Hogyan lett önből oktatáspolitikus?
A közéleti érdeklődésemben mindig is kiemelt helyen állt az oktatás. Ott voltam a 2012-2013-as felsőoktatási tüntetések sűrűjében, ekkor döntöttem el, hogy a magyar oktatás fejlesztésének szeretném szentelni a karrieremet. Először naivan azt hittem a közigazgatásban, a jelenlegi rendszer keretei között is lehet változásokat elérni. Dolgoztam az Emberi Erőforrások Minisztériuma Felsőoktatás- és Kutatásstratégiai Főosztályán. Viszonylag gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a jelenlegi kormányzattal nem lehet érdemi változásokat elérni, mert folyamatosan alárendelik a szakmai szempontokat a politikai kommunikáció érdekeinek. A Momentumhoz 2017-ben csatlakoztam, kifejezetten azzal a céllal, hogy a párt oktatási programjának elkészítésében segítsek. 2020 nyarán választottak elnökségi taggá, az előválasztási programbemutatónkon pedig én képviseltem a párt oktatáspolitikai programját.
Most pedig, talán kicsit váratlanul, már az egységes ellenzék oktatáspolitikai kommunikációjáért is felel.
Kicsit én is meglepődtem, amikor Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt egy találkozó végén felkért erre a pozícióra. Biztosan van ebben egy olyan szándék, hogy egy új arc szimbolizálja az oktatásban szükséges megújulást. Illetve az is közrejátszhatott, hogy az előválasztás során volt egy jól sikerült közös fórumunk, ahol oktatásról, a gyermekeink jövőjéről beszélgettünk.
Ha sikerül kormányt váltani, min változtatnának először?
Az egyik legsürgetőbb feladat a pedagógusbérek rendezése. Amíg egy kezdőpedagógus egy penészes lakásban, üres tésztán kénytelen élni, addig nem tud teljes odaadással a tanításra, a diákokra, saját szakmai fejlődésére koncentrálni. Az, hogy a béreket milyen gyorsan sikerül rendezni, nyilván a költségvetés helyzetétől is függ. Egy azonnali emelésre mindenképp szükség lesz, majd egy lépcsőzetes, felmenő rendszerben szeretnénk tovább emelni és értékállóvá tenni a tanárbéreket. Az első lépések között szerepel a szabad tankönyvválasztás visszaállítása is, hogy szeptembertől a pedagógusok már olyan tankönyvekből taníthassanak, amelyeket a munkájukhoz a legmegfelelőbbnek tartanak.
A tanári szakszervezetek szerint legalább 50-60 százalékos azonnali béremelésre lenne szükség.
A szakszervezetek által javasolt béremelés mértékével nagyjából egyetértek. A relatív bérek értékét érdemes figyelembe venni, jelenleg a diplomás átlagbér 61 százalékát keresi egy pedagógus. Ezt kell fokozatosan felemelni, hogy a tanári fizetésék megközelítőleg elérjék a diplomás átlagbért. Szükség van azonnali béremelésre, de nyilván nem lehet a pedagógusok évtizedes bérlemaradását egyetlen év alatt behozni. Emlékszünk, mi történt 2002-ben, amikor 50 százalékos béremelés volt a közszférában. Azonnal gallyra vágta a költségvetést. Egy új kormányzat ilyet nem vállalhat be, főleg a mostani, választások előtti osztogatás, közpénz-szórás után. De a következő ciklus elég lesz arra, hogy radikálisan emeljük a béreket és visszaállítsuk az értékállóságukat biztosító minimálbérhez kötést.
Mi lesz a 2013-ban indított tanári életpályamodell sorsa?
Jelen formájában meg kell szüntetni. Ahogy a minősítési rendszert is. A mechanikus portfóliókészítést, az életpálya merev rendszerét nem lehet tovább vinni, teljes újragondolásra van szükség. Ennek részleteiről még zajlanak az egyeztetések. Kell egy egyeztetési folyamat, amit a mostani kormány rendszeresen elhanyagol, de mi azt szeretnénk, hogy olyan döntések szülessenek, amelyekkel a szakma és az érintettek is egyetértenek. Három lépcsőbe soroljuk az intézkedéseket: vannak azonnali, gyorsan végrehajtható intézkedések, mint például az önálló Oktatási Minisztérium felállítása. Majd az egy-két éves, középtávú megoldások, ezek közé tartozik egy új közoktatási törvény kidolgozása is. Végül a hosszabb távú, tág reformok, amelyeket két évnél több időbe telik előkészíteni, egyeztetni.
Mi a tervük a mostani fenntartói struktúrával, a tankerületi rendszerrel?
Fontos célunk, hogy egységes legyen az oktatás irányítása, ne legyen olyan széttagolt, mint most, amikor külön minisztériumok felelnek a közoktatásért és a szakképzésért, illetve a felsőoktatásért. Abban is egyetértés van, hogy a Klebelsberg Központot és a tankerületi rendszert meg kell szüntetni. Mára egyértelműen kiderült, hogy ez a rendszer nem fenntartható. Bürokratikus, merev, a helyi közösségektől teljesen elvágták az iskolákat. Így születhettek olyan döntések, mint például a fölülről kinevezett iskolaigazgatók, akiket a tantestület és a diákok is elutasítottak. Mi fontosnak tarjuk, hogy a helyi közösségeknek is legyen beleszólásuk az iskolai életbe.
Visszatérhet a korábbi, önkormányzati fenntartású rendszer?
Bár szeretnénk a helyi közösségeknek, önkormányzatoknak befolyást adni az iskolák fölött, ezzel együtt elkerülnénk a 2010 előtti rendszer hibáit is. Több elemzés bizonyította, hogy számos kistelepülésen nem volt sem anyagi, sem humán kapacitás arra, hogy minőségi oktatást tudjanak biztosítani, ami az esélyegyenlőtlenség táptalaja volt. A mérethatékonyságot, a kistelepülések teherbíróképességét muszáj figyelembe venni. Vannak már jó megoldásaink, de még tárgyalunk, a kivitelezés pontos mikéntjéről. Abban viszont mindenki egyetért, hogy sem a 2010 előtti szétaprózottság, sem a teljes állami kontroll nem tartható.
Az egyházi iskolák szerepe is erősödött az elmúlt évtizedben, ez annak is köszönhető, hogy a mostani kormány több támogatást ad a felekezeti intézményeknek, mint az állami iskoláknak. Ezen változtatnának?
Egyértelmű, hogy szektorsemleges finanszírozásra van szükség. Nekünk az egyházi és az állami iskolába járó diák is egyformán értékes. Olyan finanszírozási rendszeren dolgozunk, ami nem a fenntartókat veszi figyelembe, sokkal inkább a feladatellátást. Például egy olyan iskolának, ahol nagy számban oktatnak hátrányos helyzetű tanulókat, kompenzációt kell kapnia, hiszen a feladatai sokkal nehezebbek, mint mondjuk egy középosztályi környezetben működő intézménynek.
Ide tartozik az iskolai szegregáció problémája, amelynek fenntartásában szintén szerepet játszanak az egyházak is.
Én is egyházi középiskolába jártam, és máig emlékszem, amikor a történelemtanárunk azt mondta: milyen kár, hogy egyetlen roma tanuló sem jár az iskolánkba. Szeretnénk, ha az egyházak is jobban kivennék a részüket az integrált oktatásból, és minél kevesebb olyan intézmény lenne, ahol elkülönítve oktatják a roma és nem roma diákokat. Ez egy evangéliumi misszió is lehet számukra: azokat is szolgálják, akik sokszor nincstelenek, és elemi szükségletük, hogy olyan oktatást kaphassanak, ami kiemeli őket ebből a nehéz sorból. Szerintem sok egyházi vezetésű iskola nyitott lesz erre.
Az alapítványi iskolák által képviselt alternatív oktatási megoldásokról mi a véleményük? A mostani kormány majdhogynem ellenségként tekint rájuk.
Az oktatási innovációt, amit ezek az iskolák is képviselnek, nem üldöznie, hanem segítenie kell az államnak. Az alapítványi iskolákban például új, innovatív tanterveket, oktatási módszertanokat lehet kipróbálni, az összegyűlt tudás pedig áramolhat az állami oktatás rendszerében is. Nyilván szükség van állami kontrollra, de ennek sokkal rugalmasabbnak, megengedőbbnek kell lennie, hogy az alapítványi iskolák ne azt érezzék, ők problémák a rendszer szemében. Ezzel együtt azt is szeretnénk, ha az állami iskolában is nagyobb lehetőség lenne a rugalmasabb helyi tantervek kidolgozására, ennek a feltételeit is megteremtenénk.
A nemrég bevezetett, “új” Nemzeti alaptantervvel?
Szinte biztos, hogy egy teljesen más alaptantervre lesz szükség, ami tartalmazza azokat a modern elképzeléseket, amelyek alkalmazkodnak a XXI. századi elvárásokhoz. A kötelező kerettantervek helyett pedig mintatantervekre, amelyek nincsenek úgy zsúfolva, mint most. Ez is egy hosszabb folyamat, szeptemberig biztos, hogy nem készül el. Viszont szükség lesz egy ideiglenes, legalább egy tanévre szóló megoldásra, hogy kormányváltás esetén már a következő tanévtől a tantervek tekintetében is tágabb teret kaphassanak a pedagógusok. Ennek még keressük a módját.
Az ígérték, kormányváltás esetén felülvizsgálják a felsőoktatási “modellváltást”, amellyel szinte valamennyi egyetem alapítványi fenntartásba került, élükön több fideszes kuratóriumi taggal.
Teljesen elfogadhatatlan, hogy fideszes pártkatonák, NER-lovagok és a Fideszhez köthető gazdasági háttéremberek üljenek az egyetemi kuratóriumokban. Azt hiszem, azzal minden civilizált európai országban egyet lehet érteni, hogy a pártpolitikának nincs helye az egyetemek vezetésében.
Az ellenzéki oldalon megoszlanak a vélemények, hogyan és milyen eszközökkel lehetne megszabadulni tőlük. Én az optimisták közé tartozom, azért maradtak még eszközök, amiket egy új kormányzat kihasználhat. Az biztos, hogy az ellenzéki pártok kiállnak a felsőoktatás állami fenntartása mellett. Első lépésként fel kell keresni minden egyetemet, és velük, a szenátussal, oktatókkal, hallgatókkal egyeztetve kell eldönteni, milyen működési modellt tartanának megfelelőnek.
