Gulyás Gergely;MKKSZ;Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum;

2022-02-04 15:53:15

Törvényszegéssel vádolják Gulyás Gergelyt az érdekvédők

A szakszervezetek nyílt levélben szólították fel ismét a Miniszterelnökséget vezető minisztert a KÉF összehívására.

Tegyen eleget az esküjében vállalt alkotmányos kötelezettségének és tartsa, tartassa be a jogszabályokat – szólította fel a kancelláriaminisztert a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke pénteken délelőtt a Miniszterelnökség épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.

Boros Péterné és társai azt kifogásolják, hogy a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum (KÉF) ülését Gulyás Gergely hivatala, jelesül Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár tavaly egyáltalán nem, 2020-ban pedig csak egyszer, egy másik érdekegyeztető fórummal összevontan hívta össze, holott a jogszabályok értelmében a közigazgatásban dolgozókat érintő valamennyi kérdésben legalább negyedévente konzultálni kellene a kormánynak az őket képviselő érdekvédelmi szervezetekkel.

A szakszervezetek tavaly májusban, majd júliusban hivatalosan is kezdeményezték az egyeztetést, majd novemberben kérdésekkel keresték meg Gulyás Gergelyt, aki azonban válaszra sem méltatta a hozzá fordulókat. Borosné felolvasta azt a nyílt levelet, amelyben szerdán ismét felszólították a Miniszterelnökséget vezető minisztert a KÉF összehívására. Magyarázatként azt írták neki, hogy a teljes magyar közigazgatásban nagy a bizonytalanság, érzékelhetően erősödik a kiszolgáltatottság érzése, ezért tárgyalni kellene a bérekről, létszámhelyzetről, munkafeltételekről, a járvány okozta többletmunkákról.

Ha lenne lehetősége a tisztességes tárgyalásra, nem az utcán tenné szóvá a gondokat – tette hozzá az MKKSZ elnöke. Például azt, hogy

A valós működési kiadásokat fedező központi támogatást várnak az önkormányzatok – fogalmazott az MKKSZ elnöke, végül pedig azt kérte, válasz helyett ne Sorosozzon és Brüsszelezzen a kormány, mert az ilyen üzenetektől „már mindenkinek röhögőgörcse van”.

Taskovics István a tájékoztatón hangsúlyozta, a kormány legfeljebb sztrájkfenyegetés hatására hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, de akkor sincs érdemi egyeztetés. A Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetének (TBDSZ) elnöke szerint nem véletlen, hogy a költségvetési szervek 530 ezer dolgozója egyre elégedetlenebb, és sokan a versenyszférába menekülnek, ahol egyetlen munkáltató sem engedi meg magának, hogy valamilyen formában ne tárgyaljon a dolgozók képviselőivel.

Taskovics kifogásolta a kötelező oltás elrendelését, ami helyett a szakszervezetek jobb megoldásnak tartanák a tesztelést, mert ha kiesik valaki a munkából, az nem jó neki, nem jó a munkatársainak és nagyon nem jó a munkahelynek sem – fogalmazott. Az pedig a lehető legrosszabb üzenet, hogy vannak csoportok, amelyek kivonhatják magukat az oltási kötelezettség alól, vagy hogy az Állami Számvevőszék, az Országgyűlés Hivatala és a NAV kivonhatta magát a kormányzati igazgatási törvény hatálya alól. Ezzel ugyanis azt ismerték el, hogy a többiekre vonatkozó törvény rossz. Kinek van így kedve a közigazgatásban dolgozni – tette fel zárásként a költői kérdést.