tél;rendőrség;autóvezetés;

- Télvezet

Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságának Facebook-ajánlása szerint „sem vezetéstechnikai, sem pedig biztonsági szempontból nem ajánlott, hogy vastag téli öltözetben üljünk a volán mögé.”

Az elindulásunkat pontosan tervezzük meg, és időben szóljunk Józsinak, a sofőrünknek, aki a megjelölt időpontban a téli évszaknak megfelelően öltözve megjelenik a garázsunknál. Először is bekapcsolja a garázsfeljáró jégtelenítését, majd célszerszámnak látszó jéglapáttal felkaparja a nehezebben olvadó jeget, elhordja az útból, ezáltal nagyjából ki is melegszik annyira, hogy vastag kabátját a csomagtartó külön rekeszébe rejtve beüljön a fűtött garázsunkban tartott autónkba, és az immár száraz garázsfeljárón kiálljon a házunk elé, járó motorral. Nekünk nincs is más dolgunk, mint kinézni az ablakon, és ha Józsi, a sofőr már a kapunk előtt áll, akkor mi frissen és fiatalosan, akár panyókára vetett télikabátunkban kiszökkenhetünk a már előre bemelegített autónkba. Az autónkból könnyű, vezetéshez ideális kardigánban kipattanó Józsi kezébe nyomjuk télikabátunkat, hogy tegye hátra a csomagtartóba, ám semmiképpen sem az övével egy rekeszbe, és már be is pattantunk a fűtött hátsó ülésre, a jól temperált autónkba. A magyar rendőrség ajánlásával.

A magyar háztartások 80 százalékához nem tartozik garázs. Nemhogy fűtött, de semmilyen sem. Az autókban éppen olyan hideg van belül, mint kívül az utcán. Télikabátban, kesztyűben és csizmában beszállsz az autódba, elindítod, és hagyod, hogy melegedjen. 2020 végén a hazánk utcáiban parkoló és forgalomban lévő mintegy 3,92 millió autó átlagos életkora 14,7 év volt, ez azt jelenti, hogy 10-15 percig járatni kell a motort, hogy kibújhassunk a kabátból, levehessük a sapkát.

A magyar rendőrség szerint kívánatos lenne az autóban a váltócipő használata is, hogy a vastag csizmánkat átcserélhessük puha talpú, pedálérzékeny bőrcipőre. Ez a negyedóra autómelegítés pont megfelelő időmennyiség arra, hogy vastag télikabátunkban megpróbáljuk kikotorni az ülés alól a puha talpút, és anélkül, hogy beszorulnánk a kormány és a kardánbox közé, át is cseréljük. Ha szerencsénk van, mire éppen megfagyna a lábunk, lesz annyira meleg az autóban, hogy levehessük a télikabátot. Mi ez a negyedóra plusz, ha úgyis vinni kell a gyereket iskolába, a kutyát sétálni, a reggelit elkészíteni és csomagolni, anyánknak az ebédet betárazni a frigóba. Nehogy már ne legyen az embernek negyedórája arra, hogy a magyar rendőrség ajánlására fölmelegítse az autóját, és levegye a télikabátját. Az utcán az indulásra kész autók által kibocsátott füst eltakarja ugyan a kelő napot, de legalább nem diesel autónk van, amelynek szintén járnia kell indulás előtt, ám alapjáraton csak büdös, de nem fűt. Ahhoz mennie is kell.

A magyar rendőrségnek még nem tűnt fel, hogy itt nincs olyan farkasordító tél, amitől az embereknek Michelin-babának öltözve kellene dacolniuk az időjárással, és talán azt a jelenséget sem észlelték, hogy valaki egyáltalán nem is fűti az autóját, mert egész nap ki-be száll belőle. Dolgozik. Kabát, kesztyű, sapka, sál. Tél van.