Ausztria;kancellár;

2021-12-03 12:29:36

Karl Nehammer lesz az új osztrák kancellár

Alexander Schallenberg tegnap jelentette be, hogy távozik hivatalából.

Karl Nehammer eddigi belügyminisztert választotta elnökévé pénteken az Ausztriában kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP), és ő lesz az ország következő kancellárja is - jelentették hírügynökségek.

A 49 éves Nehammer, aki korábban katona volt, a távozó pártelnök, Sebastian Kurz korábbi kancellár bevándorláspolitikájának támogatója volt. Nehammer pénteken sajtótájékoztatóján közölte, hogy Magnus Brunnert választotta a következő pénzügyminiszternek. Egyúttal megtiszteltetésnek nevezte, hogy az ÖVP vezetése egyhangúlag őt támogatta. Tudatta azt is, hogy a felelősség, a szolidaritás és a szabadság alapértékeit tartja majd szem előtt, a menekültügy, a migráció és a biztonság terén pedig marad a jelenlegi irányvonal.

Brunner, aki eddig a környezetvédelmi minisztériumban dolgozott, Gernot Blümel utódja lesz, aki csütörtökön azután mondott le, hogy Kurz távozott pártelnöki tisztségéből.

A leköszönő kancellár, Schallenberg pedig visszatér régi munkakörébe, a külügyminiszteri posztra - tette hozzá Nehammer.  

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, nem sokkal azután, hogy a botrányok sorába keveredett Sebastian Kurz volt kancellár bejelentette, visszavonul a politikától, Alexander Schallenberg jelenlegi kancellár is közölte, távozik hivatalából. 

Schallenberg legfontosabb döntése az volt, hogy novemberben bejelentette, 2022 februárjától kötelező lesz a koronavírus elleni vakcina Ausztriában. Bécs elsőként vezette be a kötelező oltást.