Emmanuel Macron francia elnök öt éve, megválasztása előtt azt sulykolta, már nincs jelentősége a bal- és jobboldal szerinti történelmi megosztottságnak, csak az számít, ki progresszív Európa-párti és ki euroszkeptikus konzervatív. Macron számára az áprilisi parlamenti választás legnagyobb kihívása éppen abban áll, hogy megerősítse a franciák európai identitását. Ebben segítségére lehet, hogy január 1-től hazája tölti be az Európai Tanács soros elnöki tisztségét.
Ma már azonban nem ugyanazt jelenti a soros elnökség, mint 2008-ban, amikor Nicolas Sarkozy akkori köztársasági elnök valóban Európa vezetőjeként léphetett fel. Azóta átalakult az európai intézményrendszer, a Lisszaboni Szerződés nyomán Brüsszel jelentősége nőtt, létrehozták az Európai Tanács elnöki tisztségét. A külügyi tanácsüléseket sem francia miniszter vezetheti, hanem Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
Macron azonban így is fontos célokat tűzött ki maga elé erre a fél évre. A francia elnök programjának alapelve az, amit 2017 szeptemberében, a Sorbonne-on elmondott beszédében is kiemelt: nem a nemzetek szuverenitására van szükség, ahogy ezt az euroszkeptikus konzervatívok hangoztatják, hanem meg kell teremteni az európai szuverenitást. Így ugyanis az EU a nemzetközi színtéren hatékonyabban védheti meg érdekeit, és „Európa a saját kezébe veheti a sorsát”.
Mivel Franciaországban április 10-én, majd 24-én rendezik meg az elnökválasztást, ezért az első három hónapban különösen aktív Európa-politikát várhatunk a francia államfőtől. Az elnökség legfontosabb célkitűzései közé a következő kérdések tartoznak: az online platformok szabályok közé szorítása, az uniós klímasemlegesség 2050-ig való megvalósításának elősegítése, az EU és Afrika közötti kapcsolatok elmélyítése, a schengeni övezet átalakítása és ami Macron számára különösen fontos: a közös európai hadsereg felállításának előmozdítása. De még ennél is jelentősebb kérdés Párizs számára a stabilitási paktum átalakítása, a merev, s a koronavírus-járvány miatt nehezen tartható költségvetési szabályok felvizezése. E témában Macron maga mögött tudja Mario Draghi olasz miniszterelnök támogatását is. S valóban, a mostaninál jobb alkalom aligha nyílhat a reformokra, hiszen az Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár által irányított, decemberben felállt német kormány is valamivel nyitottabbnak tűnik a változásokra, mint Angela Merkel kabinetje.
Macron már december elején a költségvetési szabályok felhigítását követelte. „Búcsút kell intenünk a régi tabuknak” – hangoztatta. Elavultnak tartja például azt az uniós előírást, amely szerint három százalék alatt kell tartani a költségvetés hiányát. Úgy vélte: "új szabályokra van szükség ahhoz, hogy Európa komolyan vehető maradjon".
Programját január 19-én, Strasbourgban, az Európai Parlament előtt ismerteti majd. Múlt pénteki újévi üzenetében a francia elnök ígéretet tett arra, hogy ez a fél év a fejlődésről szól majd.
Célok tehát vannak bőven, gondot jelent azonban, hogy a francia társadalom a leginkább euroszkeptikusok közé tartozik Európában, s az európai identitást Macronnak nem sikerült erősítenie hazájában az eltelt évek alatt. Ne feledjük, az elnökválasztás első fordulójában mintegy 40 százalék szavaz majd szuverenista jelöltre.
Ez az európai kérdéseket illető megosztottság már az év első napján érzékelhető volt, amikor az uniós zászlót kihelyezték a párizsi Diadalívhez. Az még kevésbé meglepő, hogy ezen a két jobboldali populista jelölt, Marine Le Pen és Éric Zemmour is felháborodott, a jobbközép Republikánusok mérsékelt jelöltje, Valérie Pécresse elítélő megnyilvánulása azonban már váratlanabb volt, hiszen 2008-ban Sarkozy is kitette az Unió lobogóját a Diadalívhez, s akkor ez a gesztusa senkit sem érdekelt. (Pécresse Sarkozy idején miniszterként és kormányszóvivőként is szolgált.) „Igent kell mondani az uniós elnökségre, de nemet a francia identitás kiirtására” – fogalmazottt Pécresse. Miután a francia elnöki hivatal az EU-s zászló levétele mellett döntött, Marine Le Pen ezt a lépést „nagy hazafias diadalként” ünnepelte. Az elnöki hivatal azt közölte, eleve csak két napra akarták kitenni az uniós lobogót.
A Le Figaro szerint Macron és Sarkozy gesztusa nem említhető egy lapon, mert míg Macron lecserélte a francia trikolórt az uniós lobogóra, Sarkozy idején a két zászló egymás mellett volt látható. „A közvélemény is nagy része is elfogadta volna, ha egyszerre helyezik ki a két zászlót, ezzel azt hangsúlyozták volna, hogy a hazafias láng és az európai eszme nem ellentétes, hanem összekapcsolható” – értékelt a konzervatív lap, amely azért azt is megjegyzi, „sajnálatos, hogy mindkét táborban a pavlovi felháborodás igénye kizárja az érvelés, a kérdezés és a magyarázat szükségességét”.
