Az elnökválasztás alapkérdése nem az, hogy Iványi vagy Róna, hanem az, hogy alkalmas jelölt-e Novák Katalin. A válasz pedig az, hogy nem alkalmas, éppen azért, ami miatt a Fidesz kiválasztotta. Ahogyan a lapunkban tegnap közölt közvélemény-kutatás is jelzi, az a családpolitikát, aminek Novák lett a kabalafigurája, a lakosság jelentős hányada elutasítja.
Többek között azért, mert a „családbarát” kormány egyáltalán nem vesz tudomást róla, hogy az emberek idővel megöregszenek és gondozásra szorulnak - ezzel a problémával a Fidesz 12 éven át nem foglalkozott; úgy tekint rá, mint valami váratlan sorscsapásra, amire értelemszerűen felkészülni sem lehet. Meg azért, mert minden harmadik gyereket kilátástalan szegénységben tart, miközben lenne rá egyszerű gyógymód: nálunk 2010 óta nem emelkedett a családi pótlék, Lengyelországban viszont a jelentős megemelésével néhány év alatt gyakorlatilag eltüntették a gyerekszegénységet. Meg azért is, mert hatalmi eszközökkel gyerekek sokaságától vette el a családban élés lehetőségét úgy, hogy Magyarország nem nyert vele semmit, az érintettek viszont rengeteget veszítettek.
Novák Katalin ehhez adta a nevét meg az arcát. Nem a konszenzushoz, hanem a szélsőséghez; nem az egységhez, hanem a megosztáshoz. Ő tehát alkalmatlan – a nézeteket, amiket képvisel, csak egy radikális kisebbség osztja.
Az ellenzék potenciális elnökjelöltjei közül morális és politikai értelemben Iványi Gábor és Róna Péter is alkalmas. Iványi jelölése katarktikusabb lett volna, Rónáé viszont alighanem praktikusabb, eltekintve a nem túl emelkedett kiválasztási folyamattól. Érzelmileg nem könnyű feldolgozni, de a nemzet egységét – ami a köztársasági elnöki poszt eszmei tartalma – valószínűleg Róna Péter fejezi ki jobban: benne találtak közös nevezőt az ellenzéki pártok, és talán akkor is őt választanák meg könnyebben, ha nem a parlament választana. (Ez persze nem azt jelenti, hogy jobb jelölt, mint Iványi, de annyit biztosan jelent, hogy sokkal jobb, mint Novák.)
A probléma pusztán annyi, hogy magát a feladatot nem jól mérték föl – mármint az ellenzék. Ha ez egy közvetlen választás lenne, akkor bizonyára sokat nyomna a latban, hogy Rónára a konzervatív térfélről is sokan átszavaznának. Így viszont, hogy a jelöltállításnak leginkább szimbolikus jelentősége van, érdemes lett volna megfontolni olyasvalakinek a jelölését, aki önmagában, a személyében is szimbólum. (Mint ahogy az ellenjelölt, Novák Katalin is az: fentebb írtuk, hogy minek a szimbóluma.) Vagy – ha ilyen név nincs a közös kalapban – olyan emberét, aki garantáltan egy országot ültetett volna a képernyők elé arra a 15 percre, amíg a parlamentben a saját nemzetképéről beszélhet. Lehetett volna egy pedagógus – ha már szimbólumokat keresünk –, vagy egy orvos; valaki, aki be tudja árazni, mire jutott az ország 12 év alatt.
De lehetett volna akár Márki-Zay Péter is: ha már vitázni nem mernek vele, legalább kénytelenek lettek volna végighallgatni őt az ország nyilvánossága előtt, mintha negyedóráig egy normális országban élnénk.
Többek között azért, mert a „családbarát” kormány egyáltalán nem vesz tudomást róla, hogy az emberek idővel megöregszenek és gondozásra szorulnak - ezzel a problémával a Fidesz 12 éven át nem foglalkozott; úgy tekint rá, mint valami váratlan sorscsapásra, amire értelemszerűen felkészülni sem lehet. Meg azért, mert minden harmadik gyereket kilátástalan szegénységben tart, miközben lenne rá egyszerű gyógymód: nálunk 2010 óta nem emelkedett a családi pótlék, Lengyelországban viszont a jelentős megemelésével néhány év alatt gyakorlatilag eltüntették a gyerekszegénységet. Meg azért is, mert hatalmi eszközökkel gyerekek sokaságától vette el a családban élés lehetőségét úgy, hogy Magyarország nem nyert vele semmit, az érintettek viszont rengeteget veszítettek.
Novák Katalin ehhez adta a nevét meg az arcát. Nem a konszenzushoz, hanem a szélsőséghez; nem az egységhez, hanem a megosztáshoz. Ő tehát alkalmatlan – a nézeteket, amiket képvisel, csak egy radikális kisebbség osztja.
De lehetett volna akár Márki-Zay Péter is: ha már vitázni nem mernek vele, legalább kénytelenek lettek volna végighallgatni őt az ország nyilvánossága előtt, mintha negyedóráig egy normális országban élnénk.