Bulgária;elnökválasztás;Rumen Radev;

2021-11-22 17:29:46

Újrázott Bulgáriában az oroszbarát vezérőrnagy

A következő öt évben is Rumen Radev lesz a balkáni ország államfője.

Nagy fölénnyel, a szavazatok 66 százalékával nyerte meg a vasárnapi bolgár elnökválasztást Rumen Radev eddigi államfő. A politikus újraválasztását támogatta az egy héttel korábbi parlamenti választáson első helyezett Folytatjuk a változást (PP) reformpárt, a Van ilyen nép! (ITN) nevű populista szervezet, valamint az Egyenesedj fel! balos korrupcióellenes szervezet, amely nem jutott be a törvényhozásba. Radev első mandátumát a szocialisták támogatással szerezte, de a BSZP most igen visszafogottan azonosult az elnökkel. Harminckét százalékot kapott Anasztasz Gerdzsikov, a Szófiai Egyetem rektora, akit a jobbközép GERB (Polgárok az európai Bulgáriáért) párt támogatott. Ez a párt élén Bojko Boriszovval, több, mint tíz évig uralta a bolgár politikát. Boriszov sajátos kliensrendszert épített fel, így vette meg a társadalom egy részét. A korrupción, az európai pénzek belső újraelosztásán és a nacionalista, idegenellenes demagógián alapuló rezsimet azonban meggyengítette a világjárvány, és a botrányok miatt kitört tiltakozó mozgalom.

A legutóbbi, november 14-i parlamenti választások különös parlamenti matematikát eredményeztek Bulgáriában. A „változás erőinek” nevezett új pártok (PP, ITN és a Demokratikus Bulgária nevű jobbközép párt) konfrontálódnak a korábbi státus quo erőivel. Ezek: a GERB, a török-muzulmán DPSZ (Mozgalom a jogokért és szabadságért) és a BSZP. Elvileg ez utóbbiak akár kormánytöbbséget is szerezhetnek, különösen, ha megnyerik a nemzetgyűlésbe bekerült Vazrazsdane (Újjászületés) nevű oltás-, NATO- és EU-ellenes szélsőjobboldali pártot. A BSZP most a mérleg nyelve, vele tárgyalnak, ennek a pártnak a feltételeit kell kielégíteni. A baloldali párt ugyanis nacionalista-konzervatív fordulatot vett. A párt elnöknője Kornelija Ninova belépésük feltételéül szanta, hogy az új kormány álljon ki a bolgár érdekekért Észak-Macedónia EU-csatlakozása ügyében, és utasítsa el a családon belüli erőszakot tiltó Isztambuli Egyezményt. Ninova pártbeli pozíciója megrendült, de a koalíciós tárgyalásokat még ő vezeti.

Abban, hogy melyik oldal alakít kormányt szerepe lesz az újabb ötéves mandátumot szerző Rumen Radev elnöknek, aki politikai pályáját Boriszov végleges kiszorítására tette fel. A politikai mező korábbi kulcsszereplője a DPSZ megőrizte fegyelmezett szavazóit, de ha feláll az új GERB-ellenes koalíció, csökkenni fog a párt zsarolási potenciálja és befolyása.