demokrácia;Sátántangó;SZFE;Freeszfe Egyesület;Alexander Soros;

Soros György fia vette meg a Sátántangó kópiáját

Így támogatta tízmillió forinttal a Freeszfe Egyesületet Alexander Soros, aki Tarr Béla kultuszfilmjét „visszaadja” a magyar népnek, ha helyreáll a demokrácia.

Alexander Soros vette meg a Sátántangó eredeti kópiáját azon a december 13-i jótékonysági árverésen, amelyet a csaknem egyéves Freeszfe Egyesület szervezett. A Színházi- és Filmművészeti Egyetemről kiszorított oktatók és hallgatók azért gyűjtöttek pénzt, mert a kormánytól nem kapnak se támogatást, se ösztöndíjat, mint a többi egyetem – írja a 444.

Az árverés bevétele – összesen 19 millió forint – a diákok vizsgafilmjeinek és színházi előadásainak költségeit fedezi. Az aukción kéziratok, dedikált művek és festmények, valamint egy 600 ezerért leütött Roskó Gábor-szobor mellett olyan különlegességekre is lehetett licitálni, mint Básti Juli díszletkönyve a legendás Három nővérből, az első Freeszfe maszk vagy Cate Blanchett és Csákányi Eszter közös dedikált fotója.

Az aukció legnagyobb tétele volt Tarr Béla filmrendező felajánlása, a filmtörténet klasszikusának, a Sátántangónak az „eredeti, pozitív munkakópiája”. A külföldi kritikusok által is rendszeresen minden idők legjobb filmjei közé sorolt, 1994-es Sátántangó filmszalagja zárt licitben kelt el 10 millióért.

A Freeszfe közleménye szerint „a zárt licittel a licitáló szerződésben felelősséget vállalt, hogy biztosítja a megfelelő tárolást és azt, hogy ez a felbecsülhetetlen értékű szellemi kultúrkincs bármikor elérhető legyen a kutatás számára”. A vásárló kilétét  ugyan az egyesület nem árulta el, azonban Facebbok-oldalán szombaton közölte Alexander Soros hogy ő vette meg Tarr Béla hétórás Sátántangójának eredeti celluloid munkás példányait, hogy kifejezze szolidaritását az egykori SZFE „bátor diákjaival és tantestületével”.

„Azt tervezem, hogy biztonságosan tárolom a másolatokat az országon kívül. Amikor Magyarországon törvényes módon helyreáll a demokrácia, és visszaáll a Színház- és Filmművészeti Egyetem megfelelő státusza, visszaadom a filmet törvényes tulajdonosának, a magyar népnek”–fogalmazott Alexander Soros.