Nagy változást hozott Montenegró történetében a 2020 augusztusának végén megrendezett parlamenti választás. Az ellenzéki pártok ugyanis többséget szereztek a törvényhozásban, így 29 év után először ellenzékbe szorították a Milo Djukanovic elnök által fémjelzett Szocialisták Demokratikus Pártját (DPS). A nagy kérdés az volt, hogyan képes összefogásra rendkívül szűk többséggel egy olyan ellenzék, amelyben a legkülönbözőbb színezetű pártok találhatóak. A koalíció olyan ideológiailag teljesen ellentétes pártokat is magában foglal, mint a szerb nacionalista Demokratikus Front (DF), illetve a zöld-liberális URA. Úgy látszott azonban, annyira fontosnak tartották a szakítást a Djukanovic-érával, hogy ez elég összetartó erőt jelent számukra.
Végül mégsem így történt. A kormány eddigi működése alatt alig sikerült reformokat véghez vinni. A koalíció munkáját ráadásul végig a széthúzás jellemezte, Zdravko Kivokapic miniszterelnök képtelen volt összefogni a kabinetet. Végül a kormányfő jobbkeze, Dritan Abazovic, a Fekete és Fehér nevű koalíció tagja, az URA vezetője döntött a kormány felrobbantása mellett és kisebbségi, egyértelműen az uniós integrációt célként kitűző kormány létrehozását javasolta a következő választásig. Kezdeményezését az általa fémjelzett koalíció mellett két kis párt, a Szociáldemokraták (SD) és a Szociáldemokrata Párt (SDP) támogatta, de ami ennél sokkal fontosabb: mellé állt a Djukanovic által fémjelzett DPS is. A bizalmatlansági indítványt ugyan csak 31 képviselő támogatta a 81 tagú törvényhozásban, de elemzők a kormány bukását várják a pénteki szavazáson.
Az URA azzal indokolta a lépést: a kabinet csak szavakban támogatja a reformokat, a tettei nem azt sugallják, hogy komoly változásokat akarna.
Zdravko Krivokapic miniszterelnök és támogatói politikai csalással vádolták Abazovicot, és a kormányból való elbocsátását követelték. A kormányfő ellentámadásba lendült és átvette az igazságügyi minisztérium irányítását, amelyet addig Abazovic szövetségese, Sergej Sekulovic vezetett. Apró szépséghiba, hogy Krivokapicnak nincs jogi végzettsége. Ugyanazon a napon menesztették Djordje Radulovic külügyminisztert az uniós csatlakozási tárgyalásokon részt vevő montenegrói küldöttség vezetőjét, aki ugyancsak közel állt Abazovichoz. Legutóbb aztán a civil szervezetek illetékesei kivonultak a Korrupció Elleni Nemzeti Tanácsból, mert Krivokapic ennek az elnöki tisztét is átvette Abazovictól.
De Krivokapic hívei is aktivizálták magukat, tüntettek a kormány megbuktatását célzó kezdeményezés ellen, a résztvevők egyebek mellett azt skandálták, hogy idegenek ne diktáljanak, ami egyértelmű utalás volt Abazovic albán származására.
Krivokapic lépéseket tett továbbá azért, hogy Abazovicot távolítsák el a Montenegróban központi szerepet betöltő Biztonsági Szolgálatok Koordinációs Hivatalának éléről. Csakhogy ez nem olyan egyszerű. Az Egyesült Államok különösen fontosnak tartja, hogy ezt olyan Nyugat-barát személyiség töltse be, mint Abazovic.
A DPS-t korrupciós ügyek sorával vádolták, ráadásul Djukanovicék néhány éve nem éppen kesztyűs kézzel bántak a kormány ellen tüntetőkkel. A Djukanovic égisze alatt eltelt 30 év során szisztematikusan aláásták az igazságszolgáltatás függetlenségét, nem választották szét a hatalmi ágakat, minden intézményt a DPS irányított.
Ha Krivokapic tényleg elveszíti hivatalát, s Abazovicnak sikerül életre hívnia az új kabinetet, az azt is jelenti, hogy a szerb nacionalista Demokratikus Front kikerül a hatalomból. Krivokapic ezt akarta kihasználni, amikor bejelentette, hogy alapszerződést kíván kötni a szerb pravoszláv (SPC) egyházzal. Joanikije metropolita azonban visszautasította az ajánlatot arra hivatkozva, hogy nem érdemes szerződést kötni egy a csőd szélén álló kormánnyal. Maga Abazovic egyébként szintén azt közölte, megállapodást köt az SPC-vel hatalomra kerülése után. Ezzel pedig kifogná a szelet a szerb kisebbség vitorlájából.
A mostani válság jól megmutatja, milyen éles ideológiai ellentétek vannak a montenegrói társadalomban, s ezek talán erősebbek is annál, hogy valaki a DPS támogatója-e vagy sem. Az ugyanis kétségtelen, hogy Djukanovic indította el az országot a Nyugat felé vezető úton, a DPS kormányzása során csatlakozott az állam a NATO-hoz, s kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val. De létezik egy, főleg a szerb kisebbséghez köthető réteg, amelyik inkább a Kelettel rokonszenvez. A polgári pártok mindig is komoly fenntartásokkal tekintettek a szerb nacionalista pártokra, ezért is volt kezdettől fogva kérdéses a Krivokapic-kormány sikere.
