Forgács Imrének sikerült egészében véve kiegyensúlyozott értékelést nyújtania az európai közös valuta sokoldalú kihívásairól és az örökzöld dilemmáról: az euróövezethez való magyar csatlakozásról. (Mit kíván a magyar nemzet? Eurót!, február 5.) Késhegyre menő – olykor pártosan, végletesen elfogult – viták folynak már jó ideje a „mikorról”. Ma, holnap vagy holnapután? Ezekben a vitákban én is tevékenyen részt vettem, mindig erőteljesen hangsúlyozva, hogy a csatlakozás időzítésének kérdését ki kell vonni az aktuálpolitika mágneses teréből, s alapvetően a nemzetgazdasági költség-haszon egyenleg alapján kell megközelíteni.
Az írás számomra azt sugallja, hogy a szerző a lehető leggyorsabb csatlakozás mellett van. A fő érve az, hogy a magyar lakosság több mint kétharmada támogatja az euró bevezetését. Ez valóban így van, de arról nem esik szó, hogy a legutóbbi reprezentatív közvélemény-kutatás (Eurobarometer, 2021. július) szerint a megkérdezettek csak negyede gondolja, hogy hazánk már készen áll a forint lecserélésére. A magyarok ebben a kérdésben csodálatra méltóan realisták: miközben nem euróellenesek, látják, hogy az ország ma még nem érett az euró bevezetésére. Azaz ugyanazon a véleményen vannak, mint az Európai Bizottság, amely a legutóbbi konvergencia jelentésében kerek perec kimondta, hogy Magyarország nem teljesíti az euróbevezetés több fontos feltételét (például ár- és árfolyamstabilitás). Arról nem is beszélve, hogy a – bármennyire elavult és rugalmatlan – numerikus („maastrichti”) konvergencia kritériumoknak való megfelelés csupán szükséges, de nem elégséges feltétele az eurótagságnak. Hazánknak még a „fenntartható konvergencia folyamatról” is tanúbizonyságot kell tennie stabilitásorientált és mélyebb szerkezeti reformokkal.
Az euróövezeti csatlakozást illetően nem helyeslem a gyakran követelt céldátum kitűzését, annál is inkább, mert az eddigiek mind durván irreálisnak bizonyultak. Például az első Orbán-kormány 2007-es euróbevezetést tűzött ki célnak, a Medgyessy-kormány 2008-at, a Gyurcsány-kormány pedig 2010-et. De nem ülhetünk ölbe tett kézzel euróügyben:
Meg kell hozni végre a határozott politikai döntést, hogy csatlakozni fogunk! Persze nem szabad teljesíthetetlen feltételeket szabni ehhez, mint például: akkor lesz magyar euró, ha az ország fejlettségi szintje eléri az Európai Unió átlagának 90 százalékát. Ez fölöttébb önkényes kritérium, ráadásul mivel mai gazdasági fejlettségünk kevesebb mint 75 százaléka az uniós átlagnak, a beláthatatlan jövőbe, 2030 vagy 2040 utánra tolná ki az euró átvételét. Szerintem nagy szükség lenne egy kizárólag szakértők által, a nemzetgazdasági érdekeink mentén, politikailag elfogulatlanul kidolgozott, részletes gazdasági felzárkóztatási stratégiára, amelynek révén tartós, fenntartható konvergencia pálya mentén haladhatunk a közös valuta bevezetése felé. Azt, hogy pontosan mikor legyen magyar euró, nem kell most előre, fixen meghatározni, elég egy reális időintervallumot felvázolni.
Mit kíván a magyar nemzet euróügyben? Felelős, szakmailag megalapozott, nem pedig politikailag elkapkodott döntést, bármilyen kormány kerüljön is hivatalba az áprilisi választások után.