Szinetár Miklós;interjú;

2021-11-19 07:00:00

Szinetár Miklós: a szabadság nagy dolog, de kevesebbeknek van rá igényük, mint a jó egészségügyre

Számomra a választás komolytalan, ha nem konkrét számokról szól - mondja Szinetár Miklós rendező, akinek pénteken lesz premierje Szentendrén, Karinthy Ferenc Dunakanyar című művét viszi színre.

Ön nagyon sok időt töltött a Magyar Televíziónál. Tartja a kapcsolatot az intézménnyel? 

Az életemnek van néhány alapszínhelye, az első a főiskola, ahol ötvenegy évet tanítottam. Ehhez képest, amikor az SZFE körül kitört a botrány sem az egyik, sem a másik fél meg sem kérdezett. A Magyar Televízióban huszonnyolc évet töltöttem, ha nagyképű lennék, azt mondhatnám, hogy a nevemhez kötődik az intézmény kulturális aranykora, ehhez képest a világon semmilyen kapcsolatom nincs velük. Az Operában viszont szeretnek és becsülnek. Nekem az Opera az anyám, a televízió a gyerekem.

A Színház-és Filmművészeti Egyetem kapcsán, noha nem kérdezték mégis megszólalt, miért? 

Azért, mert, ahogy ez történt, az rosszabb, mint disznóság, az hülyeség. Úgy jártak el, mint amikor egy csodás lakást, amely remek volt, de az évek alatt leamortizálódott, tatarozás helyett felgyújtanak. Az Ódry Színpadot, ami egy remek játszóhely, renoválni kellett volna, nem megszüntetni. Kinevezett utódjáról, az Uránia moziról pedig már többször kiderült, hogy színháznak alkalmatlan. Ráadásul az sem jó, hogy az intézmény alapítványi, vagyis magánkézbe került. Annak idején a felvételiken sohasem tapasztaltam, hogy egy jelentkező protekcióval jutott be. Egy napon vettük fel az akkori kereskedelmi miniszter fiát és ugyanazon a napon küldtük el az akkori államelnök unokáját. Most, hogy magántulajdon, sokkal több visszaélés lehetséges. Az sem közömbös, hogy drámai helyzetekben, járvány, természeti katasztrófa, ami sajnos egyre gyakoribb – az ilyen kis intézményt az államnak, ha ő a fenntartó kötelessége megmenteni – a szent magántulajdon viszont ilyenkor mindig széttárja karjait: „gazdaságtalan a működés, elfogyott a pénzem, menjetek, ahová tudtok.”

Most Szentendrén rendez, de a Dunakanyart megrendezte már a televízióban a hetvenes évek elején, amikor még Karinthy Ferenc kifejezetten divatos szerzőnek számított, ez ma nem mondható el. 

Karinthy Ferencet nagyon szerettem, nagyon jó írónak tartottam, tartom ma is. Egyetlen pechje volt, hogy az édesapja egy világzseni. Gondoljon bele, mi lett volna ha az Ibsen papája a Shakespeare. Karinthy Cininek ez a darabja emberi kapcsolatokról, szerelemről szól, de ezek mögött a történelmi konfliktusok is megjelennek. Ezt ma felidézni nagyon izgalmas feladat.

Akkor is, ha szerző épp nincs divatban? 

Senki sincs divatban, a világ elmúlik. Az én ifjúságomban a Frankfurti Könyvvásáron kétszáz-kétszázötven könyv jelent meg, ma meg negyvenezer. A tömegesség egyre jellemzőbb.

Nem arról van szó, hogy Karinthy Ferencet is megbélyegezték? 

Ezt nem mondanám. Az biztos, hogy az egyre uralkodóbb kereskedelmi színházi attitűd Cini műveire sincs kedvező hatással. De úgy hallom, hogy itt Szentendrén a Dunakanyar iránt kifejezetten nagy az érdeklődés. Egyébként ha már szóba hozta ezt a témát: ma divatosnak számít Wass Albert. De a nála nagyságrendekkel jelentősebb, ugyancsak erdélyi Bánffy Miklós műveit alig ismerik.

A divatosságban az épp hatalmon lévők ideológiai szempontjai is számítanak. 

Nem hiszek abban, hogy csak az számít, hogy ki a jobb, illetve bal oldali. A világon a bal oldalt az államosítással azonosítják, a jobb oldal pedig arról szól, hogy minden legyen magán kézben. Ehhez képest nálunk a bal oldal van azért felháborodva, mert a jobb oldali kormány meg akarja venni a repülőteret. A dolgok már rég másról szólnak, mint a hajdani alapelvekről.

A hazai kulturális életet mégis jellemzi ez az egyre élesebb, olykor háborús jobb és bal oldali megosztottság. 

Igen így van, de ha már ezt említi, a jobb oldal sokkal jobban vállalja a saját múltját, mint a bal oldal, ahol bizony szép számmal akad,  aki a baloldali értékek bátor képviselete helyett József Attilával szólva inkább „Hol lehet altiszt, azt kutatja.”

A kulturális élet egyik befolyásos vezetője azzal „robbantotta” fel a médiát, hogy a kortárs irodalom nyolcvan százalékát kukázná, sőt még a színházat is utálja.

Igen elhangzanak különböző szélsőséges nyilatkozatok. Ennek kapcsán én Kellér Dezsőt cáfolnám, aki arra, hogy az öregkornak is megvannak a maga örömei, azt mondta, mondjanak egyet! Erre rögtön mondok kettőt: az egyik, hogy korábban kaptam meg a vakcinát, a másik pedig, hogy én már sok mindenből kimaradhatok. Sőt még egy: új könyvem címe 88 és fél. Az egyik írásom „A demokrácia rákfenéje az általános választójog.” Ha én hatalmi pozícióban lennék, akkor nem engedhetném meg magamnak, hogy ezt leírjam. Nyugdíjas szabad, öreg emberként miért ne írhatnám le.

A diktatúra jobb, mint a demokrácia? 

Nem ez az alternatíva.

Hanem?

A könyvben felvázoltam egy utópiát. Ha több millió embert rendszeresen le lehet vizsgáztatni közlekedési szabályokból, akkor miért ne lehetne ugyanezt tenni a választások előtt állampolgári ismeretekből? Számomra a választás komolytalan, ha nem konkrét számokról szól. Akkor lenne igazi, ha mondjuk az egyik párt meg mondaná, hogy a GDP hány százalékát költené egészségügyre. A másik azt mondaná, hogy ő inkább a honvédséget preferálná. De hogy válasszanak a szavazópolgárok, ha azt sem tudják mit jelent a GDP?

Az ellenzék miniszterelnök jelöltje Brüsszelben azt mondta, hogy ő elsősorban szabadságot tud ígérni. Ezt sem lehet érteni? 

A szabadság valóban nagy dolog, de azzal is szembe kellene végre nézni, hogy a szabadságra kevesebbeknek van igényük, mint a jó egészségügyre, vagy a minőségi oktatásra, vagy a tisztességes, inflációmentes árakra. A könyvemben arról is írok, hogy a politikusokat jól meg kellene fizetni, de cserébe le kellene mondaniuk a gazdasági érdekeltségeikről. Másrészt, miért nem lehet számonkérni a politikuson a választási ígéreteit? Ha ezt nem lehet megtenni, akkor semmit sem érnek a jól hangzó szólamok.

Ezekben az ígéretekben a korrupció megszüntetése, vagy legalább mérséklése is szóba kerül, aztán a helyzet egy ideje csak fokozódik…   

Már a Bibliában is szerepel, hogy az Úrnak levágtak sok-sok marhát, hogy megbocsássa az elkövetett bűnöket. Mi ez, ha nem korrupció? Sajnos, ahol hatalom és pénz van, ott korrupció is van. Nem az számít, hogy van-e, hanem hogy milyen arányban. Mindig az arány és a mérték számít, tiszta helyzet nagyon ritkán fordul elő.

Gimnáziumi osztálytársa, Szakonyi Károly író nemrég ünnepelte a kilencvenedik születésnapját. Horváth Péter író egy nyilvános beszélgetésen azt kérdezte tőle, miért kel fel kilencven évesen reggel. Ön februárban lesz kilencven éves, mi motiválja, hogy ma is ennyire sok mindent vállal? 

Mostanában valóban fárasztóak a heteim. Tanítok, rendezek, előadásokat tartok.

Van amire nemet mond?

Még nem jellemző, hogy nemet mondok.

Korábban többször is vezette a Magyar Állami Operaházat. De, mint említette a mostani vezetéssel is jó kapcsolatot ápol. Ez minek köszönhető? 

Egyszerűen egyetértek azzal, ami ott történik. Az Eiffel műhelyházról például sem én, sem az elődeim álmodni sem mertünk volna. Sokan támadják, hogy erre bezzeg van pénz. De mit csináljak, én ebben a műfajban vagyok érdekelt. Számomra ez sokat számít.

De nem csak zenés műveket rendezett, hanem, mint most, prózát is. Tesz különbséget a műfajok között?

Nagyon szerencsés vagyok. Eddig 198 produkciót rendeztem. 14 országban, 20 városban, és az esetek többségében olyanokat, amelyekhez kedvem volt. Sikerült elkerülnöm azt, hogy feladatokat kapjak és azt teljesítsem. Szinte mindig olyan műveket vittem színre, amelyekhez személyes közöm volt.  A Dunakanyarnak van egyébként egy érdekessége. A két szerepet a lányom és a vejem játssza. A lányom, Dóri harminc éve van a pályán. Ez alatt egyetlen egyszer sem dolgoztunk együtt. Ez az első alkalom. Úgy gondoltuk, hogy most már megengedhetjük magunknak. Mindig utáltam a belterjességet. Amikor a Magyar Televízióban dolgoztam, a feleségemet összesen kétszer rendeztem, az egyik eset épp a Dunakanyar volt, 1971-ben.

A lányával miért változtattak a megállapodáson, hogy nem dolgoznak együtt? 

Mert erre felkértek. Lőrinczy György igazgató gyakorlatilag ki is osztotta a szerepeket. Nem volt okom, hogy nemet mondjak. De lassan abbahagyom. Már nem tudok annyi órát koncentrálni, mint amennyit kellene. Egyre inkább elfáradok. Amikor fiatal voltam, imádtam evezni. De amikor úgy éreztem, hogy nem megy olyan jól, akkor abbahagytam. A Zeneakadémián a növendékeimet mindig megkérdezem, óhajtják-e még, hogy tanítsak. Az embernek mindenhol addig szabad maradnia, amíg meg nem unják.

Nagyon kevesen tudják ezt megtenni. 

Valóban, én sem szeretném elsietni, de egyszer csak eljön majd ez a pillanat. És akkor jogos lesz a kérdés, hogy mire kelek fel. Ezt még nem tudom. De higgye el, sok minden érdekel még a világból.