Minden olyan egyértelműnek tűnik már most, kevesebb, mint nyolcvan nappal a francia elnökválasztás előtt. Emmanuel Macron hivatalban lévő államfő a favorit, hiszen vezet az elnökjelöltek versenyében és mindegyik felmérés szerint a második fordulóban is legyőzne bárkit. Mögötte nagy a verseny a második helyért a jobboldali populista Nemzeti Tömörülés (FN) elnöke, Marine Le Pen és a jobbközép által indított Valérie Pécresse között, míg stabil negyedik a szélsőjobboldali Éric Zemmour, aki folyamatosan azzal van elfoglalva, hogy a Vichy-rezsim zsidóüldözését mossa tisztára. Utánuk pedig jönnek a többiek, az összefogásra képtelen baloldali jelöltek, akik együttesen tehetnek szert úgy 20 százalékra.
Valójában azonban mégsem minden olyan egyszerű az elnökválasztás kapcsán. Maga Macron még be sem jelentette indulását. Persze ez csak idő kérdése, várhatóan erre februárban kerül sor. Várhat is addig, hiszen a többiekkel szemben nincs annyira rákényszerítve a kampányolásra, neki minden fellépése egyúttal a választási hadjárat része, s nem csak államfőként, hanem az Európai Tanács soros elnökeként is van bőven lehetősége a megszólalásra.
A kérdőjelek tehát nem is Macronra, hanem főként Le Penre és Zemmourra vonatkoznak.
Franciaországban a köztársasági elnöki posztért való indulás előfeltétele, hogy a polgármesterektől, illetve a helyi közgyűlések képviselőitől 500 aláírást gyűjtsenek össze. Ez egyfajta előszűrő az elnökjelöltek számára, a cél az, hogy kiszűrjék a teljesen komolytalan indulókat, például azokat, akiket azért indítanának, hogy egy esetleges vetélytárstól vegyenek el voksokat, vagy azokat, akik csak reklámra használják fel a jelöltséget.
Az ötszáz támogatónak legalább harminc különböző megyéből kell származnia és az aláírások legfeljebb tíz százaléka érkezhet egyazon megyéből. Ezzel azt akarják biztosítani, hogy olyanok indulhassanak, akik az ország nagy részében rendelkeznek támogatottsággal. Az aláírásokat egy a francia alkotmánybíróság, az Alkotmánytanács által kibocsátott formanyomtatványon lehet benyújtani, amit az előterjesztők legkésőbb az első fordulót megelőző hatodik pénteken küldhetnek be. A törvény szerint az április 10-én és 24-én esedékes elnökválasztásra az aláírásokat január 30-tól március 4-ig kell benyújtani az Alkotmánytanácshoz.
Az előírás még 1962-re nyúlik vissza. A törvény szerint mintegy 42 ezren jogosultak a jelöltek támogatására, közülük 34 965-en polgármesterek, a 4058-an megyei-, 1758-an pedig regionális tanácsosok.
Bár az alapelv nem változott, az előírást többször megváltoztatták. 1976-ban a szükséges támogatók számát 100-ról 500-ra emelték. A 2016. április 25-i törvény óta a nyomtatványt az aláírónak saját magának kell visszaküldenie az Alkotmánytanácshoz, tehát az illető nem maradhat anonimitásban. Emiatt sokan nem szívesen támogatnak szélsőséges jelölteket. Ez a rendszer elsősorban azoknak a jelölteknek kedvez, akik mögött széleskörű struktúrával rendelkező párt áll. Valérie Pécresse számára például csak formalitás, hiszen az egyik legnagyobb támogatottsággal rendelkező Republikánusok párt támogatja, amely számos polgármesterrel rendelkezik. De nem jelenthet problémát a szocialista elnökjelölt, Anne Hidalgo számára sem. Hiába támogatja csak a franciák 3-5 százaléka, neki elviekben sokkal könnyebb vennie az akadályokat, mint Zemmournak, aki mögött nincs igazi párt, hanem főleg lelkes fiatalokra támaszkodhat. (Azért még Hidalgo indulására sem vehetünk mérget rendkívül alacsony támogatottsága miatt.) Ez az előírás tehát Zemmour valóságos rémálmává válhat, hiszen a végállomást is jelentheti számára.
Zemmour mögött nem csak párt nincs, igazi politikai tapasztalattal sem rendelkezik, amit az is jelez, hogy számos hibát követett el a kampány során. Bár tavaly ősszel még egyes felmérések a második helyen látták a potenciális elnökjelöltek között, szélsőséges megjegyzései, a muszlimok és a nők elleni kirohanásai miatt a korábbi 17 százalékos népszerűsége mostanra 13 százalékon stabilizálódott, ami aligha elég a „finálét” érő második helyhez. Zemmour tehát erőfeszítései nagy részét most az 500 voks összekaparására koncentrálja. Ez azonban igen nehéz számára, mert a jobboldali „szavazók” túlnyomó többsége Pécresse-t támogatja.
Zemmour mellett Le Pennek is nehézséget jelent a támogatások összeszedése, de komoly bajban van a baloldali jelöltek közül az élen álló populista, euroszkeptikus Jean-Luc Mélenchon, az Elégedetlen Franciaország elnöke is. Ezért a bajban lévők az előírások enyhítését követelték. Arra tettek javaslatot, hogy állítsák vissza a 2016 előtti rendszert, tehát az aláírók őrizhessék meg anonimitásukat.
„Egyértelmű, hogy Mélenchonnak, Zemmournak és Le Pennek is indulnia kell” – vélekedett a konzervatív Le Figarónak David Lisnard, Cannes konzervatív polgármestere, a francia polgármesterek szövetségének elnöke. „Ha nem indulhatnának, az a demokráciát érintő probléma lenne” – tette hozzá. Jean-Philippe Derosier alkotmányjogász ezzel szemben úgy véli, a rendszer úgy jó, ahogy van. „Így a politikai és területi szempontból alacsonyabb támogatottságú jelöltek nem tudják átlépni a küszöböt. Közöttük mindig vannak ismertebb jelöltek is”. A legfrissebb példa erre Arnaud Montebourg egykori szocialista gazdasági miniszter (épp Macron elődje volt e poszton), aki függetlenként akart indulni, de múlt héten azért dobta be a törülközőt, mert felmérte, esélye sincs megszerezni az 500 aláírást.
Ami Mélenchont illeti, az ő gondja elsősorban az, hogy az Elégedetlen Franciaország, bár a tüntetéseken viszonylag sok baloldali radikálist tud mozgósítani, nem rendelkezik számottevő regionális jelenléttel, alig vannak polgármesterei vagy helyi képviselői. A 2017-es és a 2012-es választásokon az volt a szerencséje, hogy a Francia Kommunista Párt (PCF) nem állított jelöltet, így megkapta a párt tagjainak aláírását. Ezúttal azonban a PCF rendelkezik saját jelölttel, Fabien Roussel személyében. Mélenchon 2017-ben meglepetésre a voksok 19,6 százalékát szerezte meg.
Zemmour legutóbb azt állította, mintegy 400 aláírásnál jár, körülbelül ennyit mondhat magáénak Mélenchon is. Le Pen körülbelül 450-nél tart, így neki valószínűleg összejön az indulás, de egyre nehezebben tudnak támogatókat találni. Így már azelőtt meglepetéssel szolgálhat a francia elnökválasztás, hogy egyáltalán megrendeznék.