A női testnek bizony köze van a krumplihoz,
a héj selymessége, bőrszerű volta, a viaszos
tapintás, a rózsaszínes árnyalat, Hitchcock filmje
óta ez kétségtelen, nem lehet elfelejteni a zsák
krumpli közül, a földes gumók közül kihántott,
magatehetetlen és meztelen, meggyilkolt testet,
kezében a nyakkendőtűvel, melyről letördeli
a gyilkos a megmerevedett, finom ujjakat,
a föld méhéből jövünk, a földbe megyünk,
krumplik vagyunk, kicsi burgonyák, ormótlan
krumpli a kezünk, krumpli a lábunk, bumburnyákok,
formátlanok, lekerekítettek, húsosak,
esetlen csírákkal nap felé nyújtózkodók.
A női testnek de sok köze van ám a krumplihoz,
hány női kéz hány csilliárd burgonyagumót
szabadított meg katonakabátjától, hogy az élelmezés
frontján csatát nyerjen az emberiség a mardosó
éhség s az éhhalál ellenében, de szurtos férfikezek
is elbántak sok-sok ezernyi tonna burgonyával,
ha sikerült egyáltalán hozzájutni a frontvonalban,
saját kézzel kikaparni a földből, most is ezekre az időkre
emlékszik mozdulataival a tisztáson bográcsozó társaság,
a jókedvűen krumplit pucolgató, vörösbortól spicces
fickók, kik hetykén ragadják meg a fakanál boldogabbik
végét, ez jó mulatság, férfimunka, mondják.
A női testnek a krumplihoz de sok köze van,
és de kevés köze volt női húshoz évekig dédapának,
ki Szibériából érkezett haza falujába, pingponglabda
méretűre összeszűkült gyomorral, mely nem bírta volna el
a zsírosabb, kiadósabb ételeket, akik vele együtt
érkeztek meg, mind hónapok alatt belepusztultak
vérhabosat hányva, rettentő görcsökben fetrengve,
szervezetüket kikészítette a paraszti konyha,
míg ő komótosan cigarettázva teljes évig pucolgatta,
főzögette meg magának a hajában főtt krumplit,
s bár a „diéta” szót aligha ismerte, mégis életben maradt.
Nem tudom, nem volt beszédtéma, hányadán állt a krumplihoz
annyi mindenben hasonlító, telt, bársonyos női hússal
dédapám, homály borult arra is, katonakorában megesett-e
futó románc, erőszakos aktus, elszórta-e magvát
valamely távoli mezőkön, születtek-e vadon hagyott
gyermekei, kiknek tán nyelvét sem értenénk,
s hogy vajon dédanyánk járt-e fejében, az ő fotóját
nézegette-e, az ő forróságával álmodott-e a barakkban,
a kényszerű önmegtartóztatás éveiben, mikor ember-
mivoltából s tán férfi-valójából is kivetkőztette őt a
történelem, ahogyan nap nap után vetkeztetjük
a krumplit békés konyhákban, s kidobjuk a héját,
a levetett katonatörténeteket, a megválaszolhatatlan
családi kérdéseket.
