vakcina;Pfizer;Ujhelyi István;koronavírus;

- MSZP: Továbbra is részt kellene vennie az országnak az uniós vakcinabeszerzésben

Ujhelyi István már sejteni véli, miért nem kér több Pfizert a kabinet.

„Kutyakötelessége lenne visszalépni a magyar kormánynak az Európai Unió újabb, közös vakcinabeszerzési folyamatába; annak felmondása elfogadhatatlan és gyalázatos. Ha a mostani kormány nem teszi meg, a választások után győztes ellenzék alakította új kormány majd megteszi” - jelentette ki kedden az MSZP és a Párbeszéd EP képviselője.

Ujhelyi István emlékeztetett, még idén májusban született meg a közös, uniós vakcinabeszerzés harmadik keretszerződése, amelynek értelmében mintegy 1,8 milliárd adag oltóanyagot rendeltek meg a Pfizer gyártójától: 900 millió adagot azonnali leszállítással, további 900 milliót pedig opciós joggal. Az ellenzéki politikus érthetetlennek nevezte a magyar kormány döntését, mely szerint ki akarnak maradni. Számításai szerint 19,5 millió opcionális adag Pfizer-vakcinát kaphatna Magyarország ebből a keretből, ha kérné, de valamilyen okból a kabinet inkább lemond róla.

Megjegyezte, már azzal is megütközést keltettek Orbánék, hogy egyedüli uniós tagként kétmillió embert keleti vakcinákkal oltottak be. „Általános vélekedés, nekem pedig személyes meggyőződésem, hogy nem az egészségünk védelme, nem a mi biztonságunk volt a kormány mozgatórugója, hanem a fideszes körök nyerészkedése” - magyarázta a politikus, utalva ezzel arra, hogy a kínai Sinopharm oltóanyagokat rendkívül magas áron, ráadásul egy, kormányzati szereplőkkel összefüggésbe hozható és aztán hatalmas jutalékot lenyelő közvetítőcégen keresztül hozták be az országba. Kitért arra is, hogy az újabb uniós vakcinabeszerzésből történt kilépést is inkább a nyerészkedés motiválja, hiszen a Debrecenbe tervezett Nemzeti Oltóanyaggyárban a hírek szerint egyelőre csak uniós engedéllyel nem rendelkező keleti vakcinákat fognak gyártani. 

„A Nemzeti Oltóanyaggyár egy fideszes buli, de a mi életünk nem az!” - fogalmazott. Megemlítette, hogy a témában már írásbeli kérdésekkel fordult az illetékes tárcákhoz is, de egyelőre nem kapott választ.

Most már a Donbasszban, a szakadárok is mozgolódnak.