nyomásgyakorlás;Szada;Vécsey László;

2022-01-04 14:25:22

Leváltották azt a szadai alpolgármestert, aki korábban fideszes zsarolásról beszélt

Mandátumáról ugyanakkor nem mond le.

Kedd reggel azonnali hatállyal visszavonták Simon Erika alpolgármesteri megbízatását Szadán - írja a Telex. Az ügy előzményeiről a portál nyomán mi is beszámoltunk. Eszerint eltávolítását állítólag a Fidesz országgyűlési képviselője, Vécsey László kérte a polgármestertől, mondván, csak így lesz hajlandó Szadát támogatni. 

Simon alpolgármesteri megbízatásának visszavonása előtt Pintér Lajos, Szada polgármestere arról beszélt a képviselőtestületi ülésen, hogy Simon Erika az előválasztás óta is folyamatosan országos politikai kampányt folytat, és ez Pintér szerint tetszik neki, az önkormányzati munka már szürke, unalmas számára. Arról is beszélt, azt gondolta, hogy a szadaiak idővel elfelejtik, hogy Simon indult az ellenzéki előválasztáson, de nem felejtették el, és szerinte Simon a kampányt se hagyta abba. Ráadásul túl sokat foglalkozik az országos politikai ügyekkel, és mindkét helyen egyszerre nem tud jól teljesíteni.

A most eltávolított alpolgármester korábban arról beszélt, azzal húzhatta ki a gyufát Vécseynél, hogy elindult az előválasztáson. Ugyanakkor a fideszes politikus szerint ezek az információk minden alapot nélkülöznek.  

Az ülésen a testület nagy többséggel hívta vissza Simont az alpolgármesteri posztról. Ezt követően a polgármester megkérdezte őt, hogy lemond-e a képviselői mandátumáról, mivel szerinte korábban arról beszélt, hogy ezt teszi majd, ha a testület megvonja tőle a bizalmat. Simon közölte, hogy nem kíván lemondani, mivel sok szadai lakos a támogatásáról biztosította. A portál munkatársai a helyszínen és telefonon is megkérdezett több képviselőt, hogy  Vécsey László valóban tett-e arra utalást, hogy Simont el kell távolítani a pozíciójából, de vagy nem válaszoltak, vagy kitértek a kérdés elől, amikor arról érdeklődtünk, valóban volt-e nyomásgyakorlás a kormánypárti politikus részéről.