pénz;találmány;Rogán Antal;

2022-02-01 13:16:39

Rogán Antalhoz dől a találmánypénz

A kabinetminiszter tavaly már 408 millió forinthoz jutott titokzatos informatikai szabadalma hasznosításából, de a cég most már éppen hogy csak képes kiköhögni az ebből származó jussát.

Tavaly már nem kevesebb mint 408 millió forinthoz jutott Rogán Antal úgynevezett „találmányhasznosítási díj” jogcímén - derül ki a miniszterelnöki kabinet vezetőjének friss vagyonnyilatkozatából. 

A jelek szerint évente hatványozottan emelkedik a fideszes politikus zavaros, már-már a múlt ködébe vesző találmányából származó „mellékes” jövedelem: míg 2017-re 25, 2018-ra 42,6, 2019-re 197,3, 2020-ra pedig 157,8 millió szerepelt ugyanez jogcím szerinti, „extra” jövedelmeként. Így Rogán Antal összesen már 830,7 millió forintban részesült a találmánya révén .

A hat éve, még a Népszabadság által feltárt történet szerint a fideszes politikus 2015-ben Csík Balázzsal és Lengyel Csabával együtt elektronikus aláíráshoz kapcsolódó találmány szabadalmi védelméért folyamodott a magyar és a nemzetközi szervekhez. A pénzügyi végzettségű, élete jó részében vezető fideszes politikusként tevékenykedő Rogán Antal sem addig, sem azóta nem vétette észre magát az átlagnál eszerint jóval pallérozottabb informatikai tudásával. (Az idő tájt egyébként Csík Balázs és Lengyel Csaba neve már az épp Rogán Antal irányította Fidesz-frakció törvénymódosításai révén kirívó jövedelemhez jutó, Hunguard nevű auditor résztulajdonosaiként is forgott.)

A három feltaláló még a szabadalmi eljárás alatt, 2016 februárjában eladta találmányát a MobilSign Kft.-nek. Rogán Antalnak nyilvánvalóan e szerződésből származik szabad szemmel immáron egyre inkább látható jövedelme. A kft.-t ma is az egykori alapító, Csík Balázs jegyzi, bár 2014 és 2017 között éppenséggel Pozsgai Petra, a Rogán-közeli ügyvédként ismert Kertész Balázs akkori felesége birtokolta a céget. A honlapja tanúsága szerint aláíró-, archiváló- és hitelesmásolat-készítő-szolgáltatást is végző Mobilsign honlapján partnerként egyedül a Magyar Telekom szerepel. A német hátterű távközlési cég 2015-ös közlése szerint egyébként valóban vásároltak egy Mobilsign nevű alkalmazást, ám nem a hasonló nevű kft.-től, hanem a jelenleg a Csík-család, akkortájt pedig egy zugi cég által is jegyzett, EU-támogatási vizsgálatokat is megért Profitrade 90 Kft.-től.

Habár tehát származhat a Mobilsign Kft.-nek jövedelme az – azóta védett - találmány hasznosításából, a cég most már éppen hogy csak képes kiköhögni Rogán Antal ebből származó jussát. Lassan emelkedő árbevételük ugyanis még tavalyelőtt is csak megközelítette a 450 milliót. Ebből következően ugyanakkor feltalálótársainak a találmány 2016-os eladásából jóval kevesebb eshet le.

Friss vagyonnyilatkozata szerint egyébként Rogán Antal 2020-as, 822 milliós takarékbetét-állománya tavaly több mint 200 millióval 616 millióra apadt, magánszemélyekkel szembeni tartozása 300 ezerrel 17,9 millióra csökkent.