Többek között ez olvasható abban a levélben, melyet a szegedi klinika ápolási igazgatója írt közvetlenül a Klinikai Tanács hétfői ülése után.
A Szeged.hu birtokába került dokumentum szerint ebben kitér arra is, hogy a 246-os szám magasabb a második járványhullám csúcsánál és közelíti a harmadik hullám 300 körüli csúcsát a szegedi klinikán. Azonban az igazgató szerint ''a bennfekvő betegek általános állapota jóval rosszabb, mint a korábbi hullámok idején, és az intenzív ellátást igénylők aránya is jóval nagyobb. A jelenlegi hullám csúcsa december közepére vagy második felére várható''. Ebben szót ejt arról is, hogy átszervezik a betegellátást Csongrád-Csanád megyében, a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központba csak a súlyos betegeket viszik.
A levélből megtudhatjuk, hogy ennek kapcsán felmerült annak lehetősége, hogy újra szükség lehet a kiskunhalasi járványkórház megnyitására, amit a szegedi klinika mindenképpen szeretne elkerülni, mert vélhetően többnyire szegedi dolgozókat vezényelnének oda, ami tovább nehezítené a helyzetet. Kitért arra is, hogy mi az ellátás sorrendje. ''A COVID-ellátáshoz szükséges erőforrásokat mindenképpen biztosítania kell a klinikai központnak, a betegellátás prioritása: szakmaspecifikus sürgősségi ellátás és COVID-ellátás, majd pedig az oltási feladatok ellátása. Ezen feladatok ellátása után fennmaradó erőforrások természetesen a továbbiakban is felhasználhatóak az elektív (halasztható – a szerk.) ellátásokra, azok teljes megszüntetése nincs napirenden''.
A közlés némiképp ellentmond annak a levélnek, melyet lapunk ismertetett először csütörtök reggel. Ebben Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgató-helyettese, Takács Péter azt írta, hogy aki már benn van a kórházban azt megműtik, de akit még nem vettek fel, és halasztható a beavatkozása, annak lemondják az operációját.

