ellenzék;Iványi Gábor;köztársasági elnökválasztás;Márki-Zay Péter;

Iványi Gábort szeretné államfő-jelöltnek Márki-Zay Péter

A lelkész elfogadná a felkérést, bár az ellenzéki pártok még mindig csak egyezkednek arról, hogy indítsanak-e közös jelöltet Novák Katalinnal szemben.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt a hétvégén beszélt a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnökével, akitől megkérdezte, hogy elfogadná-e a jelöltséget. 

Én nem vagyok abban a pozícióban, hogy a hatpárti konszenzus hiányában felkérjem. Csak érdeklődtem, hogy nyitott lenne-e egy ilyen felkérésre – mondta a Telexnek Márki-Zay Péter, aki hozzátette: a jelölésről a pártvezetők fognak dönteni.Szerinte még úgy is határozhatnak, hogy nem vesznek részt az államfőválasztásban, hiszen az ellenzék azt szeretné, hogy a köztársasági elnököt ne az országgyűlés válassza, hanem közvetlenül az állampolgárok.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt ugyanakkor elmondta, ő személy szerint támogatná Iványi indulását. „Azt gondolom, hogy hívő keresztény emberként, lelkészként ő a jobboldaliak számára is elfogadható, a szociális érzékenysége, hajléktalanokért és más rászorulókért végzett munkája okán meg baloldalnak is nagyon szimpatikus ember. ” – fogalmazott Márki-Zay Péter. „” – mondta. Iványi Gábor megerősítette, hogy elvállalná a feladatot, ha felkérnék a pártok.

„Azt gondolom, hogy most muszáj beszélni. Ha ez a módja, ez a terepe, akkor ezt megragadva” – fogalmazott.

Az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke hozzátette: ő jó szívvel támogatna bárki mást is, aki egyértelműen fogalmaz. Ha találnak egy olyan jelöltet, akit minden párt támogat, akkor „készségesen hátrébb lépek, mert nincs ambícióm. Csak ebben a helyzetben pontosan tudom, hogy ez miről szól” – mondta.

A portál információi szerint azért nem született még döntés, mert a Jobbik nem támogatja Iványi jelölését. Jakab Péter hétfő reggel egy rádióműsorban beszélt arról, hogy még három személy van versenyben a jelöltségért. A Jobbik egy nemzetközileg elismert magyar professzort szeretne, de még zajlik a vita az ellenzéken belül. „Nincs felhatalmazásom, sem Iványi Gábortól, sem az ellenzéki pártoktól” – reagált Jakab arra a kérdésre, hogy Iványi Gábor lelkész szerepel-e a három jelölt között.

Mindeközben egy petíció indult az ellenzéki előválasztást is szervező aHang felületén „Legyen Iványi Gábor Magyarország következő köztársasági elnöke!” címmel. „Fontos lenne, hogy egy jelentős társadalmi támogatottsággal rendelkező jelölttel lehessen tükröt tartani az Orbán-rendszernek és Orbán jelöltjének, Novák Katalinnak” – írják az oldalon. A vasárnap este közzétett petíciót már több mint háromszázan írták alá.