Ez év elején az elsők között javasoltam nyilvánosan, hogy a koronavírus terjedése ellen kötelezővé kellene tenni a védőoltás felvételét. Sokáig sajnáltam, hogy sem a pártom, sem más ellenzéki erő nem állt a kezdeményezés mögé, kivéve a momentumos Buzinkay Györgyöt. Lassan azonban be kellett látnom, hogy a látszólag logikus és racionális gondolat kiszámíthatatlan reakciókat váltana ki a társadalom jelentős részéből.
Idén ősszel ezt ismerte be Orbán Viktor is, amikor kormányfőként gyáva módon a munkaadókra akarta hárítani az oltás kötelezővé tételét. A legmarkánsabb példával azonban Oroszország szolgált, ahol Vlagyimir Putyin elnök, miközben elismerte a rendkívül alacsony oltási hajlandóságot, elzárkózott a kötelező oltás bevezetésétől. Sok ember számára a saját teste feletti rendelkezés joga olyan fontos, hogy ezt letörni még Oroszországban is kockázatosnak látszik.
A pandémia kezdetén, amikor az első tragikus hírek Kínából és Iránból érkeztek, divatos elmélet volt a diktatórikus rendszerekkel magyarázni a kór terjedését. Aztán fordult a kocka, Kína leküzdötte a pandémiát, Vietnam eleinte haláleset nélkül megúszta, néhány nyugati demokráciában viszont tragikusan sok életet követelt. Ekkor, ha talán nem mondták is ki, sokan gondolhatták úgy, hogy a diktatúrák kemény kézzel, de jobban tudják kezelni a járványt, mint a demokráciák.
A harmadik és a mostani, negyedik hullámra azonban az ilyen ideológiai megközelítések értelmüket vesztették. A járvány epicentruma Európa lett, amit politikai okokkal aligha lehet magyarázni. Európán belül néhány volt szocialista országban, köztük hazánkban a legrosszabb helyzet, de szerintem erőltetett dolog lenne ezt harminc-negyven évvel ezelőtti okokra visszavezetni. Hiszen arra sincs magyarázat, hogy egymillió főre vetítve miért kevesebb a koronavírusos haláleset Venezuelában, mint Finnországban, és az unión belüli eltérések sem értelmezhetők csupán a kelet-nyugat tengelyben. Minden kulturális előítéletnek ellentmond, de a portugálok sokkal szabálykövetőbb emberek az oltások felvételében, mint például a németek és az osztrákok. Az Európai Unió úgy vált a járvány egyik gócpontjává, hogy erre józan ésszel semmilyen magyarázatot sem lehet találni.
Talán éppen a józan magyarázat hiánya okozza az irracionális elméletek és az oltásellenesség agresszív megjelenését. A nyugat-európai emberek általában szeretnek tüntetni, ez a demokratikus kultúra része. Sokszor a rombolás és a pusztítás is, ami mögött általában szélsőséges, de politikailag ismerős ideológiák állnak. A járvánnyal járó korlátozások és az oltatlanok lehetőségeinek szűkítése azonban olyan szélsőséges tiltakozást váltott ki éppen a klasszikus nyugati demokráciákban, amely láthatóan megdöbbentette a politikai osztályt. A holland rendőrség éles lőszert vetett be a tüntetők ellen, ami a mai diktatúrákban is ritka eset. És lélektanilag ennél is súlyosabb, hogy a miniszterelnök – láthatóan elkeseredésében - idiótáknak és bűnözőknek nevezte a kormánya ellene tüntetőket. A liberális demokrácia határait feszegeti, ha a lakosság egy része szerint a kormány tudatosan az elpusztításukra törekszik a védőoltással, a kormányfő szerint pedig csak bűnözők vonhatják kétségbe a kormánya jószándékát.
A koronavírus-járvány minden szörnyűségével együtt is egyelőre belátható és korlátozható tragédia. A múltban és a világ más részein ennél súlyosabb betegségek, természeti katasztrófák is előfordultak, és ma is előfordulnak. Az európai oltásellenesség és a vele járó sötét, irracionális ideológia azért különösen félelmetes, mert a jövőben még súlyosabb tragédiák lehetőségét sem lehet kizárni. A klímaváltozással járó természeti katasztrófák, még pusztítóbb járványok és a hidegháborús uszítás éles konfliktusba fordulása nagyságrendileg nagyobb áldozatokkal járhat. Az európai ember erre láthatóan nincs felkészülve, és a pandémia újabb hullámai ezt még nyilvánvalóbbá teszik.
Az oltásellenesség mögött olyan kártékony szellemi és politikai okok vannak, amelyek még sok szenvedést okozhatnak, ha nem sikerül racionális és demokratikus választ találni rájuk. Megrendült a rációba, a tudományos igazságokba vetett hit, részint azért, mert a tudósok egy része az extraprofitra törekvő kapitalizmus kiszolgálója lett. Sajnos egyre kevesebb a minden üzleti és politikai érdek felett álló (és annak látszó) tudományos tekintély. Politikailag pedig egyre többen gondolják úgy, hogy a parlamenti váltógazdaság ugyanannak a leválthatatlan politikai osztálynak az uralmát jelenti. És mivel a progresszív erők nem mernek, nem tudnak értelmes alternatívát kínálni ezekre a valós problémákra, az irracionális téveszmék és indulatok terjednek.
Az Európai Unió végső soron a ráció, a felvilágosodás eszméjére épül, és ha nem tudja megvédeni ezeket az értékeket, akkor még súlyosabb tragédiák várhatnak ránk.