A finn és svéd állami vezetők új évi köszöntőjükben szinte kórusban reagáltak arra a figyelmeztetésre, hogy ne fontolgassák a NATO-hoz való közeledést, mert akkor Oroszország „megfelelő lépéseket” tesz. Utóbbi bármit jelenthet, de a hivatalos orosz sajtóügynökség szemleírója emlékeztetett Putyin elnök korábbi megjegyzésére, miszerint ebben az esetben közelebb vonják csapataikat a finn határokhoz. A finn elnök, Sauli Niinistö, Sanna Marin miniszterelnök, valamint Magdalena Andersen svéd kormányfő egybehangzóan feleltek: országuk jelenleg nem fontolgatja a csatlakozást, de a döntés szuverén joguk és nem hagyják, hogy ebben korlátozza őket Moszkva.
Az „északi front” a propagandaháborúban mellékhadszintér ahhoz képest, ami Ukrajna körül folyik, de része az orosz hatalmi és propagandaműveleteknek. Vlagyimir Putyin már felsorolta a maga követeléseit, s ezt különös szerződéstervezetbe is foglalták. Eszerint a NATO-nak jogi kötelezettséget kell vállalnia, hogy nem vesz fel új tagállamokat Oroszország szomszédságában, különösen a posztszovjet térségben. Ez elsősorban Ukrajnára és Grúziára vonatkozik. Az ultimátum azt is tiltaná, hogy nyugati fegyverzet kerüljön Oroszország „biztonsági zónájába”, illetve tiltaná NATO-erők megjelenését az 1999 után felvett országok területén. Finnország tavaly év végén jelentette be, hogy 64 amerikai gyártmányú F-35 harci géppel szereli fel légierejét. (A fegyverzetre vonatkozó orosz követelés mellesleg Magyarország szuverenitását is csorbítja.)
Az általános megfogalmazásokat pontosította az orosz külügyminisztérium szóvivőjének Marija Zaharovának december 24-i nyilatkozata, amely kifejezetten a két észak-európai államnak szólt. Ebben azt állítja, hogy a NATO elcsábítja, bűvkörébe vonja a skandinávokat, hogy ezzel is az oroszokat veszélyeztesse. Zaharova szerint a NATO-tagságnak komoly katonapolitikai következményei lennének, „megfelelő lépéseket követelne az orosz féltől”.
Svédország a hidegháború éveiben formálisan távolmaradt a katonai szövetségtől, de gyakorlatilag együttműködött a NATO-val, hírszerzési adatokat cseréltek, fegyvereket vásárolt és adott el NATO-országoknak. A finnek szoros külpolitikai egyeztetést folytattak a szovjetekkel, kerülték a NATO-t és fegyvereiket is több piacról szerezték be. A Szovjetunió szétesése után mindkét állam csatlakozott a NATO békepartneri hálózatához, majd 2014-ben a szorosan együttműködő (EOP) státuszba léptek – közös gyakorlatokat is folytatnak. Erre is hivatkoznak most Moszkvában.
A svédek és finnek többsége eddig elégedett volt országaik tömbönkívüli státuszával, ám az orosz agresszivitás miatt ez változóban van. Lengyel kutatók idézik, hogy jelenleg a finnek 40 százaléka ellenezné a NATO-tagságot, és 26 százaléka támogatná. Svédországban 33 százalék van mellette, 36 százalék ellenzi. Öt éve azonban még minden második svéd nem akarta, hogy országa NATO-tag legyen. Amióta Oroszország más államok szuverenitását, területi épségét nyíltan alárendeli vezetői birodalmi ambícióinak, megváltozott a szomszédországokban élők biztonsági igénye is.
A RIA Novosztyi állami sajtóügynökség elemzésében Pjotr Akopov hálátlansággal vádolta a finneket, akik nem méltányolják, hogy amikor országukat elfoglalta az orosz cár, autonómiát, saját intézményeket kaptak, sőt engedélyezték a női választójogot is. Ezt szerinte a finn miniszterelnöknőnek (aki, mint emlékeztet, két leszbikus nevelt fel, miután alkoholista apja elhagyta a családot) is el kellene ismernie. Most nem fenyegeti semmi a finneket, mint 1939-ben, amikor az akkori Leningrádtól távolabbi határvonalra volt szüksége Sztálinnak. A háború utáni időszak is hasznos volt számukra, hiszen termelésük negyedét adhatták el a nagy szomszédnak, s a szovjet összeomlás jelentős munkanélküliséget okozott Finnországban. Ukrajnában Oroszország a saját nemzeti érdekeit védelmezi, Finnország viszont – nyugtatja meg ottani olvasóit – ugyan száz évig az Orosz Birodalomhoz tartozott, de „nem része az orosz világnak.” Tehát nem kell tartania attól, hogy Ukrajna sorsára jut - feltéve, ha nem provokálja Oroszországot.
