FT
A vezércikk azt hangsúlyozza, hogy vezetésből vizsgázik a Bizottság elnökasszonya, a tét az EU jogrendje, miután Magyarország és Lengyelország immár pofátlan módon túllép a jogállamon, a médiapluralizmuson és más, fontos alapvető jogokon. A lengyelekkel kritikus szakaszban van a vita, ám mivel más kormányok is elcsúsztak abba az irányba, fenyegető árok alakult ki az unióban. Márpedig a szolidaritás sínyli meg, ha nem sikerül igen gyorsan gyógyírt találni a problémára. Gyengülni fog a szervezet jogrendje, így az egységes piac, miközben egyébként is súlyos gondokkal szembesült a kontinens.
Európán kívül is nagy-nagy jelentősége lesz, mit talál ki főként Brüsszel és Berlin a belső törésvonal megszüntetésére. A lengyel vezetés öt éve megszállottan próbálja politikai ellenőrzés alá vonni a bíróságokat. Ultrakonzervatív programja védelmében igyekszik megszabadulni a számára nem kedves bíráktól.
Ellenszegült, amikor az Európai Bíróság az igazságszolgáltatás megrendszabályozására felállított Fegyelmi Kamara feloszlatását követelte, sőt, a következő menetben kimondatta az Alkotmánybírósággal, hogy az uniós jog bizonyos területeken összeegyeztethetetlen a nemzeti szabályokkal. Idáig még az illiberalizmusban élenjáró Magyarország sem merészkedett.
A politikai hadüzenet láttán a Bizottság szerződésszegési eljárásokkal próbálkozott, de menetközben új, hatékony eszközökhöz jutott. Részben úgy, hogy a jogállami kifogások miatt egyelőre sem a lengyeleknek, sem a magyaroknak nem ad pénzt a korona segélyalapból, illetve bevetheti a jogállami mechanizmust, ami azt jelenti, hogy más forrásokat is befagyaszthat.
Varsó csak ímmel-ámmal hajlandó eleget tenni a követelésnek, ezért nem szabad halogatni a megtorló intézkedések alkalmazását. Von der Leyen, akárcsak egy sor német politikus, köztük Merkel, történelmi okokból igen óvatos Lengyelország kapcsán és nem szeretne kelet-nyugati megosztottságot. Ám hogy Brüsszel idáig nemigen lépett, az felhívás volt a táncra az autokraták szemében.
Azonban nyitva kell tartani a párbeszéd lehetőségét, de itt a politikának és nem a jognak kell kimondania a döntő szót. A PiS várhatóan ezer örömmel száll be az összecsapásba, arra fog hivatkozni, hogy a Bizottság túllép hatáskörét. Ám az egész vitát a Jog és Igazságosság által elkövetett hazai túlkapások váltották ki. Az árát sajnos Lengyelország kénytelen megfizetni, ám eközben a margóra kerül az EU-ban.
Süddeutsche Zeitung
Magyarországnak és Lengyelországnak címzett üzenetként lehet értelmezni, amit az új német külügyminiszter kifejtett bemutatkozó washingtoni látogatásán. A január 6-i események évfordulóján Baerbock azt mondta: a kérdés az, fellépnek-e a liberális demokráciák az erős jogállamért, hogy azt megvédjék mind a külső, mind a belső támadások ellen. Ez volt a központi téma a Képviselőház elnökével lezajlott megbeszélésen. Hozzátette, hogy a Kongresszus ostromának egyik tanulsága: a demokrácia nem az égből pottyan le. Az kell hozzá, hogy a polgárok keményen képviseljék, folyamatosan kiálljanak az emberi jogok és a jogállamiság mellett. Továbbá támogassák az állami intézményeket.
Az egyre terjedő járvány miatt különben három nap helyett mindössze 10 órára szűkült az út, a tárgyalások középpontjában az ukrán válság és a demokrácia védelme állt. Baerbock 90 percen át válságdiplomáciát folytatott amerikai kollégájával az ukrán határra vezényelt orosz csapatok miatt, együtt ebédelt Fiona Hill Oroszország szakértővel, majd utána folytatott megbeszélést az alsóház vezetőjével. Ez volt az össz program.
New York Times
A kommentár szerint mind demokráciákban, mind tekintélyelvű rendszerekben sok helyütt igyekeznek felülvizsgálni a történelmet, hogy alakítsák jövőt, az efféle törekvések igencsak hathatósak, ugyanakkor járványosan terjednek. Példa rá, hogy az orosz állam betiltja a Memoriált, továbbá hogy Magyarországon a kormány rátette a kezét oktatási és kulturális intézményekre. Arra használja őket, hogy az etnonacionalista politikához illeszkedve, idegengyűlölő nemzeti örökséget állítson elő.
A Kínai Kommunista Párt nyíltan, tankönyvek, filmek, tévéshow-k és a közösségi háló segítségével írja át az ország múltját. Az USÁ-ban Trump és hívei továbbra is hamisan állítják be a választásokat és a Kongresszus lerohanását. Az arcátlanul hamis, illetve félrevezető revízió a világról szóló alaptételeket rendíthet meg, noha azok már így is meggyengültek. A megosztott társadalmak eleve kaphatók az identitást erősítő hazugságokra. Összeomlik a központi intézményekbe vagy az igazság választott bíráiba vetett hit. Erősödik a nacionalizmus, a despoták körmönfontabbak lesznek. Választott vezetők mind inkább az illiberalizmus felé fordulnak.
Az eredmény a történelmi revizionizmus. Célja gyakorta igencsak rövidtávra szól: dühöt, vagy büszkeséget igyekszik kelteni, hogy a polgárok beálljanak a vezér mögé. Trump választási hazugsága mutatja, hogy a próbálkozás vezethet sikerre. A tekintélyelvűség azonban változik, a diktátorok a nyílt elnyomás helyett kifinomultabb módszerekre térnek át. Manipulálják az információt, gerjesztik a megosztottságot, hogy megakadályozzák az elégedetlenséget.
A hatalom szolgálatába bevonják a csatlós sajtót és a közösségi médiát, így az a benyomás keletkezik, hogy nem a hatalom diktálja a mondandót. A meggyőzés rafinált formáját jelenti sokszor a történelem újraírása, építve a nemzeti büszkeségre, illetve a kollektív sérelmekre. A kellő tömegtámogatás azután lehetővé teszi, hogy a vezér saját változatot gyártson a múltra és azt mondja, amit a támogatói hallani akarnak.
Ez lehetővé teszik a politika számára, hogy a külső-belső ellenség legyőzésének szükségességével indokolja a hatalom megragadását. Orbán Viktor pl. a nácik és a kommunisták áldozatának állította be az országot, amit felhasznál a bevándorlás ellen, mondván, hogy az a nagy nemzeti harc folytatását jelenti, ám beleérti a vetélytársak, a bírálók és a független intézmények elnyomását is.
Orwell és mások hiába figyelmeztettek, hogy a történelmet ugyan erővel eltörölhetik, de a nagyobb veszélyt az jelenti, ha az emberek önként hátat fordítanak a múltnak, már ha lehetőséget kapnak rá.
AP
A lengyel kormányfő ugyan makacsul ismételgeti, hogy a lehallgatási ügy nem több álhírnél, ám az Amnesty International szakértői most megerősítették, amit az egész világbotrány kirobbantásában kulcsszerepet játszott kanadai laboratórium már kimutatott: valakik igenis rátelepítették az izraeli kémprogramot 2019-ben az ellenzék választási kampányfőnökének telefonjára. A civil szervezet munkatársai mellesleg más módszerrel vizsgálódtak, mint a kanadai szakértők.
Hogy ki lehetett a tettes, arra nézve nincs adalék, de a PiS-szel szembenálló erők egyértelműen a hatalmat teszik felelőssé a történtekért. Lengyel Watergate-ről beszélnek. Az érintett szenátor azt mondta, hogy a vesztes a nép, mert a szerzett információk kiszivárogtatásával a Jog és Igazságosság megtévesztette, így a választás nem volt tisztességes. A jelentés hozzáteszi: különösen gyalázatos, hogy ilyesmi megtörténhet egy unió államban.
Morawiecki ezzel szemben arra hivatkozik, hogy külföldi titkosszolgálatok állhatnak az ügy mögött, amire a kanadai laboratórium egyik munkatársa azt válaszolta, hogy akkor meg pláne nem szabadna megtagadni a vizsgálatot. Emlékezetes, hogy a tengerentúli szakemberek egy lengyel ügyvéd, illetve egy ügyész készülékén is rábukkantak a megfigyelés nyomaira.
Még novemberben egy izraeli lap azt közölte, hogy a védelmi tárca lényegesen szűkítette azoknak az országoknak a körét, amelyek megvehetik a Pegasust és az új listán már nem volt rajta Lengyelország. Mint ahogy Magyarország sem, ahol korábban beismerték, hogy a kémprogramot bevetették nem bűnözők ellen. Az izraeli minisztérium viszont csupán annyi megjegyzést fűzött a hírhez, hogy a lista pontatlan.
FT
A vezércikk szerint a kazah tiltakozás intő példa más volt szovjet autokraták számára, az orosz beavatkozás pedig megakadályozhatja a forradalmat, ám csak gerjeszti az elégedetlenséget. A vérontás mindenesetre keserű véget vet annak, ami 30 éven át a stabil tekintélyelvűség iskolapéldájának tűnt a köztársaságban. A korábbi elnök, Nazarbajev elnyomta a szabadságjogok igényét, éspedig oly módon, hogy gazdasági reformok révén külföldi beruházásokat csábított az országba és emelte az életszínvonalat.
Utódja a példátlan tiltakozások láttán elmozdította a politikust a nemzetbiztonsági tanács éléről, de az áldozatok száma több tucatra tehető és terjed az erőszak. Az egyik nagy tanulság mind a demokráciák, mind az autokráciák számára, hogy mekkora kockázatot hordoznak az emelkedő energiaárak, még a szénhidrogénben gazdag Kazahsztánban is. Az áremelés kiváltotta elégedetlenség azután utat nyitott a korrupció, a politikai opció hiánya és a Nazarbajev-família látható-láthatatlan uralma miatti nyílt lázadáshoz.
Moszkvának jó oka volt, hogy eleget tegyen a kérésnek és csapatokat küldjön. Merthogy az Eurázsiai Gazdasági Szövetség mindhárom kulcsállamában, Moszkvában, Minszkben és Almatiban is öregedő autokraták vannak a kormányrúdnál. A belarusz diktátor már orosz segítségre szorult és most erre a sorsra jutott Nazarbajev is. Pedig lemondott az államfői címről, viszont élete végéig a „nemzet vezetője” kívánt maradni, amivel modellül szolgálhatott az orosz vezető számára.
Ha a mostani rendszer túléli az erőpróbát, akkor várhatóan szintén lecsap az ellenzékre, ahogyan az Belaruszban is történt. De az elégedetlenség a föld alatt tovább fog erjedni. Így Tokajev csak még jobban Moszkva lekötelezettje lehet. Kína és Törökország éberen figyel, mivel szeretné növelni befolyását a nyersanyagokban gazdag országban.
A közép-ázsiai lázongás különleges háttérül szolgál a jövő heti amerikai-orosz párbeszédhez, amelynek témája az Ukrajna elleni orosz fenyegetés lesz. Mivel Putyin azt lesi, mi lesz Nazarbajevvel, akitől ötletet merített, várhatóan erőlteti majd a diplomáciai sikert, vagy ha az nem lehetséges, akkor a katonai eredményt, hogy fel tudja mutatni odahaza.
Bloomberg
Az elemzés azt ajánlja, hogy a Nyugat ne Putyinban gondolkodjon, hanem hosszabb távra tervezze meg kapcsolatainak alakítását Oroszországgal, ajánljon együttműködést a következő orosz nemzedéknek, valamint a szomszédos, volt szovjet köztársaságoknak, azaz tegye jóvá saját maga stratégiai hibáit. A kazahsztáni lázadás is azt mutatja, hogy a Szovjetunió bukása után létrejött tekintélyuralmi rendszerek fagyott állapotba kerültek, de a jég alatt a feszültségek repedéseket okoznak. Ahogy az Ukrajnában és Belaruszban, sőt, bizonyos fokig már orosz földön is történt.
Ezek a rendszerek nem maradnak fenn örökké. Nazarbajev, Lukasenko és Putyin már „nagypapának” számít, az elnyomás és a tehetetlenség tartja őket hatalmon, de erejük véges. Ettől persze még sokáig nyeregben maradhatnak, de a nyugati országoknak már most érdemes elgondolkodniuk a hogyantovábbon, ha nem akarják megismételni a 30 évvel ezelőtt elkövetett tévedéseket.
Hiszen magukra hagyták az újonnan kialakult államokat, nem nyújtottak nekik gazdasági segélyt, nem kötöttek velük kereskedelmi megállapodásokat, nem tették lehetővé az ottani polgárok számára a szabad utazást, nem írták le a szuverén adósságokat. Nem törődtek aggályaikkal a NATO terjeszkedése miatt. A nyugati hozzáállást a mély bizalmatlanság vezérelte, mármint hogy a poszt-szovjet térségből migráció indulhat meg, ezek az országok korruptak, visszaélnek az állami juttatásokkal. Gazdasági, katonai és terrorista fenyegetés kiinduló pontjai.
Putyin már rég lemondott az együttműködésről, inkább a kényszerítésre teszi tétjét. Ezért amíg ő benne van a politikában, aligha lehet tárgyalásos megoldást remélni. De mi volna, ha Európa teljes gazdasági, sőt, később politikai integráció kilátását ajánlaná az oroszoknak és a térség többi kulcsállamának? És ha NATO kilátásba helyezné, hogy Moszkva gyorsan bekerülhet a NATO-ba? Ha pl. szabad és tisztességes választásokat tart és rendezi viszonyát Ukrajnával.
Ezt persze Putyin lesöpörné az asztalról, de az utódai számára már vonzó lehetne, már ha tisztelik a civilizált normákat. A Nyugatnak nem szabad feltételeznie, hogy Putyin után további 30 évet vesz igénybe, amíg az oroszok és szövetségeseik ismét jó indulatot tanúsítanak.
