Andrea a kis papírlapot a telefonszámmal már napok óta a táskája cipzáras rekeszében tartotta. Nem tudta eldönteni, hívja-e vagy sem, szokás szerint határidőket adott magának; először úgy volt, hogy egy hét, aztán meg úgy, hogy fél hónap gondolkodási idő után felhívja.
Jó lett volna megbeszélni valakivel, elvégre még sohasem vágott bele semmilyen üzletbe saját elhatározása nyomán. Mióta megözvegyült, nem hozott döntést komoly kérdésben. Az is megfordult a fejében, hogy fölhívja a lányát, aki Londonban élt és már több mint egy éve nem látta sem őt, sem az unokáját a Covid miatt. Persze, tette hozzá magában, ha Tamara nagyon akarná, meghívhatná őt, vagy mondjuk a nyári „Covid-szünetben” ő is repülőre ülhetett volna, hogy meglátogassa az anyját – nem is akarta folytatni a gondolatsort.
Csütörtök reggel aztán úgy ébredt, hogy ma beiktatja szoros napirendjébe azt a nyomorult hívást. Mióta Covid volt, napjait szigorú beosztással töltötte, a rádióból meg a neten olvasgatott cikkekből úgy jött le neki, csak az nem fog bedilizni a bezártságtól, aki a rendkívüli időkben szorosan beosztja a napját. Ez volt a legnehezebb feladat, hiszen valójában semmiféle tennivalója nem akadt a háztartási teendőkön kívül. Itthon már csak egyetlenegy rokona maradt, a félnővére, ahogyan nevezte – Sárával azonban sohasem volt igazi a kapcsolat, de mióta otthagyta a férjét az új, gazdag pasi miatt, még jobban lenézte őt. Barátnői voltak, de mind otthon kuporgott a vírustól való félelmében, a telefonok egyre ritkábbá váltak – ő még nem látott magyar embert, aki ne akart volna a telefonszámlán spórolni.
Szokásos délelőtti sétája után maga elé tette a készüléket, vett egy mély levegőt, és hívta a megadott számot. Összerezzent, amikor a negyedik csöngetésre fölvették.
– Jó napot, a hirdetésre jelentkeznék. Aktuális még?
– Az attól függ, melyikre gondol.
– A hiber... hibernálásra gondolok.
– Kedves hölgyem, persze, hogy aktuális, egyre több a jelentkező, annyira kedvező ez az ajánlat. Mondhatnám úgy is, alig győzzük feldolgozni a jelentkezéseket. Szabad megkérdeznem, hogy hol van a lakása és mekkora?
– A Belvárosban lakom, egy csendes kis utcában, közel a Parlamenthez, egy 70 négyzetméteres, szép, erkélyes lakásban. Sajnos már egyedül.
– Hát ez éppen megfelelő lesz, hölgyem, nagyon jó, hogy ezt említette, a Belvárost nagyon szeretjük itt a cégnél. Szóval ön akkor a Covid-járvány végéig kérné a hibernálást, vagy esetleg meghatározott időre? Ez természetesen, nem győzöm hangsúlyozni, az ön választása lesz.
– Tudna egy kicsit részletesebben beszélni a hibernálásról? Próbáltam utána olvasni, meg szerettem volna a körzeti doktornőt megkérdezni, de sajnos, őt most nem lehet telefonon elérni.
– Azt javaslom, hogy egy önnek megfelelő időpontban fáradjon be a főirodánkba, és ott orvos és jogász szakértőink a legapróbb részletekig tájékoztatják majd, minden kérdésére válaszolnak a szerződés aláírása előtt.
– Azért egy rövid mondatot mondhatna erről a hibernálásról.
– Kivételt teszek önnel, asszonyom, csak mert olyan kedves, megnyerő hangja van. A mai korban elérhető legmodernebb, az USA-ból hozott korszerű orvostechnikai felszerelések segítségével hibernáljuk önt, ez azt jelenti, hogy egy csodálatosan kényelmes fekhelyen, egy erre a célra kialakított kis helyiségben fog feküdni, mintha aludna. De nem alszik, csak a testhőmérséklete lecsökken, életfunkciói lelassulnak, úgy tudnám jellemezni, mintha téli álmot aludna, ami megkíméli önt minden betegségtől, félelemtől, kellemetlenségtől, bánattól és magánytól. Öntől függ, mikorra kéri a fölébresztést, ami, szeretném nyomatékosítani, garantált a legújabb nanotechnológiai eljárással.
– És nem fáj?
– A hibernálás? Maga az eljárás, kedves asszonyom, teljességgel fájdalommentes, és a folyamat idején az idegrendszer működése olyan mértékben lelassul - de ezt majd orvosszakértőnk részletesen elmondja önnek –, hogy elképzelhetetlen, hogy fájdalmat érezzen. Rövid filmet is megtekinthet majd az eljárásól, amely minden bizonnyal meggyőzi, hogy jól dönt, ha aláírja velünk a szerződést. Szabad kérdeznem, hogy határozott vagy határozatlan időre tervezi a szerződést?
– Nem egészen értem, mit jelent ez.
– Amennyiben határozott időre kötünk szerződést, úgy az ön lakását a hibernálás idejére kiadjuk, a lehető legjobb áron. A bérleti díj 25 százaléka az öné, ezenkívül utalnék arra, hogy amíg a pihe-puha fekhelyen alussza majd álmát, nem kell sem élelmiszert, sem gyógyszert, sem ruhaneműt vásárolnia, tehát valójában ez biztos út nemcsak az ön egészségügyi, hanem anyagi jóllétéhez is. Arról már nem is beszélve, hogy garantáltan nem kapja el a Covidot! Ezt most igazán kevesen mondhatják el magukról. Tájékoztatom, hogy a kormány a „korszerű egészségmegóvás” elnevezésű programja keretében támogatja cégünk tevékenységét.
– És a határozatlan idő? Az mit jelent?
– Ebben az esetben, asszonyom, akkor ébresztjük fel önt, ha hazánkban véget ér a járvány. Ha ez az időtartam öt évnél hosszabb, akkor a lakás tulajdonjogának a fele a cégünké lesz, a másik fele az öné marad. Előjegyezhetek önnek valamilyen időpontot a tájékoztatóra? Biztosíthatom, hogy már a megbeszélésen is remekül fogja érezni magát. Covid-fertőzést nálunk biztosan nem fog kapni, mert maximális szinten fertőtlenítjük az épületet és az irodánkat.
Később Andrea maga is azon tűnődött, hogyan tudott ilyen kivételesen gyorsan dönteni, de már a következő hét elejére megbeszélte a találkozót. Még nem írtam alá, még nem írtam alá, mondogatta magának. Hirtelen eszébe villant, hogy akkor nem kell bevásárolnia sem, nem kell reménykedve várnia, hogy Tamara talán mégiscsak fölhívja, nem kell újabb oltásra jelentkeznie és valószínűleg a következő ünnepet sem kell egyedül töltenie. Úgy volt, hogy egy barátnőjével közösen karácsonyoznak, de aztán Gréti váratlanul megbetegedett és nem tudott átjönni.
A házban most is néma csönd volt, csak egy kutya kitartó ugatása hallatszott. Szegény, talán ő is vár valakire, biztos a gazdájára. Kinézett az ablakon. Az utca túloldalán csupa zárt ablak, talán mindenki az ágyban fekszik és covidos? Vagy mindenki a saját kis dobozába, oppardon, a lakásába zárkózott be? Hagyd ezt abba, Andrea, mondta magának, de nem nagyon tudott szabadulni ettől a gondolattól, akárhogyan is akarta.
És akkor hirtelen élesen megszólalt a csengő. Andrea összerezzent, hosszú hónapok óta csak a díjbeszedő csöngetett be hozzá meg egyszer egy futár, aki csomagot hozott, de kiderült, hogy eltévesztette az emeletet.
Andrea remegő lábakkal közelített az ajtóhoz. A csengő újból felvisított. Itt vagyok már! – kiabálta az ajtóban.
– Anya, mi ez a csoszogás, nyisd már ki! Otthagytam a francba a szemét Billyt, ez a nyomott lefeküdt egy pincérnővel és amikor ezért jól beolvastam neki, megpofozott! Engem nem fog egy nyamvadt angol verni! Hazaköltözöm hozzád! Ne is kérdezd, a gyerek egyelőre Billyvel maradt, nem tudtam elhozni, mert ez a nyomorult nem engedi és lehet, hogy majd perelni kell. Na mi van anya, megnémultál? Ebéd nincs? Ki vagyok éhezve egy jó kis itthoni kajára, tudod, milyen kint a lunch...
Andrea csak állt és egy hang sem jött ki a torkán. Érezte, hogy nagyon bután néz a lányára. Egyszerűen nem tudott megszólalni.
Talán máris hibernálódott?