benzinár;rezsicsökkenés;Márki-Zay Péter;

2021-11-17 09:13:25

Márki-Zay Péter szerint nem az üzemanyag árának befagyasztása lenne a legjobb megoldás

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje szerint végtelenül káros, ha a piaci folyamatokba az állam felelőtlen módon akar beleavatkozni, a világpiaci folyamatokat nem lehet a határnál megállítani.

„Lázár Jánossal állásinterjúztam először ebben a szobában még 2009-ben. Amikor hazatértünk Hódmezővásárhelyre, jelentkeztem, hogy szívesen dolgoznék a városnak, de aztán azok a barátok, akik a polgármestersége alatt is itt éltek, mondták, mennyire korrupt. Elég jó állást ajánlott végül, de kihátráltam belőle. Lázár akkor meglepően őszinte volt, ha felvettem volna a beszélgetésünket, abból nagy botrány lett volna“ - mondta el a Blikknek adott interjújában Márki-Zay Péter.

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje szerint nagyon sok jó szakember dolgozik a Fidesz rendszerében és az csak egy rosszindulatú feltételezés, hogy mindannyian a Fidesz lojális emberei. Az egyik minisztériumban dolgozó ismerősöm azt mondta, hogy náluk csak a miniszter és az államtitkárok fideszesek. Tudjuk azt is, hogy valójában még a Polt Péter vezette ügyészségen dolgozó ügyészek is alig várják, hogy elszámoltathassák végre a bűnözőket - jegyezte meg. 

Kitért arra is, hogy a Fidesszel harcban álló Bige László adományozott a kampányára. A politikus szerint a milliárdos nem kért cserébe semmit. Neki szerintem minden pénzt megér, hogy bukjon meg ez a korrupt rendszer, hisz addig fogják kínozni, amíg el nem adja potom pénzért a cégét - vélekedett.

Márki-Zay Pétert kérdezték azzal kapcsolatban is, hogy a Fidesz szerint eltörölné a rezsicsökkentést. Erre úgy reagált, hogy nem megszüntetné, hanem „valódi“ rezsicsökkentést csinálna, mivel szerinte az, amit most a Fidesz tesz, az fenntarthatatlan. Lehetetlen megállítani a világpiaci árakat a határon - jelentette ki. „A megoldás az épületszigetelés, megújuló energiatermelés és energiahatékonyság. El akartunk indítani egy kormány által később betiltott programot, amivel úgy adtunk volna napelemet a vásárhelyieknek, hogy a teljes adminisztrációt mi intéztük volna. Mindössze be kellett volna jönniük egy áramszámlával, felkerült volna a napelem a tetőjükre, ami néhány éven belül az övék lett volna és ingyen fogyaszthatták volna a megtermelt áramot. Lehet szociális alapon támogatni a rezsit, de miért nem a benzint, vagy a kenyeret, vagy minden mást? A végén minden ilyet az adófizetőknek kell megfizetniük“ - fogalmazott.

A benzinárak befagyasztását firtató kérdésre azt mondta, ugyan vannak szokatlan, piaci alapon nehezen indokolható lépések válsághelyzetben, de tartósan végtelenül károsnak tartja, ha a piaci folyamatokba az állam felelőtlen módon akar beleavatkozni. "Az Egyesült Államokban azt láttam, hogy amikor felment a kétszeresére a benzin ára, az okos amerikaiak nagy autók helyett kisebbet, vagy hibridet vettek, és nem egyesével, hanem akár hárman mentek együtt munkába. Lehet csökkenteni a jövedéki adót, de meg kell mondani, honnan fogjuk elvenni ennek az anyagi fedezetét" - mondta.