Az Oscar-díjas Deák Kristóf saját nagyapjából merített inspirációt Az unoka című thrilleréhez, mely szavai szerint bosszúfantázia

A rendező feleségével, Nina Kov társforgatókönyvíróval adott interjút a Népszavának.

Már az Oscar-díjas Mindenki című rövidfilmben is együtt dolgoztak, Nina ebben koreográfus volt.

Deák Kristóf: Azóta az együttműködés sokkal szorosabbá vált köztünk, hiszen Nina Az unoka esetében már társ-forgatókönyvíró volt. Itt is volt az ideje, mindig mindent együtt csinálunk, bármilyen projektbe kezdünk, az első, hogy kikérjük egymás véleményét, így beletanultunk egymás dolgaiba. Ninának van egy nagyon komoly dramaturgiai tapasztalata, már akkor táncszínházi darabokat írt és rendezett, amikor én még csak gondolkodtam a rendezésről.

Nina Kov: Jártam két évet a Sorbonne-ra, modern irodalmat tanultam, de kiestem, mivel nem tudtam összeegyeztetni az egyetemre járást az aktív tánckarrierrel. De ez hasznos alap volt az íráshoz. Amúgy meg Az unoka az első alkalom, amikor hivatalosan is társíró voltam.

Deák Kristóf: Örülök, hogy Nina megkapja az őt megillető címet: ő alkotótárs.

Érdekes, hogy épp egy narratív film lett az első komoly közös vállalás. Egy koreográfus és filmrendező párostól mondjuk egy táncfilm kézenfekvőbb lett volna.

Nina Kov: Azért csináltunk már zenés-táncos kisfilmet is (A legjobb játék). Szeretnénk is még!Ötletünk van, túl sok is, a legextrémebbtől a hagyományosig, a legkülönbözőbb formátumokban és műfajokban.

Deák Kristóf: Ezek közül nem biztos, hogy mindegyik üzletileg bombasiker, de reméljük, hogy egy párat meg tudunk majd valósítani a jövőben.

Nina Kov: Most elkészült a nagyjátékfilm és most lehet majd kicsit másfele kalandozni.

Deák Kristóf: Például én imádok drónokat szerelni.

Nina Kov: Nyáron az egyik produkciómban kiesett egy drón technikus, így Kristóf beugrott, eljött velem Svédországba a háttérbe a drónokat kezelni.

Félkézzel a drónok, a másikkal pedig Az unoka forgatókönyve?

Nina Kov: Azt korábban írtuk, a kijárási korlátozások alatt fejeztük be. Nekünk szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy amikor az élő produkciók piaca megszűnt, az otthon írás lett a munkánk.

Azt tudjuk, hogy Kristóf saját nagyapja esetét dolgozta fel Az unokában.

Nina Kov: Épp jöttünk haza az Oscar-díjátadóról 2017-ben, amikor leszálltunk Londonban, jött a hír, hogy elhunyt Kristóf nagyapja. Életünk legnagyobb sikerének nem tudtunk örülni.

Deák Kristóf: Az, hogy a nagypapámat átverték a szélhámosok, nagyon megviselte. A kilencvenedik születésnapján még táncolt és énekelt, erre három hónappal később jött a csalás, néhány hónappal később elment. Nem értem időben haza, hogy utoljára lássam. Sokat bánkódtam emiatt. Bár ő mindig elhessegette, biztos vagyok abban, hogy az átverés után eltört benne valami. Elvesztette a kontrollt a világ felett, elvették tőle a személyes sorsának az irányítását.

Nina Kov: Bár nyomozós thriller, Az unoka lényege, szíve Rudi és nagypapájának a kapcsolata. Fontosnak tartottam, hogy ne egy idealizált kapcsolatot kreáljunk, hanem hogy megmutassuk, hogyan tud valóban kapcsolódni két ember a hatvan év körkülönbség ellenére. A mi generációinkban sokunkat a nagyszülők neveltek fel, mert a szülők halálra dolgozták magukat, hogy a rendszerváltás után építsék újra az országot.

Deák Kristóf: Az élethez szükséges morális alapok nagy részét én is a nagypapámtól kaptam. Mindig tőle jöttek azok a sztorik és tanulságok, hogy miképpen legyél jó ember. De a filmbeli karakterben benne van Nina nagypapája is a csibészségével, sőt, maga a szerepet alakító Jordán Tamás is óriási csibész, sokat tett hozzá ő is a képlethez.

Mármint ő is beleszólhatott?

Deák Kristóf: Mi mindent mindenkivel nagyon sokszor átdolgozunk. Mostanra a munkamódszerem részévé vált, hogy az utolsó pillanatig bárki, bármelyik alkotótársam jöhet jobb ötlettel, mint az enyém volt.

Ez már a Mindenkinél is így volt? Az a film igencsak megkomponáltnak tűnt.

Deák Kristóf: Festészeti analógiával élnék: a kompozíció mindig megvan a fejemben, de az ecsetvonások töltik meg részletekkel, esetlegességgel, amik által élettel telik meg az alkotás, ezáltal elrejtve a struktúrát. A Mindenki esetében a kislányokat kikérdeztem a mai iskolai állapotokról, mert nekem csak harminc évvel korábbi emlékeim voltak. Például, hogy jelent ma a hetes, mi a pontos szöveg, mik a dinamikák az osztályon belül, milyen, ha valaki népszerű. Sok minden, amit mondtak, bekerült a forgatókönyvbe. A próbák alatt kértem őket, hogy improvizáljanak egy olyan jelenetet, ami nem volt megírva: vajon mi történhetett a kettő között? Erre egy olyan erős jelenetet hoztak, ami simán bekerülhetett volna a filmbe.

Nina Kov: Mindig szükség van egy kis játéktérre. Ha valamit tökéletesen kitalálsz, az élettelen lesz, csak a te fejedben fog „működni”.

Az unoka legnagyobb erénye, hogy egyáltalán nem olyan, mint egy tipikus magyar film...

Nina Kov: Ezt nagyon sokszor hallottuk már, de nem igazán tudom, mit jelent.

Hogy a cselekményből alakul ki a dráma, nem „adott”. Mennyi a vásznon látható valóság és fikció aránya?

Deák Kristóf: Kicsit ugyanaz az elv vezérelt, mint a Mindenki fináléja esetében: mit szeretnék, ha megtörténhetne a való világban is? A poénok lelövése nélkül, Az unoka egy bosszúfantázia. Rudi szempontjából és az idős nyugdíjasok szempontjából is. Meddig menne el egy szelíd ember? Ha már ismerjük a karaktereket, elkezdhetjük a feszültséget fokozni, hogy elemeljük a történetet a rögvalóságtól. Hiszem, hogy a közönség mindig hálás a váratlan és meghökkentő fordulatokért. A dán Anders Thomas Jensen, de az Oscar-díjas Bong Dzunho is szeret túlzásokba esni és ez jó, amíg van az egésznek egy végighúzódó igazságfonala.

Mikor játszódik Az unoka? Olyan épületeket látunk, hogy zavarban vagyok e téren.

Deák Kristóf: Érdekelt, hogy a panel lakótelepeket, kertes házas külvárosokat, piacokat, művházakat, az amerikai zsánerfilmek suburbiájának hazai megfelelőit lehet-e úgy filmezni, hogy ne a szocio-drámát, hanem a karakteres, titokzatos arcukat láttassuk. Ez hoz magával egyfajta kortalanságot. De azért most kivételesen elárulom: a 2010-es évek elején járunk.

A főszerepre az eddig filmeket elkerülő Blahó Gergőt szerződtették.

Deák Kristóf: Későn érő típust kerestünk, olyasvalakit, akiről az első benyomásra a néző nem hiszi el, hogy megtenné, amit aztán megtesz. Gergő a valós életben is kicsit később találta meg magát, mint a kortársai, ezért itt is rímel a valóság és a fikció.

Rudi karaktere igazi mamlaszból lesz cselekvő ember. Tekinthetjük őt a rendező kivetülésének?

Deák Kristóf: Valamennyire mindenképpen, hisz saját anyagból dolgoztunk. De nem csak énhelyettem cselekszik a filmbéli Rudi. Azért működnek az álarcos szuperhősfilmek, sőt minden olyan mű, melyben kettős életet él valaki, mert nagyon sok ember szívesen vágna vissza néha, akkor is, ha aztán sosem teszi meg. Mint Amélie Poulain.

Nina Kov: A fantázia kiélés fontos eszköz. Pozitív irányban is működik: Andrew Huberman standfordi agykutató szerint tudományosan bizonyított, hogy azok a történetek, amikben emberek segítenek másokon, szó szerint segítenek élni, konkrétan gyógyítanak.

Kristóf, benne volt a Post mortemet Oscarra nevező bizottságában. Ez a döntés kisebb botrányt kulminált maga körül.

Deák Kristóf: Igen, ez egy bizottság döntése volt, aminek én egy tagja voltam a hétből. Én nem értettem egyet a döntéssel. Teljesen más filmek érdemelték volna meg ezt a lehetőséget. Azóta kijött az Oscar shortlist és a Post mortem nincs rajta. Ez igazolta az én nézeteimet is. Bár a Post Mortemnek megvannak a maga erényei, de Oscarra küldeni hiba volt.