Fidesz;Kaposvár;trükközés;névrokon;választás 2022;

2022-02-15 20:12:00

Trükközik a Fidesz: névrokonokat is bevet Kaposváron, hogy megossza a szavazatokat

Kamujelöltekkel osztaná meg a szavazatokat a Fidesz-KDNP a somogyi 1-es választókerületben: az összellenzéki jelölt, Varga István névrokona mellett a 2019-es kaposvári polgármester-választás ellenzéki jelöltjével, Horváth Ákossal azonos nevű indulónak is ajánlásokat gyűjtenek a körzetben.

A helyi ellenzéki portál, a KPSVR írta meg, de lapunkhoz más forrásból is eljutott az információ, hogy a választókerület egyes kormánypárti vagy kormánypárthoz húzó független polgármesterei, illetve fideszes aktivistái azt az ukáz kapták, hogy gyűjtsenek aláírásokat Varga István és Horváth Ákos nevére. Természetesen nem az ellenzéki előválasztás kaposvári győztesének, a DK-jelölt egyetemi oktatónak, illetve előválasztásbeli riválisának, a 2019-es önkormányzati választás összellenzéki polgármester-jelöltjének akarnak így segíteni, főként, hogy utóbbi nem is indul áprilisban. Névrokonaikról van szó, akiket a Fidesz-KDNP vélhetően azért próbál csatasorba állítani, hogy voksokat vegyenek el a győzelemre esélyesnek tartott összellenzéki jelölttől.

Kaposváron és környékén ugyanis valós az ellenzéki remény, hogy az idén sikerül megtörni a Fidesz-KDNP-s Gelencsér Attila három ciklus óta tartó uralmát. A parlamenti teljesítménye helyett sokkal inkább látványos vagyongyarapodásával, illetve megkérdőjelezhető valóságtartalmú reprezentációs szerepléseivel kitűnő honatya – nevéhez fűződik például a 2019-es önkormányzati választások előtt a 67-es gyorsforgalmi út „részátadása”, illetve két hónappal ezelőtt egy nemlétező kerékpárút felavatása Kaposhomokon – ugyan 2010-ben még 59 százalékot begyűjtve nyerte a körzetet, ám négy évvel később már csak a választók 40, 2018-ban pedig 43 százaléka voksolt rá, míg a jelenlegi ellenzéki összefogás pártjainak jelöltjei 50 százaléknál magasabb eredményt értek el, csakhogy megosztva. Szavazatszámra lebontva több, mint 3200-zal többen voksoltak az ellenzéki jelöltekre négy éve, vagyis a közös indulással igencsak feladták a leckét Gelencsérnek. Neki nem tősgyökeres kaposváriként még a helyi kormánypárti hívők szimpátiájáért is meg kell küzdenie, ráadásul a kampányában sem tudott újat mutatni, cseppet sem mellékesen képviselőként pedig ráégtek olyan ügyek, minthogy megszavazta a Kaposvári Egyetem önállóságának megszüntetését.

Azok után, hogy a hatalom az országot ilyen állapotba kormányozta, most egy stand up comedybe illő poént vesz elő, mert már nincs más ide vonatkozó elképzelése, mivel tudna mindenáron kormányon maradni. Nyilván egy ilyen lépésre nem az a válasz, hogy mi pedig indítsunk el akárhány Gelencsér Attilát, hiszen éppen elég ez az egy is, sőt, remélem, a választók soknak is találják. Jogilag nem támadható a lépés, és pontosan tudjuk, erre az elvre épül 12 éve a Fidesz ideológiája és politikája – fogalmazott.

Varga István hozzátette, noha a tudományos fokozatát tanúsító címét korábban csak egyetemi munkássága során használta, a civil életben nem, éppen azért indult végül doktorként, hogy valahogy kivédje, ha esetleg névazonos jelölttel kerül szembe.

Vargánál is pikánsabb Horváth Ákos „alteregójának” áprilisi szerepeltetése, hiszen a korábbi polgármester-jelölt, miután veszített az ellenzéki előválasztáson, beállt Varga támogatói közé és a kampányát segíti. - Félő, hogy lesznek, akik simán bedőlnek a Fidesz cselének – mondta a Népszavának Horváth Ákos –, elég, ha néhány száz voks rossz név mellé kerül, s máris veszélyben lesz az ellenzéki mandátum. Ez a mostani húzás, valamint a kamupártok csatasorba állítása is azt mutatja, a kormánypártok elkezdték az ellenzéki szavazók szalámizását. Csak remélni lehet, hogy közben a saját ujjukat is megvágják…

Horváth szerint azért kerülhetett ő, illetve a neve képbe, mert a Fidesz megpróbál minden szalmaszálba belekapaszkodni a hatalom megtartása érdekében, s így az ő 2019-ben megszerzett ismertségétől is remélnek valamennyi kamuvoksot.

- Amikor meghallottam, hogy egy azonos nevű jelöltnek gyűjtenek, csak nevetni tudtam – állította –, ugyanis már az önkormányzati választásnál megtapasztaltam, a rengeteg ármányságot, ocsmányságot humor nélkül nem lehet kibírni. Persze a választóknak komolyan kell venniük, hogy a hatalmukat féltők ilyen módszerekre képesek. Túllép minden határon, hogy megpróbálják átverni az embereket, s konkrét szélhámossággal élnek a gyakorlatban. Elgondolkodtató kell, hogy legyen, ha valaki ilyen helyzetben képes erre, akkor miket csinál, amikor sokkal kisebb figyelem vetül rá? Remélhetőleg erkölcsileg visszaüt a próbálkozásuk, hiszen nem igaz, hogy minden belefér: egy háborúban is kellenek szabályok!