kerékpár;

2021-12-03 16:30:34

Mélyről jött vissza a Giro hőse

Valter Tibor szerint fiában, Attilában van még bőven tartalék, azonban ezen a szinten már egy év alatt nem lehet olyan hatalmasat előrelépni.

Valter Attila, a Groupama-FDJ magyar kerékpárosa október elején még az egyik legnagyobb presztízsű egynapos versenyen, az Il Lombardián remekelt, aztán egy rövid pihenőt követően novemberben újra nyeregbe pattant és megkezdte a felkészülést a 2022-es szezonra. Az időjárás ez idáig megengedte, hogy itthon készüljön, szombaton azonban édesapjával, hazai edzőjével Valter Tiborral, valamint hazánk egy másik elismert kerékpárosával, Fetter Erikkel Spanyolország felé veszi az irányt.

„A decemberi edzőtábor felét velem oldja meg, 12-éig leszek kint én is, aztán következik egy közös edzőtábor a francia csapatával – árulta el lapunk érdeklődésére Valter Tibor. – Novemberben szokott kezdődni a felkészülés, az első hetekben itthon, aztán a rossz idő beköszöntével kénytelenek vagyunk melegebb éghajlatra utazni. Itthon hiába van öt-hat Celsius-fok, ha felmegyünk Dobogókőre ott már inkább nulla fok van. Az elkövetkezendő napokat Spanyolországban töltjük, Calpe, Alicante és Valencia között van egy földnyúlvány, amolyan fél-szigetecske csodás mikroklímával. Várhatóan minden nap 15-20 fok lesz, amiben már értelmesen lehet kerékpározni. Nem túl meleg, nem túl hideg és fel lehet menni a kisebb dombokra. Segíteni fogom őket, figyelem az edzésmunkát, meg egy kicsit ki is kapcsolódom” – engedett betekintést a felkészülésbe a korábbi kiváló kerékpáros.

Valter Tibor elárulta, hogy Attilának van három-négy edzője, akik összefogják a munkáját, s a közelgő decemberi csapatedzőtáborban fogják nagy vonalakban kialakítani a 2022-es versenyprogramját. Hozzátette, a csapatok általában mindenkinek 60-70 versenynapot biztosítanak.

„A felkészülés jelenleg úgy zajlik, hogy gyűjti a kilométereket. A csúcsversenyekre mikro-, és makrociklusok vannak, ezt ők állítják össze, az én szerepem ebben annyi, hogy amikor Attila nem keveset itthon tartózkodik, akkor segítem. A hazai edzője én vagyok, kocsival lekísérem vagy tekerek vele. Nem feltétlenül én találom ki, hogy mit csinálunk aznap, de annyi beleszólásom van, hogyha egész nap esik az eső, akkor nem megyünk hat órát tekerni. Ki kell találni, hogy osszuk el a teendőket, erre Attila is egyre inkább ráérez. Az edzők megadják, hogy 15 vagy 20 órát kell menni egy héten, milyen résztávok legyenek, azt viszont én találom ki, hogy elmenjünk Dobogókőre vagy nézzük meg a visegrádi célt” – utalt Valter Tibor a 2022-es Giro d’Italia első szakaszának befutóhelyszínére.

Valter Attila a 2020-as szezonban amellett, hogy jól szerepelt a Giro d’Italián, valamint a Lombard Körversenyen, volt azért mélyen is – erről is mesélt a Népszavának az édesapa.

„A Giro után nagyon elfáradt, azt talán kevésbé találták el jól, hogy meddig pihentessem és mikor kezdje az edzéseket. Az év közben volt egy elég mély űr neki. Ehhez hozzá teszem, hogy amikor gyenge vagy, olyankor frusztrált is leszel. Attila már önmagától is elvárta az eredményt, ha valakin rajta van a rózsaszín trikó, akkor az már valaki a mezőnyben, ezt nagyon kevesen tudják megcsinálni. Szeptemberben érte utol a formáját, akkor újra versenyben volt a legjobbakkal. Érezte, hogy újra tényező. Ő nem az egynaposokon megy jól, viszont a Lombardián végig ott tudott lenni a top tíz közelében, az erőnléte alapján talán jobb is tudott volna lenni, de a taktika miatt ez egy 12. helyet jelentett. Sergio Higuita és Nairo Quintana sem nagy sprinter, de azért annyival nagyobb rutinjuk volt, tudták, hogy verjék meg Valter Attilát abban a szituációban a 10-12. helyért. Nem vagyunk ezen elkeseredve, ez egy nagyon jó tanulópénz, hogy mit hogyan is kell csinálni. Ezek a sprintek hozzásegítik ahhoz, hogy ez legközelebb ne forduljon elé” – tekintett előre Valter Tibor, aki a jövő évről is szót ejtett.

„Most már innen idényenként nem lehet kettesével venni a lépcsőket, lehet, hogy csak fél-fél lépcsőket tud majd előre lépni. Bízom benne, hogy képességileg ez benne van. Úgy látom, erőnlétben mindenképp előre tudunk lépni jövőre, aztán hogy ez eredményre váltható-e az már a többiektől is függ. Piszok nagy tartalékok vannak még ott sok mindenkiben, az a kérdés, hogy melyik csapat hogyan tudja ezt előcsalogatni a versenyzőiből” – zárta szavait.