városháza;fővárosi önkormányzat;Láng Zsolt;

2021-11-05 14:30:49

Nyílt levélben kéri a fővárosi Fidesz Karácsonyt: tisztázza, el akarják-e adni a Városháza épületét

A Népszava forrása szerint ugyanakkor még csak fel sem merült, hogy értékesítsék az ingatlant.

- kezdi pénteken közzétett nyílt levelét a Fidesz budapesti frakcióvezetője.

Láng Zsolt itt az Index azon cikkére utal, mely dokumentumokkal igyekszik alátámasztani, hogy a főváros vezetése valóban értékesíteni kívánja a Városháza épületét. Éppen ezért az alábbi kérdésekre várja a válaszokat:  

Tisztelt Főpolgármester úr! Minden budapesti számára fontos, hogy mielőbb tisztán láthassa Önnel együtt az elmúlt két nap híreinek valóságtartalmát! - zárta sorait Láng Zsolt.  

"Ez egy ordas nagy hazugság, hogy aztán nekünk kelljen védekeznünk" - magyarázta. Hozzátette, még csak az ötlete sem merült fel ennek a belső megbeszéléseken, éppen emiatt meglepődve állnak a fejlemények előtt.

Mint lapunk is megírta, Karácsony Gergely ugyancsak cáfolta, hogy ilyen elképzelése lenne a városvezetésnek. Ugyanakkor a főpolgármester feljelentést tesz, hogy kiderüljön: keltette-e valaki alaptalanul azt a látszatot, hogy árulhatja a Városházát.