„Nem arra vállalkozunk, hogy valakinek a véleményét megerősítsük, vannak ilyen műsorok is, ezek is nagyon jó műsorok, de itt azt szeretnénk, hogy minél több vélemény hangozzon el, és minden oldalról megvilágítsunk egy témát, aztán a nézőkre bízzuk, hogy ők ebből milyen következtetést vonnak le.” Ezekkel a szavakkal ajánlotta a nézők figyelmébe az M1 új politikai beszélgetős háttérműsorát, a 48 percet házigazdája, Lánczi Tamás. Igazán pozitív hozzáállásra vall, hogy az Orbán-kormány köztévéje 12 év után, egy adása kapcsán elgondolkozik a politikai semlegesség lehetőségén. Ráadásul választások előtt. Különösen üdvözlendő az erőfeszítés az Online Igazgatóság műsorvezetővé avanzsált igazgatójának szájából, aki sosem titkolta, hogy helyettes államtitkárként, vezető elemzőként, főszerkesztőként, bloggerként egyaránt meggyőződéssel és örömmel tolja a kormány szekerét. Kijelentésében ugyan némi visszatetszést kelthet, hogy vannak szerinte jó véleménypártoló műsorok, hiszen a közmédiában ilyenek nem lehetnének, se jók, se rosszak, de talán más csatornákra gondolt. Mindegy, ne legyünk kicsinyesek, nem kell foglalkozni a szájakból kirepülő összes szóval, manapság még fertőzőek is lehetnek. Lássuk a lényeget, mit is kínál a 48 perc.
Néhány adás után nem igazán világos, mit ért Lánczi egy téma minden irányú megvilágításán. Kétségtelen, hogy műsora nem a Kommentár Klub, amelyben a kormánypárti jobboldal másodvonala tart magának átpolitizált szellemorgiát. És nem is Ez itt a kérdés, amely beetette a nézőt a témák tárgyszerű, többféle nézetet képviselő megvitatásával, majd fokozatosan a kormányoldalra dőlt. A 48 perc egy pillanatig sem téveszt meg senkit: kulturált hangon, elmélyülten képviseli a hatalmon lévő kurzust, annak igazát valóban minden oldalról megvilágítja. Entellektüel kampánymódban. Érdekes tematizálással. Miközben a demokratikus térfélen nagy az elégedetlenség, hogy az ellenzék nem elég aktív, nincs vízió, megtört a lendület, Lánczi műsorában szinte folyamatosan az ellenzékről van szó; hol úgy, mintha komoly meghatározója lenne a belpolitikai folyamatoknak, hol úgy, mint egy önhibájából széteső erőről, amelyre pedig szükség lenne. Az első adás Schiffer Andrással és ifj. Lomnici Zoltánnal körbejárta, miért képtelenség egyszerű többséggel az alkotmányhoz nyúlni, és ha az ellenzék erre készül, abból akár veszedelmes felfordulás is lehet. Egy hét múlva arról töprengtek békésen a résztvevők, két Fidesz-alapító, Bayer Zsolt és a liberális elvei mellett kitartó Fodor Gábor, mi nem megy az ellenzéknek, miért olyan keservesen tudnak csak összeszedni kétszázezer aláírást. Nagy náluk ám a baj! Aztán jött Kiszelly Zoltán és Megadja Gábor elvbaráti cseveje Németországról, de előtte még félórában tisztázni kellett, miért támadja az ellenzék, a baloldal a kormány szociális, ármaximalizáló intézkedéseit. Hát ezek fütyülnek a szegényekre! Ha egyáltalán léteznek még, mert a következő adásban két „igazi” baloldali, Szili Katalin és Galló Béla elmondta, hogy akik a bal térfélen játszanak a mai politikai színtéren, elárulták őket, önmagukat és a nemzetet. És az energiahelyzetet elemző szakemberek se kerülhették el, hogy véleményt mondjanak az ellenzék rezsicsökkentés-ellenességéről.
A téma tehát, amelyet alaposan, „minden oldalról” meg kell világítani: Mivel fenyeget, ha az ellenzék hatalomra kerül áprilisban? Lánczi Tamás és a fideszes média elégedett lehet. Sikerült a rendszerváltás utáni évek legalattomosabb, legundorítóbb propagandaműsorát összehozni. A köztévében! Olyan 48 perceket produkálni, amelyeknél a Hír Tv Csörtéje ezerszer korrektebb, gyalázkodó indulatműsorai pedig őszintébbek, hiányzik belőlük a szenteskedő, művelt képmutatás. Felfoghatatlan, mit keres ennél a vitaasztalnál Schiffer András. Mondja, mondja fundamentalista szakszerűséggel a jogi formulákat, és nem képes észrevenni, hogy illegitim, abszurd térben mozog: a közszolgálati televízió kormánypárti kampányműsorában. Mikor ismeri föl végre Fodor Gábor, hogy effajta tévéadásokat sosem lesz képes megszelídíteni párbeszédre törekvő attitűdjével, hiába mondogatja (az ellenzéki politikus társait más fórumokon alpári módon gyalázó) Bayer Zsoltnak, hogy „igazad van, igazad van, de…”, tárgyilagos megállapításait a szerkezet a kormánypropaganda szolgálatába állítja.
Persze világos, igen, legyinteni kéne a dologra. Tudjuk, mi a helyzet, ilyenek ezek. Csakhogy mi is felelősek vagyunk a közmédia eltorzulásáért. Mindenki, aki ezen a területen dolgozik. Csak figyeltük bölcs szemekkel a folyamatot, nahát, nahát, ezt se lehetne, az is felháborító, jé, hát ez egy hazugsággyár. De ez a szakmai közösség is képtelen volt rá, hogy szervezetten fellépjen bármi ellen, kiáltson bár égbe. Személyes jelenléttel kellett volna támogatni Hadházyékat a tévészékházánál. Kitartóan, ezer formában tiltakozni a híradó pártossága, és az olyan műsorok ellen, mint a Kommentár Klub. De hát inkább „ugyan már, ez van”. Csakhogy hiába nem nézzük a 48 percet, ha azok nézik, akiket manipulálni akarnak vele.