krimi;krimiíró;karácsony;zarándoklat;

2021-12-18 14:14:00

Engedett a kísértésnek - Cserháti Évával a krimiről és a képzeletbeli barátairól

Vérben ázó idős holt pap, előtte térdeplő apáca egy zarándokvonat csendesfülkéjében – karácsony közeledtével milyen más bűnbeesésről olvasna szívesebben a krimirajongó? Cserháti Éva bűnügyi sorozatának – A K. É. Z. esetei – legújabb, harmadik kötetében persze semmi sem az, ami elsőre látszik. A Zarándoklat a halálba című regényben az üdvösség elnyeréséhez majd’ fél évszázadnyira kell visszatekinteniük a nyomozóknak éppúgy, mint az olvasóknak: vajon mi köze van az elkövetett gyilkosságnak 1974 fekete karácsonyához? A szerzővel a gyilkosról nem, de szemgolyókról, vitorláshajókról, múltbeli történésekről szót ejtettünk.

Milyen feltételek teljesítésével nyert felvételt a Brit Krimiírók Szövetségébe? Illetve milyen jogokkal és előnyökkel jár a tagság? 

Két évvel ezelőtt elnyertem egy angliai alkotói ösztöndíjat, s ennek keretében szerettem volna egy jól működő krimiírói szakmai közösség részévé válni. A felvételi kritérium mindössze annyi volt, hogy rendelkezzem egy már megjelent krimivel, akár angol nyelvterületen kívül kiadottal is. Nagyon fontos segítség számomra, hogy más krimiírókkal is beszélgetni tudok a munkámról, mert amikor elkezdtem írni, úgy éreztem, a sötétben tapogatózom. Így viszont részt tudok venni krimifesztiválokon, és a zárt közösségi csoportok révén rengeteg információ eljut hozzám, akár az is, hogy néz ki egy 15 fokos vízben több napot eltöltött hulla szemgolyója.

Szemléletes példa, nem vitás. És mik a tapasztalatai a zsánerirodalom eme gyöngyszeme kapcsán: Britanniában mennyire sokszínű műfaj a krimi; mennyire ildomos a nálunk szinte kizárólagos „védjegynek” számító Aga­tha Christie-címkét ráaggatni egy-egy újonnan megjelenő bűnügyi regényre? 

Magyarországon valóban vagy Agatha Christie, vagy, ami ennél is rosszabb, a skandináv krimi a marketingeszköz a krimik eladására: „Ez a magyar krimi olyan, mint egy skandináv krimi”, „Magyar skandináv krimi” – a frász jön rám ezektől a frázisoktól. A rengeteg pénzzel felfuttatott skandináv krimi igen hangzatos márkanév, ami alatt számos kitűnő szerző könyve jelenik meg, de őrültség magunkat ehhez hasonlítani. Ám mivel a magyar krimi kritikai elfogadottsága gyerekcipőben jár, és ennek megfelelőek az olvasói elvárások is, teljesen bele vagyunk merevedve ebbe a Christie és a skandináv krimi közti megítélésbe. A saját műveimmel kapcsolatban tapasztalom, hogy azon is meg szoktak lepődni, ha eredeti dokumentumokat közlök bennük, vagy történelmi szállal bírnak. Mintha ezek valami különlegességek lennének. De nem azok, nem én találtam föl őket, nagyon is léteznek a krimiirodalomban, csak nálunk tűnnek újdonságnak. S még az a jobb, ha újdonságnak veszik, nem pedig megkérdőjelezik, hogy krimi-e az ilyen regény egyáltalán. A krimiirodalom sokkal, de sokkal változatosabb annál, mint amiről mi tudunk itthon – s ebben nagy felelőssége van a hazai kiadóknak és a kritikának.

A brit krimipiac azonban más szempontból hiányos, annak ellenére, hogy mennyire grandiózus hagyományokkal rendelkezik a XIX. szá­zad vége óta és milyen nagy mértékben gazdagította a beszüremkedett amerikai noir és hard-boiled krimiirodalom. Ott nem kérdés, hogy ha a bűnügyi regény lírai részeket is tartalmaz, vagy kevésbé erőszakos, mint ahogy mi megszoktuk, akkor is krimiként kezelik, s nem utálják ki a műfajból. Viszont míg mondjuk Magyarországon a megjelenő széppróza 50-60 százaléka fordított irodalom, addig a briteknél ez nagyjából 5 százalék. A külföldi krimik aránya ez alapján eleve kicsi, tulajdonképpen 2-3 kiadó foglalkozik ezzel. A skandináv krimi brand persze itt is megtalálható, a franciákig még ellátnak, de a köztudatba egyéb náció szerzői már nem kerülnek be.

Szóval nekik is van még hova fejlődniük. Az ön krimi iránti érdeklődése egyébként honnan ered? 

Könyvet írni gyerekkorom óta szerettem volna. Tettem is magamnak akkor egy ígéretet, hogy mielőtt betöltöm a 40. évemet, leteszek egy regényt az asztalra – akkor ez a határidő még oly messzinek tűnt… Hat hónappal a 40. születésnapom előtt kaptam a fejemhez, hogy elárulnám magam, ha nem teljesíteném, amit megfogadtam. Félredobtam hát mindent és megírtam a Palackposta című könyvem – az elsőkönyvesekre jellemző lelkesedéssel és gyengeségekkel. A krimit mindig szerettem, de bölcsészként cikinek tartottam, s csak néha engedtem a kísértésnek egy-egy Christie-regény erejéig. Azonban öt évig egy vitorláshajón éltem, s a kikötőkben működő kis könyvtárakból jobbára krimiket lehetett kölcsönözni. Akkor fedeztem fel magamnak jó pár klassz szerzőt, Sue Graftont és másokat…

Na, álljunk csak meg! Egy vitorláshajón élt évekig? 

Műfordítói ösztöndíj révén Spanyolországban töltöttem egy nyarat és a fordítóházban beleszerettem egy másik fordítóba, aki egy vitorláson élt, egy év múltán pedig odaköltöztem én is. Fordítani a hajón is lehet, s ott készítettem a Magyar Irodalom Spanyolul online magazint. Az év 8 hónapját a Földközi-tenger nyugati medencéjében vitorlázva töltöttük.

Fogadok, az említett krimiszerzőcsoportban önhöz fordulnak a hajón elkövetett gyilkosságok kapcsán felmerülő kérdésekben. 

Könnyen elnavigálnám őket, de egy rakás krimiíró vitorlázik, és tényleg létezik külön „alműfaja” a vitorlás krimiknek.

Persze, hisz a sós víz tartósít… De térjünk vissza a krimik iránt érzett szerelemhez! 

A kikötői olvasmányok hatására és a Palackposta megírása során jöttem rá, hogy mennyire izgalmas számomra ez a műfaj, és akkor határoztam el, hogy krimiket fogok írni.

Már említett egy alműfajt, de a honlapján olvasható, hogy „A K. É. Z. esetei” sorozatban a kötetek is más és más szubzsánert képviselnek a krimin belül: A Sellő titka sorozatgyilkosos, a Szabadulószobában a gyanúsítottak csoportja zárt, a Zarándoklat a halálba egy közlekedési eszköz talányát rejti, nevezetesen a vonatét. A debüt Palackposta végül is hova sorolható be? 

Semelyikbe. Mivel csak a megírása közepén jöttem rá, hogy krimit akarok írni, nem érdemli meg, hogy bármely alműfajba besoroljam.

Abban is szisztematikus, hogy a jelen magyar társadalmi problémák múltbeli gyökereinek feltárását társítja a nyomozásokhoz. A Sellő titkában az 1948-as görög szabadságharc menekültjei és a 2010-es évek migrációs problémáját helyezi más megvilágításba; a Szabadulószobában az abortusztörvények, a nők saját testükhöz való joga jelenik meg; a Zarándoklat a halálba című regényben pedig a feminista katolicizmus, a női szerzetesrendek, a női papság kérdése, az egyház és a nők viszonya foglalkoztatja. A jelenből fordul a múlt felé, vagy a történelmi témák a kiindulópontjai a krimijeinek? 

Nagyon foglalkoztat az államszocializmusnak nevezett időszak. Szintén személyesen izgat, hogy most miként is állunk a saját múltunkhoz, és mindez mit jelent az én generációmnak, aki utolsóként még benne élt ebben a rendszerben és emlékszik rá. Alapkoncepcióm szerint minden, 2010-es években játszódó nyomozásom valamiképpen visszanyúlik az államszocializmus időszakára. A Sellő titka esetében a görög menekült gyerekek történetét a véletlen hozta, a sorozat második regényénél egy nagyon erős kép fogott meg, ahogy nők egy csoportja várakozik az abortuszbizottság előtti megjelenésre – ez játszott egybe aztán egy mai politikai aktivista csoport szabadulószobabeli rejtélyével. Itt egyértelmű volt, hogy az abortuszpolitika lesz a fővonal. A vonatos regénynél a csendesfülkében elkövetett gyilkosság hozta magával az egyházat, majd az apácarendek történetét az államszocializmus alatt.

Ön vett részt valaha zarándoklaton? 

Én nem, de a szüleim igen, az ő csíksomlyói útjuk adta az ötletet. Mesélték, hogy a vonat csendesfülkéjében lehet gyónni, lelkiéletet élni – abban a pillanatban megjelent előttem a kép a halott papról!

Úgy sejtem, egyfajta küldetéstudat is mozgatja, számotvetve azzal, hogy a szépirodalom tartósabb és erősebb hatással bír, s mozgósítóbb erejű, mintha tanulmányban vagy publicisztikával foglalkozna az egyes témákkal. 

A küldetéstudat talán erős szó ehhez, inkább a tanári vénám a helyes kifejezés. Viszont nagyon küzdök azzal, hogy ez ne nyomja rá a bélyegét a könyveimre. Abban hiszek, hogy krimi mint műfaj hordozója tud lenni olyan tudásnak, ami egyébként bizonyos emberekhez nem érne el. Aki a könyvemben elolvassa, mi történt az apácarendekkel, már nem biztos, hogy Bögre Zsuzsanna ez irányú tanulmánykötetét is a kezébe venné. A krimi szerintem nagyon friss, a társadalmi problémákra, kérdésekre gyorsan reagáló műfaj – ezért persze hamar el is avul, de én nem török örökzöld babérokra. A szándékom tehát, hogy megmutassam, mennyire érdekes a választott témám, miközben az erős reflektív énem rögtön vissza is kapcsolja mindezt a jelenre vonatkoztatva – erre van kitalálva az öt szereplőm.

Azaz a K. É. Z. „ujjai”. Honnan jön Telki-Nagy Judit őrnagy, Köteles László főhadnagy, Vasvári Lajos százados, Admin (Kovácsné Fáy Matild) és Magyar Vanda emberjogi szakértő? 

Nem szerettem volna magányos detektívet, ahogy egy detektívpárt sem, ahol az egyik menő, a másik meg kevésbé az. Csoportot akartam, különböző korosztályú férfiakkal és nőkkel, női vezetővel. Telki-Nagy és Admin figurája a Palackpostából lett átmentve, a többiek megalkotása pedig aszerint történt, hogy a legkülönfélébben tudjanak reagálni a társadalmi-történelmi kérdésekre. Az idők során nagyon közel kerültek hozzám. A férjem nevet rajtam, amikor munka után elmesélem neki, mit csináltak aznap képzeletbeli barátaim.

A most megjelent, legújabb regényhez a korábbiaktól eltérő formát választott: regényt a regényben kapunk, jól elkülönítve egymástól a kettőt. Miért döntött e struktúra mellett? 

Nemcsak alműfajokat szoktam váltani, de szeretem, ha a krimik szerkezete is más és más. Olyan mesélős formát kerestem az 1974-ben játszódó, karácsonyi történetnek, ami illik hozzá, és a dickensi, kästneri regényeknél találtam ilyet, de említhető Kosztolányitól az Esti Kornél-novellafüzér is. Itt jellegzetes rövid összefoglaló rész (paratextus) vezeti be, mi is fog vagy nem fog történni az adott fejezetben.

Miért pont 1974? Már a Szabadulószoba múltbeli története is erre az évre datálódott. 

Ez véletlen. A nagykőrösi történet azért játszódik akkor, mert 1973-ban született az abortusz szigorítása elleni petíció, illetve 1974-es a konzervgyári lányok esetét bemutató Bacsó Péter rendezte film, a Szikrázó lányok. A Zarándoklatnál az döntött, hogy ekkor csökken a nyomás a katolikus egyházon, az üldöztetés már nem annyira kemény, és engedélyezik a hittanoktatást a templomokban. 

A Zarándoklat a halálba című regényben a katolikus egyház és a regnáló államszocializmus viszonyának megannyi aspektusa felmutatásra kerül: a férfi és női szerzetesrendek feloszlatása, az állambiztonsági megfigyelések; a papi besúgórendszer, a békepapok; a cserkészkapcsolatok; a gyerekek elleni szexuális visszaélés és azok eltusolása… Némelyiknél akár 2021-re is cserélhetnénk az évszámot? 

A problémák hasonlóak, mondjuk a gyerekek ellen elkövetett szexuális abúzus vagy az abortusszal kapcsolatos megítélés. A különbség az, hogy most beszélünk róla – ha az egyház oldaláról nagyon vonakodva is –, bekerült a köztudatba, bár rengeteg a tévhit még. Pesszimista pillanataimban azt gondolom, semmi nem változott, de igazából nagyon sok minden, akár csak az elmúlt öt évben is.

+1 kérdés 

A K. É. Z. némileg csonkul, Magyar Vanda ugyanis egy idő után eltűnik a Zarándoklat-könyvből? Miért pihentette ezúttal? Ez már netán előkészítése lenne a következő kö­tetnek? 

A sorozat egyes kötetei mindig másvalakinek a történetéhez kapcsolódnak. A Szabadulószoba volt Vandáé, a Zarándoklat… Vasvárié. Mivel Bartos Péter százados nagyobb szerepet kapott, túl sok alakot kellett volna mozgatnom, s ezért vontam ki Vandát. A következő kötetben ugyanez a sors vár Telki-Nagy őrnagyra.