koronavírus;Galgóczi Ágnes;negyedik hullám;

Nem lesz olyan súlyos a negyedik hullám a Nemzeti Népegészségügyi Hivatal főosztályvezetője szerint

Galgóczi Ágnes szerint merőben eltér egymástól a román és a magyar helyzet.

Az átoltottság valószínűleg befolyásolja az esetszámok dinamikáját, így a korábbiaknál laposabb járványhullámra lehet számítani

- mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője hétfő reggel az állami tévé műsorában.     

Hozzátette: míg például Romániában alacsony átoltottság mellett robbanásszerűen növekedő esetszámmal, az egészségügyi rendszert megterhelő járvánnyal állnak szemben, addig Magyarországon az esetszámok emelkedésének mértéke nem hasonlítható a romániai léptékhez. Mint mondta, a koronavírusról az elmúlt másfél évben megtanultuk, hogy nagyon könnyen változik a genetikai állománya. A delta variánsnak az eddigieknél rövidebb a lappangási ideje, jobban fertőz, illetve azzal, hogy az allergiával összetéveszthető tüneteket okoz, nehéz diagnosztizálni. Ezzel összefüggésben a járványügyi osztályvezető az oltás fontosságára hívta fel a figyelmet. Felhívta a figyelmet a november 22-ei héten startoló oltási hétre, amikor az oltatlanok is előzetes időpontfoglalás nélkül vehetik fel a vakcinát bármelyik oltóponton.

Hozzátette: a 60 év felettieknek szóló augusztusi és szeptemberi oltási kampányban az oltások igénybevételének elősegítéséért személyesen keresték fel őket a háziorvosok és orvostanhallgatók.

Kitért arra is, hogy az Egyesült Államokban már az 5-11 éveseket oltják Pfizer/BioNTech vakcinákkal. Az oltás elfogadását már az Európai Gyógyszerügynökségnél is kérvényezték, a döntés év végére várható - fűzte hozzá Galgóczi Ágnes.

Ugyanakkor a lapunknak korábban nyilatkozó szakemberek azt mondták, elkésett a kormány oltási akciója. A vírus terjedése az utóbbi két hétben fölgyorsult, az esetszámok hét és fél naponként megduplázódnak, mind többen kerülnek kórházba, szorulnak intenzív ellátásra.