Ukrajna csak a terep, Biden és Putyin csak a szereplőket megjelenítő vezetők. Valójában két történelmi modell feszül egymásnak. Kelet és Nyugat, Bizánc és Róma, Fél-Ázsia és Európa, despotikus egyeduralom és a jogon alapuló parlamenti váltógazdaság. Az amerikai és az orosz elnök múlt heti telefonbeszélgetése csak megerősítette, amit eddig is tudtunk: bizonyos dolgokban nincs, mert nem is lehet kompromisszum, itt most valaki győzni fog.
Biden Kínával kapcsolatban régóta mondogatja, hogy most dőlnek el a dolgok, a demokráciának be kell tudnia bizonyítani, hogy többet képes adni az embereknek az autoriter rezsimeknél. Erre hivatkozott az infrastruktúra-törvény vitájában, és ezért erőlteti akár a sajátjaival is összevitatkozva a szociális csomagot. A Moszkvával való konfliktus némileg más jellegű, legalábbis azt még senki sem állította, hogy Putyin révén az oroszok majd jobban fognak élni a németeknél vagy amerikaiaknál. Az orosz vezetés csupán a lopást célzó hatalom bebetonozásában ért el számottevő eredményeket, a Kreml ideológiai értelemben olyan, mint a Mars. Egykor talán volt ott valami élet, de mára merő sivatag.
A vidám szilveszteri hangulatban talán fel sem tűnt, hogy a NATO és az Európai Unió egyik tagállamának külügyminiszterét Moszkvában a Barátságért érdemrenddel tüntették ki. Az amúgy hagyományosan kiváló orosz diplomácia az ukrajnai válság legfeszültebb pillanataiban látta elérkezettnek az időt a nyugatellenes fricskára. A kérdéses külügyminiszter, Szijjártó Péter pedig a tőle elvárható érzékkel ment lépre, ország-világ előtt nyilvánvalóvá téve, hogy most éppen melyik part felé tart a magyar komp.
Az ukrajnai magyarok nyelvhasználati joga ebből a szempontból csak a lényeget elfedő fügefalevél. A magyar kormány nem miattuk fordult szembe a Nyugattal, valójában modellt szeretne váltani, Szijjártó és főnöke szemében ugyanis a lopást célzó hatalom bebetonozásának technológiája a lényeg. Voltaképpen meg kéne alapítaniuk Putyinnal a Korrupt Internacionálét.