COVID-19;tesztelés;Oktatás;doktori iskola;

2021-11-27 06:20:00

„Egyetlen kivétellel már mindegyik osztály érintett”

Saját zsebből, de van, hogy osztálypénzből fizették a szülők a koronavírus-teszteket, miután a kormány nem tartja fontosnak az oktatási intézmények szűrését.

Miközben a kormány tájékoztatása szerint az iskolák és az óvodák alig 4 százalékában van érvényben valamilyen járványügyi intézkedés, lapunk egyetlen olyan szülőt sem talált az elmúlt napokban, aki ki tudta volna jelenteni: azt az intézményt, ahova gyermeke jár, elkerülte a koronavírus. A Népszavának összesen csaknem 20 szülő számolt be tapasztalatairól országszerte, igaz, hivatalos tájékoztatást még ők is csak ritka esetben kapnak.

– Biztosan vannak covidos esetek, de ez most nem publikus. Az iskola weboldalán sincsenek adatok, mint tavaly. De tudunk gyerekekről, akik hosszabb ideig hiányoztak, mert a család nagy része beteg volt – mesélte egyikük. Egy másik szülő, akinek gyermeke egy pesti, belső kerületi általános iskolába jár, arról számolt be: az elmúlt hetekben 4 felsős osztályban rendeltek el karantént, legutóbb épp az elmúlt napokban. Nekik 10 napig nem kell bejárniuk, ugyanakkor az oltott diákok nem számítanak kontaktszemélynek, még akkor sem, ha egy családtagjuk beteg. Az oltott diákok csak szülői kikérővel maradhatnak otthon. Akik karanténban voltak, tesztelés nélkül visszamehetnek az iskolába.

Egy baranyai középiskola egyik osztályában úgy derült ki, hogy az egyik diák covidos, hogy az édesapja is elkapta a fertőzést, ezért a szülők saját költségen teszteltették le a gyereket. Az esetet azonnal jelentették, de a hatóságok hivatalos reakciója csak három nappal később érkezett: az érintett osztályból minden oltatlan diáknak azonnal el kellett hagynia az iskolát, a 25 fős csoport kevesebb mint fele maradt a teremben.

– Az iskolában az elmúlt három hétben egymást váltották az osztályok a karanténban, az alsó tagozatban egyetlen kivétellel már mindegyik osztály érintett, felsőben is folyamatosan 2-3 osztály van karanténban – nyilatkozta egy újabb szülő. Azt is elmondta, ha a gyerekek közül valaki köhög, hazaküldik, és megkérik a szőlőket, hogy tartsák otthon 2-3 napig, közben teszteltessék le. A Népszava tud olyan intézményről is, ahol a szülői munkaközösség osztálypénzből vett otthon elvégezhető teszteket, s akinél felmerül a Covid-gyanú, kap belőle.

Egy egri anyuka, akinek legkisebb gyermeke egyházi, a nagyobbik állami iskolába jár, sajátos különbségeket tapasztalt. Előbbiben nagyon kevés információt kapnak: a lánya osztályában 10 hiányzó van, és csak egy szülői közösségi csoportban derült ki, hogy 8-nak a családjában van koronavírusos vagy ők maguk betegedtek meg. Az édesanya állítása szerint az iskola erről nem értesítette a szülőket és karantént sem rendeltek el. Hozzátette: a nagyobbik gyermeke középiskolás, nekik már egész nap kötelező a maszkviselés, de sem az állami, sem az egyházi iskolában nem tesztelnek.

Egy budai általános iskolába járó diák édesapja azt mondta lapunknak, náluk 17-ből 2 osztály van karanténban, de erről csak az érintett osztályok kaptak tájékoztatást, a többi szülő nem. – Pedig a gyerekek együtt járnak sportórákra, összevont ügyeletbe, sőt a fiam korábban naponta együtt ült egy később karanténba került osztály diákjaival angol órán, mert tanárhiány miatt hetekig összevonva tartották az órákat. Rá mégsem vonatkozott a karantén.

Egy másik szülő, akinek óvodás gyermeke van, arról számolt be: náluk egy hét karantén volt eddig, de sok a hiányzó gyerek, a 23-27 fős csoportban 7-en voltak a minap. – Kérik a szülőket, köhögős, náthás gyereket se hozzanak, de a többséget ez nem érdekli, múlt hónapban kétszer egy hetet volt itthon a kisebbik gyerekem, mert összeszedett valami nyavalyát. Szerencsére nem Covidot, teszteltük. Az óvónők, dajkák közül viszont többen voltak koronások, ilyenkor összevonnak csoportokat, hogy legyen megfelelő felügyelet.

Az érdekvédelmi szervezetek több mint egy éve kérik, hogy legyen rendszeres tesztelés az iskolákban, óvodákban, de a kormány a füle botját sem mozdítja. Bár az igazgatók már dönthetnek a kötelező maszkhasználatról, a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ez kevés, például a digitális oktatás elrendeléséről is helyi szinten kellene döntéseket hozni. Digitális oktatást egyébként továbbra is csak az 1-6. évfolyamokon lehet elrendelni, a fölsőbb évfolyamokon a kormány megtiltotta arra hivatkozva, hogy a 12 évnél idősebb diákok már kaphatnak oltást.