűtlen kezelésének gyanúját.

Nicolas Sarkozy az első volt francia elnök, akit letöltendő börtönbüntetésre ítéltek hivatali idejében elkövetett bűnökért. Sőt, már kétszeresen is. Márciusban korrupció és befolyással való üzérkedés miatt három év börtönt kapott, amiből egyet kell letöltenie, szeptemberben pedig illegális kampányfinanszírozás miatt további egy évre ítélték. Sarkozy fellebbezett, s vélhetően megúszhatja a börtönt, büntetését otthonában, elektronikus nyomkövetőt hordva is letöltheti.