Mi volt az elmúlt év kulturális meglepetése?
André Ferenc, költő, slammer: Amilyen az elmúlt év volt, minden megvalósult kulturális esemény önmagában csodálatra méltó. Viszont annak örülök, hogy a Hervay Könyvek sorozat fogadtatása, amelyet Horváth Benjivel szerkesztünk, pozitív és széles körű. A Látó folyóirat nyári tábora nem volt meglepetés, mert évek óta örömmel járok oda, de idén különösen jól telt. A Véneki Alkotótáborban viszont idén először vettem részt, de remélem sikerül még máskor is eljutnom, csodálatos volt. Könyvek terén Németh Zoltán Tektonika című kötetét nagyon szerettem, de Olivia Gatwood If a Girl Screams kötetét is sokat forgatom. Zenében pedig a Bring Me The Horizon Post Human: Survival Horror albumát, valamit a Spiritbox zenekar új albumát hallgattam rongyosra.
Bruck Edith, magyar származású, Olaszországban élő író, költő, műfordító, a holokauszt túlélője: Azt mondják, az idei az én évem. Már nyolcvanezer példányt eladtak a januárban megjelent Az elveszett kenyér című könyvemből, és számos díjat is kaptam. (Köztük a legrangosabb olasz irodalmi díj ifjúsági zsűrijének elismerését, a Strega Giovani díjat is – a szerk.) A könyv megjelenése valamiképp felkavarta az én nyugodt életemet, mert minden nap ezzel foglalkozom január óta, úgy tűnik, mindenki Az elveszett kenyeret olvassa. Jövőre több nyelven is megjelenik, köztük magyarul, horvátul, lengyelül, angolul. Ez nagy öröm, de jó lesz azért, ha majd visszavehetem a szabadidőmet.
Gy. Horváth László műfordító, író: Nem is annyira meglepetés, mint inkább örömhír. Hogy a fiam régi osztálytársa és barátja, Herczegh Péter Rómeót játszhatta a Nemzetiben. Hogy a kitűnő novellista, Ross Károly megint egy erős kötettel jelentkezett (Velem vagy, ugye?). Hogy a pandémia- és papírmizéria ellenére megjelenhetett az Anna Karenyina-fordításom.
Szabó T. Anna író, költő: Az év meglepetése számomra Esterházy Miklós Az öreghegy meséi című remek mesekönyve, amit felnőttként ugyanolyan jó olvasni, mint nagyobbacska gyerekként: humoros, vigasztaló, okos, játékos és nagyon szép. A szerzőnek idén két könyve is megjelent, az első a Kovács Dórával közösen írt, friss kutyásoknak szánt útmutató, Az új kutyád, (a Lírástudók című podcastban beszélgettem is velük), épp ezért lepett meg, hogy ennek az új könyvnek mennyire más a hangja. Ritka öröm, ha egy szerző képes szakkönyvet és irodalmat is írni, ráadásul mindkettőt ember- állat- és olvasóbarát szeretettel.
Milyen pozitívumokat hozott a járványhelyzet a kulturális életben?
André Ferenc: Amennyi negatívumot hozott, ahhoz képest eltörpülnek a pozitívumok, sajnos. De azért azt szeretem, hogy egyre elfogadottabb a mobilis munkavégzés, hogy a folyóiratok és színházak komolyabban veszik az online jelenlétet, és rengeteg elképesztő tartalom vált könnyen elérhetővé. Mégis, az élő találkozók, személyes jelenlét hiánya erősen érződik. Rég nem vártam ennyire a tavaszt.
Bruck Edith: Azt hiszem, többet olvasnak az emberek, mert többet is vannak otthon. Bár úgy tapasztalom, szórakoztató könyvek kellenek a közönségnek, nem az, ami gazdagítja a tudatukat. Holott szerintem az lenne fontos, hogy kinyissák a könyvek az emberek szemét, a szívüket, a lelküket, hogy arról olvassanak, amit az iskolában nem vagy alig tanulnak, amiről odahaza nem beszélnek.
Gy. Horváth László: Hogy az utóbbi két évben nagy anyagi veszteségeket szenvedő és mindig elhanyagolt könyvszakma milyen kreatívan lakta be a virtuális tereket, online bemutatókkal, könyves podcastokkal, vagy éppen az elmaradt könyvfesztivál, könyvhét pótlására a Műfordítók Egyesülete és a Szépírók Egyesülete „Egy sima – egy fordított” címmel összehozott (valóságosan, a Három Hollóban) egy-egy írót és műfordítót, akik megajándékozták egymást legújabb művükkel, és mindjárt beszéltek is róluk.
Szabó T. Anna: Szerintem a járvány bezárkózása egyedül azoknak az íróknak, szerzőknek volt segítség (például nekünk a férjemmel), akik az otthon végezhető egyéb pénzkereső munkáik mellett most szinte rákényszerültek arra, hogy ha már amúgy is a székhez ragadtak, vagyis épp nem kellett a külvilágnak személyes jelenléttel megmutatkozni, végre végigírják a régóta tervezett könyveiket. Alighanem a festők is többet festettek ebben az időszakban. (Kisgyerekesekre ez nem érvényes, az online oktatás feladta a leckét.) A kultúra közönségtől függő szegmense viszont nagyon rosszul járt. Ami jó, az az online jelenlét egyetemessége, hogy a világ minden magyarja láthat-hallhat például egy könyvbemutatót – ezt jó lenne most már mindig megtartani.
Mit vár legjobban a kultúra terén 2022-ben?
André Ferenc: Elsősorban a nyitást. Hogy lehessen újra rendezvényeket, felolvasásokat szervezni. Illetve, Vajna Ádámmal dolgozunk egy közös projekten, egy chapbook sorozaton. Roppant kíváncsiak vagyunk, milyen lesz a fogadtatása.
Bruck Edith: Amit szerettem volna elmondani a világnak, azt már elmondtam a könyveimmel. De látjuk, ugyanaz ismétlődik: a fasizmus, az antiszemitizmus, a fajgyűlölet. Nem lehet összebékíteni a világot, mindenfelé gyűlölet van. Ezen már biztosan nem tudok változtatni. Most szeretnék lefordítani egy újabb magyar verseskötetet olaszra, de még eddig nem találtam olyan könyvet, amivel szeretnék dolgozni. Nem tudom, mi történik, nincsenek már nagy költők Magyarországon? Várok egy Radnótit, egy Attilát, egy Illyést. Várok valami szépet, amit lassanként le tudnék fordítani, és arra rászánnám az egész évet is. Nemrég a Szeptember végén című verset mondogattam magamnak, hogy el ne felejtsem. Sok mindent elfelejtek, ezért ismétlem magamnak a verseket és a dalokat újra és újra, mert meg akarom tartani a szép dolgokat. Mert van még szép a világban. Mindig is lesz! Nemcsak a sötétség létezik, mindig van valami világosság. Még a lágerben is volt. Mindig van remény, csak meg kell találni azt az egyet, amit lehet remélni a kilencvenkilenc rossz mellett is.
Gy. Horváth László: Hogy a virtuálisak helyett visszajöhessenek a valódi könyvünnepek, és minimum május végére, amikor befejezem a Háború és béke fordítását, már csak rossz emlék legyen a Covid-rémálom. Ennek megkoronázásául pedig álljon elő végre új regénnyel Thomas Pynchon!
Szabó T. Anna: Még több ihlető és gyümölcsöző együttműködést várok a különböző művészeti területek alkotói közt, a legnagyobb örömeim közé tartozik, amikor festő zenészt, költő festőt, táncos színészt ajánl a maga közönségének – így, egyre újabb alkotókat megismerve és megszeretve még intenzívebben élhetjük meg az élő, ható és gyógyító kultúra áldásait és a határok kitágításának fontosságát, a bezárkózás ellensúlyaképpen.
