Kampány párizsi módra, avagy migráció más szemmel

Franciaországban ugyan várhatóan a migráció kérdése kerül középpontba a választási kampányban, az országot valójában kevésbé érinti a bevándorlás, mint Németországot, ahol a voksolás hadjáratában a téma háttérbe szorult.

Miközben a német választási kampányban lényegében egyáltalán nem került elő a bevándorlás kérdése, a francia elnökválasztást megelőzően ez lesz az egyik legfontosabb téma. Igaz, talán valamelyest csillapodnak a kedélyek, miután a jobbközép Republikánusok a kérdésben visszafogottabb Valérie Pécresse-t választották meg elnökjelöltnek, ettől függetlenül a franciák igen fontosnak tartják a biztonság témakörét, mélyen beléjük ivódtak a 2014-es párizsi, illetve a 2016-ös nizzai terrortámadás tragikus képsorai.

S hogy a bevándorlás ügye a választásig biztosan napirenden marad, az nagyban lesz köszönhető a szélsőjobboldali jelöltnek, Éric Zemmournak, akinek az a gyakran ismételgetett elmélete, hogy a muzulmán bevándorlók kiszorítják Európából a keresztény fehéreket. Zemmour rendületlenül azt ismételgeti, hogy Macron elnök 2017 májusában kezdődött mandátuma alatt Franciaország kétmillió új bevándorlót fogadott be. Zemmourt cseppet sem zavarja, hogy ez egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Igaz, más esetekben sem szokta zavarni, hogy kijelentése minden alapot nélkülöz, a Vichy-rezsim megszépítését érintő fejtegetései is teljesen légből kapottak, így a hitelesség sosem volt a szélsőjobb jelölt erőssége. Mindenesetre ő maga azt a célt tűzte ki, hogy Franciaország lezárja a határokat a menekültek előtt, bár azt még Zemmour sem állítja, hogy elnöksége esetén visszaküldik hazájukba a bevándorlókat.

Persze a többi elnökjelöltet sem kell félteni, ha a külföldi gyökerűekkel kapcsolatos kemény elképzelésekről van szó, sőt egymást múlják felül e tekintetben. Marine Le Pen, aki „gigantikus migrációs hullámról” beszél, alkotmánymódosítást javasol és népszavazást írna ki arról, hogy diszkriminálják a külföldieket a munkahelyekhez és a szociális juttatásokhoz való hozzáférés terén. Pécresse az alkotmányban akarja rögzíteni az éves migrációs kvótákat. A baloldali táborból, ahol sokan általában hallgatnak ebben a kérdésben, Arnaud Montebourg volt gazdasági miniszter azt javasolta, ne folyósítsanak támogatásokat azoknak az országoknak, amelyek nem akarják visszafogadni az elutasított menedékkérelmű honfitársakat. Korábban Macron kormánya bejelentette, az algériaiak, marokkóiak és tunéziaiak számára kiadott vízumok számának erőteljes csökkentésével kívánja kezelni a problémát.

Az apokaliptikus megnyilvánulások ellenére tény, Franciaország kisebb migrációs nyomás alatt áll, mint több más nyugati állam, bár a bevándorlás mértéke nőtt az elmúlt húsz évben. Csakhogy a bevándorlók aránya a lakosságon belül alacsonyabb, mint szinte valamennyi szomszédos országban. A népességszám arányában évente mindemellett kevesebb bevándorló érkezik az országba az OECD-országok átlagához képest. „Nemzetközi összehasonlításban Franciaország nem számít kiemelkedően nagy bevándorlóországnak” – idézte a Neue Zürcher Zeitung Jean-Christophe Dumont-ot, az OECD migrációs osztályának vezetőjét.

2019-ben, amikor a migrációt még nem befolyásolták a pandémiával kapcsolatos beutazási tilalmak, az OECD adatai szerint 291 000 bevándorló érkezett Franciaországba állandó tartózkodás céljából. Ez a lakosság 0,4 százalékának felel meg. Az OECD-n belüli átlag 0,8 százalék volt. A menedékkérelmek számát tekintve Franciaország 2019-ben abszolút számban a második, 2020-ban pedig a harmadik helyen áll Európa államai közül. A népességhez mérve azonban ez a kép is relatív, mondja Dumont. Az olyan jelentős események, mint a 2015-2016-os menekültválság, nagyrészt elkerülték Franciaországot, még akkor is, ha az elmúlt években a más országokban elutasított menedékkérők által benyújtott kérelmek miatt történt emelkedés.

A Franciaországban élő menekültek aránya is elmarad az OECD-átlagtól. A francia statisztikai hivatal, az Insee szerint, amely a menekülteket külföldön született külföldiként definiálja, a lakosság 10,2 százalékát teszik ki. Az OECD számításai szerint, amely alapján a külföldön született franciákat is e kategóriába sorolják, ez az arány 13 százalék körüli. Ez azt is jelenti, hogy 2010-2020 között mintegy 10 százalékos növekedés történt. Ez azonban messze elmarad a szomszédos Németországban regisztrált adattól. Itt ugyanis, ahol a bevándorlók a lakosság 16 százalékát teszik ki, ugyanebben az időszakban 24 százalékos növekedést jegyeztek fel.

Nem nevezhető újdonságnak, hogy a migráció témája nagy teret kap a francia politikai vitákban. Ennek a gyökerei a hetvenes évekig nyúlnak vissza, amikor Franciaország sok vendégmunkást –olcsó munkaerőt – csábított ide, először Európából, majd a korábbi észak-afrikai gyarmatokról. Amikor az olajválság miatt véget ért a gazdasági növekedés időszaka, szakítottak ezzel a stratégiával. A külföldiek azonban letelepedtek, gyermekeik születtek, népes családokat alapítottak. 1984-ben már egyre több menekült volt látható az utcákon, ez idézte elő a Jean-Marie Le Pen által fémjelzett Nemzeti Front (FN) felemelkedését, amely abban az évben 11 százalékos eredményt ért el az európai parlamenti választásokon. A 2007-es elnökválasztási kampányban a konzervatív Nicolas Sarkozy a bevándorlást, illetve a biztonsági kérdéseket már a polgári jobboldal legfőbb témájává tette meg, s ennek is köszönhette sima győzelmét a szocialista Ségolene Royallal szemben.