Kósa Lajos;lehallgatás;Pegasus;

2021-11-08 10:28:55

Száznál is több embert figyelhettek meg a Pegasussal

Stummer János, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke a Partizánnak nyilatkozott.

A Partizán Spartacus című műsorának volt a vendége Stummer János, aki a vele készített interjúban kijelentette: látta a Pegasus-szerződést, ami egy élő keretszerződés, azonban a mellékleteket nem ismeri, csak a közepét.

Pontos számot nem mert mondani, azonban Gulyás Márton műsorvezető 100 ember feletti tippelésére bólintott, vagyis minimum ennyi ember lehetett lehallgatva a képviselő szerint.

Stummer úgy gondolja, Kósa egyszerűen bakizott, amikor elszólta magát és elismerte, hogy a kormány használja a Pegasust. Ezt annak tudja be, hogy a fideszes politikusnak egy hosszú ülés után csökkent a koncentrációja. Stummer szerint nem véletlen, hogy azóta teljes a hírzárlat a kormányzati kommunikáció felől.

Ugyanakkor még korábban egy közösségi oldalas bejegyzésében kijelentette, Kósa a

Stummer azt is mondta, hogy a mai napon elküldi a levelét az izraeli gyártónak (NSO Group), mert arra vár választ, hogy ezt a szerződést fel lehet-e bontani, ha visszaélésszerűen használják.