Hosszú időre nyúlik vissza az 57 éves Damon Galgut és az idén 52. alkalommal kiosztott Booker-díj kapcsolata. A dél-afrikai író The Promise, Az ígéret című művével harmadik próbálkozásra illesztheti be életrajzába az elismerést, miután 2003-ban és 2010-ben nem jutott túl a hatos döntőn. Az 50 ezer fontos, (21,2 millió forint) csekkel járó kitüntetést bármilyen nemzetiségű író elnyerheti angol nyelvű művével, amennyiben azt a brit vagy ír könyvpiacon kiadták.
A pretoriai születésű szerző kilencedik regénye Dél-Afrika legutóbbi negyven évét tekinti át, valójában az apartheid időszakát követő átalakulást érzékelteti egy lejtmenetbe került fehér farmer család, a Swartok sztoriján, egész pontosan négy temetésen keresztül. Ahogy az író még egy korábbi BBC interjúban említette, az ötletet sűrű alkoholizálás közben kapta egy barátjától, amikor az búcsúztatások sorozatáról anekdotázott neki. Galgut pontosan felfogja, milyen "keskeny az az ablak", melyen keresztül a végtisztesség megadásának négyszeri felidézésével mondható el egy családi saga, de meggyőződése, hogy ez "újszerű és érdekes megközelítés". A négy temetésre négy különböző évtizedben, négy elnök kormányzása idején kerül sor.
A Booker-díjról döntő öttagú zsűri elnöke, Maya Jasanoff amerikai történész "igazi bravúrnak" tartotta a regényt, különösen annak a fajgyűlölő társadalomra vonatkozó "éles megfigyelései és a mű rendkívül átgondolt szerkezete miatt". Ahogy a bírálóbizottság, melynek tagjai közül külön említést érdemel a korábbi canterbury-i érsek, Rowan Williams, a brit filmsztár Natascha McElhone (Ronin, The Truman Show) és a korábban kétszeri rövidlistás nigériai regényíró, Chigozie Obioma, külön kiemelte, Galgut ügyelt a tömörségre is, a The Promise-t háromszáz oldal alatt tudta tartani.
A Booker-díjról szóló döntés három menetben történik, ahogy a 158 felterjesztett könyvből előbb egy tizenhármas hosszú, majd a hatos rövidlista kialakul. Ez azt jelenti, hogy a döntőbe jutott könyveken legalább háromszor kellett átrágniuk magukat. Jasanoff szerint a "regény jelentősége minden olvasással nőtt és mindig tudott újat nyújtani". A műítészek megítélése szerint "William Faulknert idézi fel, ahogy Galgut a diszfunkcionális Swartokat ábrázolja, illetve Virginia Woolfra emlékeztet a különböző karakterek bőrébe való ügyes belebújása".
A végső listára érdekes módon egyetlen brit író, Nadifa Mohamed "verekedte be magát", míg a megjelenésekor többnyire kitűnő kritikákat kapott The Promise a szabályt erősítő kivételként következetesen a fogadóirodák favoritja volt. A The Times napilap jelentése arra is kitér, hogy Galgut az előző évi győzteshez, Douglas Stuarthoz hasonlóan meleg. A díjnyertes kötet iránti piaci kereslet minden bizonnyal megugrik, bár a brit olvasókhoz minden bizonnyal közelebb álló, skót történetet bemutató, egy gyermekét egyedül nevelő anya sorsáról, alkoholizmusról, korai halálról könnyedebb nyelven megírt Shuggie Bain vonzerejével aligha ér fel.
