A Népszava gólkirálya

A labdarúgó NB I-ben 456 mérkőzésen 134 gólt szerzett, 1977-ben tagja volt a Vasas száz gólos bajnokcsapatának. Egy évvel később, miközben futballozott, már a Népszava sportrovatában dolgozott Gass István.

Előbb játszott az első osztályban, mint az ifjúsági válogatottban!

Így igaz. Tizenhat voltam, amikor a Diósgyőr felnőtt csapatában bemutatkoztam. Kikaptunk 2:1-re Szombathelyen, de a második meccs volt az igazi lidércnyomás. Az Újpest 9:0-ra győzött le bennünket, a Megyeri úton húszezer néző ünnepelte a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó ötöst. Aztán szintén Újpesten vigasztalódtam, mert a magyar–jugoszláv ifi meccset is ott rendezték hatvankilencben. Nyertünk 3:1-re, a második gólunkat én szereztem.

Az első NB I-es góljára is így emlékszik?

Talán még jobban, mert a Vasasnak drukkoltam, és a Fáy utcában lőttem. Nem akartam elhinni, hogy egy pályán lehetek kedvenc játékosommal, Farkas Jancsival. Aztán, amikor a Vasashoz kerültem, az edzéseken egy ideig vele voltam párban.

Az eredményről nem beszélt...

Kikaptunk 4:2-re, a Vasas már 4:0-ra is vezetett. De hát Angyalföldön is akadt néhány figyelemre érdemes játékos: a hatvanhatban veretlenül bajnok csapatból heten voltak a pályán.

Melyik a legkedvesebb gólja?

Az összes.

Annyira nincs hely!

Akkor csak kettőről mesélek. Hetvenkettőben, az FTC–Diósgyőrön a félpályáról elindultam, majd húszról bevarrtam a léc alá. Ezzel nyertünk 1-0-ra a Népstadionban olyan labdarúgók ellen, mint Novák, Páncsics, Bálint, Rákosi, Branikovits és – korántsem utolsósorban – Albert. Ennek is köszönhettem, hogy az év nyarán átigazoltak a Vasasba. Az Újpest ellen debütáltam a Fáy utcában, huszonötezer néző volt, még a fákra is felmásztak az emberek. Nyertünk 3-0-ra, valamennyit törlesztettem a 0-9-ért. A másik emlékezetes gólom hetvenötben esett. Az UEFA Kupában itthon 3-1-re győztünk a portugál Sporting ellen, kinn pedig 0-2-re álltunk, amikor Illovszky Rudolf a hetvenhetedik percben becserélt. Négy perccel később bepasszoltam Kántor Misi labdáját, továbbjutottunk. Nem sokkal Lisszabon után a Fáy utcában az első negyedórában mesterhármast értem el a Szombathely ellen.

Ez már öt gól!

Megszaladt.

Nem úgy, mint Barcelonában...

Ne is mondja! Müller Sanyi bombagóljával egyenlítettünk, majd öt-hat méterről elhibáztam a meccs ziccerét. Ha a Nou Campon 2-1-re vezetünk... De nincs ha. Neeskens, Cruyff, Rexach Barçájától kikaptunk 3-1-re, itthon meg 1-0-ra. A Népstadionban 12:0 volt a szögletarány a javunkra.

Mit szólt, amikor Illovszky hátra rendelte a középpályára?

Nem örültem. Többre vittem volna, ha elöl maradok. Bár a száz góllal aranyérmes Vasas valamennyi mérkőzésén szerepeltem, a századikat én rúgtam Kaposváron hetvenhét júniusában. Abban az évben a bajnokságban kétszer egymás után 4-1-re, a kupában pedig 5-0-ra győztük le a Fradit, s a második 4-1 alkalmával talán a legjobb meccsemet játszottam. Két gólt is fejeltem, a Népsport a Vasas vezéregyéniségének nevezett. A Fradi ellen általában jól ment; a zöld-fehéreknek lőttem a századik bajnoki gólomat is, már a ZTE színeiben, nyolcvanegyben. A meccs négy-néggyel zárult, tudomásom szerint a tizenöt ezer néző egyike sem követelte vissza a jegy árát.

Hogyan került Zalaegerszegre?

Angyalföldön nem kellettem Mészöly Kálmánnak. Hat-hét csapat hívott, a legjobb ajánlatot Zalából kaptam. Az első évadban tizenhét gólt szereztem. A Vasasban a csúcsom tizenhat volt, igaz, a középpályáról. De a ZTE-nél, főként, ha csak tizenharmadik a csapat, kevesebb a helyzet.

Miért nem lett válogatott?

Mert beleittam a pezsgőbe. Hetvenöt tavaszán négy nap alatt előbb a franciákkal, majd az osztrákokkal játszottunk, és Párizsban – ahol csak melegítettem fél órát, de nem cseréltek be – kiürítettem egy poharat az öltözőben. Az MLSZ akkori elnöke rám szólt, hogy ez csak a köszöntő után szokás. Újoncként honnan tudtam volna? Hazajöttünk, Ferihegyen két busz várt ránk, azokkal mentünk Bécsbe. Már felszálltam a válogatottéra, amikor Vinkovics Lajos masszőr keserű arccal közölte: azt üzenik, cuccoljak át az utánpótlás buszára. Többé nem kaptam meghívót.

Megírta a történetet?

Soha. Bár a sportrovatvezető Vándor Kálmán jóvoltából már hetvennyolcban bejárhattam a Népszavához. A bajnok Vasas középpályás sorából csak Müller nem lett újságíró, Zombori Sanyi és jómagam rendszeresen publikáltunk. Majd alapítója voltam a Saxon Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek. Ez máig működik, ám most már kevesebbet vállalok a munkából.

Meccsre jár?

Nem. A mai magyar futball nem vonz. Ennyi akadémia, és ilyen sok külföldi artista... Attól tartok, még csak remény sincs a javulásra.

A régiek közül kikre gondol a legszívesebben?

A Diósgyőrből Salamon Józsira és az Angyalföldről tizenöt évad után menesztett Mathesz Imrére, aki játékostársam és edzőm is volt; a Vasasból Müllerre, Várady Bélára, Komjáti Bandira; a ZTE-ből Galántaira, Soós Pistára.

A Népszavát előfizeti?

Nem, de megveszem.

Most pláne!

Nevetni fog: ha nem lenne Covid, és író-olvasó találkozót tarthatna a lap, ülhetnék bármelyik oldalon.