vakcina;engedély;koronavírus;Szputnyik V;

Felülről érkező nyomás miatt engedélyezték az orosz vakcinát

Legalábbis ezt állítja Falus András immunológus-professzor, aki egyike volt azoknak a szakértőknek, akik hivatalosan is véleményezték a Szputnyikot.

„Egyértelműen felülről jött hatás miatt döntött úgy az OGYÉI vezetősége – nem is tehetett volna másképp – hogy a Szputnyikot átengedik”

- mondta el a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Falus András immunológus, professzor.

Az akadémikus is tagja volt annak a gárdának, melyet az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) arra kért fel, hogy a keleti vakcinák teszteredményeiről szakvéleményt fogalmazzanak meg. Ugyan eddig a titoktartás miatt nem beszélhetett, de mivel a dokumentumokat kiperelte a Transparency International Magyarország, így már semmi sem gátolja, hogy elmondja véleményét.  

Elöljáróban elmondta, egy vakcinát két szempontból kell megvizsgálni. Az oltóanyagok biztonságos voltát vizsgáló tesztek része az, amikor tengerimalacokon, egereken próbálják ki a vakcinát. Ezeket a teszteket hosszadalmas, vizsgálatokkal kiegészített, részletes jegyzőkönyvek összeállítása követi, és csak ezután kezdhetik meg a hatékonyság vizsgálatát.

Falus András szerint a Szputnyik esetében hiába kapták meg a dokumentációt, azok lényegesen rövidebbek, ennek megfelelően hiányosabbak voltak, mint az akkor már elérhető AstraZeneca papírjai. A hiányzó adatokra rákérdeztek ugyan, de azon kívül, hogy egy kiküldött delegáció megtekinthette az orosz vakcina gyártását, nem kaptak bővebb tájékoztatást. „Egy rápillantás a gyártósorra, az égvilágon semmi információt nem ad” - foglalta össze a problémát, ezért több szakértővel együtt otthagyták a tesztfolyamatot. Nyomatékosította, hogy 

noha később kiderült, hogy a Szputnyik működik, ám ezt bemondásra nem lehet elhinni.

Az orosz vakcinával kapcsolatosan a legfőbb probléma az elégtelen gyártási kapacitás volt. Falus András megjegyezte, a Sinopharm esetében már komolyabb gond volt, ugyanis nem voltak ismertek a klinikai tesztek harmadik fázisának részletes adatai. Azt azonban tudni lehetett, hogy alig vizsgálták az oltóanyagot időseken. A professzor ekkor egyébként már nem volt a szakértők közt.

Az ügy még nem ért véget mivel az átadott dokumentumok számos, lényegi információt tartalmazó részét kitakarták, ezért a Transparency büntetőfeljelentést tett az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel szemben, közérdekű adattal visszaélés vétsége miatt.