feljelentés;Központi Nyomozó Főügyészség;ORÖ;Farkas Félix;

2022-02-11 06:00:00

ORÖ: Ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, de a vádhatóság nevesítette az ügyben Farkas Félixet

A büntetőfeljelentés szerint a Farkas Félix által december 7-re, a budapesti Benczúr Hotelbe összehívott megbeszélésen olyan szerződéseket ajánlottak 30 roma önkormányzati képviselőnek, amiért cserébe „semmit nem kell igazából csinálni”.

„A hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények tárgyában Farkas Félix nemzetiségi szószóló és más személyekkel szemben tett feljelentést a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségnek megküldtem” – a lapunk birtokába került irat szerint így tájékoztatta február első napjaiban a Központi Nyomozó Főügyészség az Országos Roma Önkormányzatot (ORÖ).

Az ORÖ elnöke, Agócs János ezt örömmel fogadta, hiszen szerinte ez azt mutatja, hogy a január közepén tett feljelentésüket nem dobta vissza a rendőrség. Az viszont meglepte, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség nevesítette Farkas Félixet, ők ugyanis ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést. A Központi Nyomozó Főügyészség a Népszava kérdésére azt válaszolta, hogy a hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt tett feljelentés alapján a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – a rendelkezésre álló törvényi határidőn belül – a feljelentés kiegészítését rendelte el. (Az ügyészség többek között akkor vizsgálódik, ha mentelmi joggal bíró személy követhetett el a bűncselekményt.)

A roma önkormányzat januári büntetőfeljelentésében azt állította, hogy a Farkas Félix által december 7-re, a budapesti Benczúr Hotelbe összehívott megbeszélésen olyan szerződéseket ajánlottak 30 roma önkormányzati képviselőnek, amiért cserébe „semmit nem kell igazából csinálni”. A feljelentést az ORÖ azokra a hangfelvételekre alapozta, amelyeket cikksorozatában a Népszava hozott nyilvánosságra. Az ügy megértéséhez érdemes felidézni: az ORÖ-ben heves harcok alakultak ki a múlt év végén, miután a testület nem a kormánybarát Farkas Félixet választotta a nemzetiségi lista élére, ahonnan lehetőség van bejutni a parlamentbe. Ez is szóba került azokon a zárt körű decemberi megbeszéléseken, amelyeken a kormánypárti Lungo Drom szövetségéhez tartozó ORÖ-képviselők vettek részt, és többször ott volt Sztojka Attila romaügyi kormánybiztos, a Belügyminisztériumhoz tartozó Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója is. Sztojka többször szerződéseket ígért a részvevőknek, máskor figyelmeztette őket: BM-esként „mindenkiről tudok sok mindent."

Az ORÖ egy december 7-ei találkozón készült felvétel alapján tette a feljelentést. Ekkor Farkas Félix arról beszélt, hogy akár milliárdos nagyságrendű visszafizetési kötelezettsége is lehet az országos önkormányzatnak. Emiatt zárolhatják az ORÖ számláját, akkor pedig a képviselők se kapnak tiszteletdíjat. Szavaiból kitűnt, hogy a kieső jövedelem pótlására keresett alternatív lehetőséget: így jött képbe a Roma Közéleti Akadémia, amelynek megalakítását éppen aznap, december 7-én jelentette be Sztojka Attila romaügyi kormánybiztos. A részleteket már annak a nonprofit kft-nek az ügyvezető igazgatója ismertette, aki megbízóként szerepel az ügyletben. (Az ORÖ-feljelentése szerint egy olyan nonprofit kft.-ről van szó, amely közvetve a Sztojka Attila vezette Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság alá tartozik.)

Az ügyvezető tájékoztatása szerint Zalaszentlászlón nyolc hónapig tartó, online oktatással kiegészített képzési program indul, ennek keretében 20 fős csoportokban összesen 400-an részesülnek kommunikációs tréningben. Mint elhangzott, a megbeszélésen jelenlévő ORÖ-képviselőknek azért ígértek havi bruttó 200 ezer forintos szerződést, hogy jelentkezőket gyűjtsenek a képzésre. „Önöknek semmit nem kell igazából tenni, a szerződést megkötni”, és utána mindenkinek a „saját területén kommunikációs tréningre buzdítani” az embereket – számolt be a teljesíthetetlennek semmiképp se nevezhető elvárásokról az ügyvezető igazgató. A szerződés 2022. augusztus végéig szól, de határozott szándék van arra, hogy „ez meghosszabbításra kerüljön”.

Az ORÖ feljelentésében az áll: a jelenlevők tisztában voltak azzal, hogy a szerződés színlelt, azaz nem várják el tőlük az abban foglalt szolgáltatás teljesítését, ez csupán politikai tevékenységüket díjazza. Farkas Félix pedig – írták a feljelentésben – aktívan részt vett a szerződés létrejöttében és a valódi céljának ismertetésében. A hotelben tartott megbeszélésen elhangzott, hogy harminc körzetben a Lungo Drom fogja eldönteni, melyik jelölt nyer és „meg kell kérni a Fidesztől az árát!” Mint arról már írtunk, az ORÖ-ban kirobbant belharcok botrányos véget értek. A Fidesz-barát Lungo Drom elérte, hogy megismételjék azt a közgyűlést, amelyen a kormánytól független Agócsot választották a roma nemzetiségi lista élére. A megismételt, maratoni hosszúságúra nyúló közgyűlésen végül nem sikerült határidőre új nemzetiségi listát állítani. Így a következő ciklusban nemzetiség listáról nem lesz parlamenti képviselője a romáknak. Vagyis a Fidesz-barát Lungo Drom elérte: ha az ő jelöltjük nem kaphatott esélyt a parlamenti mandátumra, akkor más ORÖ-tagnak sem nyílt erre lehetősége.