Mohácsi János rendezésében a 6Szín Teátrumban, a Színház és Filmművészeti Egyetemen azon osztályának vizsgaelőadásában, amelyet eredetileg Zsámbéki Gábor és Fullajtár Andrea rendezett, ugrik a Mágnás Miska felhőtlen, boldog befejezése. Az addig gerinces, nyersen szókimondó Baracs mérnök behódol a korrupt elitnek, és a sínekkel 8 kilométeres kitérőt tesz vasútépítéskor a fényűző kastély felé. Ez egyáltalán nem volt benne az eredeti tervekben, és a kivitelezésének eddig minden unszolás, mézes-mázos szó, kényszer dacára, határozottan ellenállt, de aztán valahogy közéjük került. Egyszerre csak kezébe nyomnak egy telefont. Ácsorog vele maga elé bámulva röpke ideig. A mimikáján látszik a vívódás, hogy telefonálni, vagy nem telefonálni, ez itt a kérdés. Megkeményednek az arcizmok, dac ül ki rajtuk, hogy na hát ezt azért mégsem lehet, ha jóváhagyja a jóváhagyhatatlant, szembeköpheti magát. Feszült pillanatok. Pisszenés sem hallatszik a nézőtéren. A színpadon is visszafojtja a lélegzetét mindenki. Aztán a mérnök felveszi a kagylót, és helybenhagyja a költségesebb, logikátlan tervet, aminek addig szakmai okok miatt, következetesen ellenállt. Szinte hallani lehet, ahogy roppan, törik a gerince, miközben lerí róla a behódolás, a hátraarc az eddigi elveinek, érveinek. És bizony az is látszik rajta, hogy ettől kezdve abban kezd hinni, ami az érdeke. Fokozatosan beépül az elitbe, a grófék lányáért, Rolláért, totális ellehetetlenítés helyett biztos előmenetelért, jólétért, és immár nyilván hatalomért is.
Van egy közismert dal Szirmai Albert-Gábor Andor-Bakonyi Károly operettjében, a „Cintányéros cudar világ...” Ezt el lehet énekelni bájolgó kedvességgel, ahogy gyakran teszik. Ám lehet végletes elkeseredéssel, totális nekibúsulással is, hogy tényleg iszonyúan cudar, kibírhatatlan ez a világ, az asztalra kéne már csapni egy hatalmasat, hogy ne ilyen legyen, lázadni kellene, forradalmat csinálni, nem hagyni a temérdek igazságtalanságot, urizálást, kétes eredetű meggazdagodást. Ennek az előadásnak van is ilyen forradalmi hevülete. Érződik benne a fiatalok tettrekészsége, a felhorgadt igazságérzet. Hogy nem kellene már tűrni végre-valahára, ami nyilvánvalóan tűrhetetlen. A magánéleti igazságtalanságokra való reagálások is felerősödnek a produkcióban. A féltékenység valóban kínzó fájdalommá válik. Elviselhetetlen, gyötrő, egy időre padlóra kényszerít, majd dacra, cselekvésre, visszavágásra késztet, viszont „kibabrálásra”, cselre, ötletességre, tettre sarkall. Bármennyire is kellemetlen, az igazság napvilágra kényszerítésére, bevallására, egymással és a tényekkel való szembenézésre.
Mondhatni, hogy Mohácsinak „becsípődött a Mágnás Miska. Először a Vígszínházban rendezte meg, és bukott vele, mert ott is olyan plusz tartalmakat vitt bele, amik simán beleláthatók, de az akkori társulat, és a nézők jelentős része nem volt erre vevő. Nem törődött azonban bele a kudarcba. Kaposvárott hasonló koncepcióval, remek, kolosszálisan mulatságos, a világ tébolyát, az elit képmutatását igencsak találóan karikírozó előadást hozott létre. A báli jelentből elszabadult indulatokkal teli tömegverekedést formált. Még egy hatalmas akváriumot is összetörtek benne, amiből kimásztak a teknősök, és a duhajkodó káosz mementóiként ott császkáltak a deszkákon. Ez igazi, Mohácsi-féle rebellió volt, megmutatta benne az abszurdumok abszurdumát, amihez élvezettel használta az operett műfaját, amely pazarul vonultatja fel a színpadi eszközök szinte teljes tárházát. Igaz, gyakran játsszák „rózsaszínűen” sziruposra, de eredendően nem az. Ha belegondolunk a Mágnás Miska történetébe, hogy egy lovász fiút sebtében frakkba bújtatnak, megtanítják néhány fellengzős kifejezésre, meg egy kicsit raccsolni, és ettől már belepasszol a hetedíziglen nemes társaságba éppúgy, mint a botcsinálta elitbe, ez, ha nem „édeskedik”, bájologják el a színészek, erős gúnyrajz, és bizony ma is igencsak áthallásos. Mohácsi annyira beleszerelmesedett az általa, és testvére, István, no meg a dalszövegek esetében, Geszti Péter által átírt darabba, hogy öt évvel ezelőtt Szombathelyen is színpadra állította. Bevallottan ezt a szövegkönyvet használva, egy hónappal korábban Kecskeméten is bemutatták a Mágnás Miskát, Rusznyák Gábor élvezetes rendezésében. Visszatérő közreműködő zenei vezetőként, hegedűsként, karakteres figuraként Kovács Márton, aki meglepetésemre ezúttal a fergeteges tempójú táncokat is koreografálta, amelyek szintén jól fejezik ki a lázadást, de a fennhéjázó fényűzést ugyancsak. Ugyanakkor nyilvánvalóan szegény színházi produkció ez, Khell Zsolt díszlettervező nem építhetett fel pompázatos szalont, csak jelezni tudja a kivagyi gazdagságot. Az már a színészek dolga, hogy ezt kellően eljátsszák Remete Kriszta jelmezeiben, aki a munkájához szintén nem válogathatott a legfinomabb kelmék közül.
De találékony, vérbeli diákelőadás ez, magad uram, ha szolgád nincs alapon, nem áll készen például díszletezők hada; ha valamit át kell rendezni a színpadon, megoldják a színészek. Abban is diákelőadás, hogy a felvonások fele tájékán szerepet cserélnek a játszók. Aki eddig főszereplő volt, beáll statisztálni, majd megint fontos feladathoz jut, jóval később esetleg vissza is veszi az eredeti szerepét. Egészen különböző karakterű fiatalok játsszák ugyanazt a szerepet, felrúgva minden konvenciót, megmutatva, hogy mondjuk a mérnöknek nem muszáj feltétlen snájdig sármőrnek lennie, a grófkisasszony Rollának sem szükséges, ha törik, ha szakad, hamvas szépségnek lennie. Mohácsi váltig jó a konvenciók felrúgásában, a lenyűgöző játékosság megteremtésében. Olyan érzésem van, mintha a növendékek most alaposan kirandalíroznák magukat, miközben láthatóan emögött kemény munka, gondosan szervezett próbafolyamat van. Mivel egy szerepet jó néhányan adnak, lehetetlen felsorolni, ki kicsoda, a színlap sem vállalkozik rá. Szükséges azonban megemlíteni valamennyi fellépő nevét, mert nincs olyan, aki ne dobna be apait-anyait, ne vállalna akkor is oroszlánrészt a játékból, ha éppen nem ő áll középpontban. Gloviczki Bernát, Jeney Luca, Kádár Kinga, Kanyó Kata, Katona Péter, Koós Boglárka, Kuttner Bálint, László Gáspár, Lelkes Botond, Mechle Christian, Mosolygó Sára, Pásztor Dániel, Szécsi Bence, Tóth Balázs, Ujvári Bors, Barna Lilla, Jordán Flóra, Kárász Emese egyaránt rendesen odateszik magukat.
Két szünettel este negyed 12-ig tart az előadás, ami tűnhetne ménkű hosszúnak, de kisebb döccenőktől eltekintve svungja van, fantáziadús ötletek kergetik egymást, rengeteget lehet nevetni, sokszor olyasmin, amin sírhatnánk is. Hiszen a szinte kényszerű behódolás tragédiába illő.
