Minden választás kiindulópontja a „minden voks számít”. Vagy számíthat és akár sorsdöntő is lehet. A magyar országgyűlési választások esetében a félvoks is, az a csak listára leadható levélszavazat, amely a külhoni magyar választópolgároktól érkezhet. Ám ha egyik oldalon meghatározhatja a választás kimenetelét, akkor a másik oldalon is: semmit sem tenni e potenciális voksok megszerzéséért több, mint hiba.
Erdélyben például nyolc önkormányzati RMDSZ-es potentát közös levélben utasította el az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltjének fogadását. Ugyanakkor egy értelmiségi csoport pluralizmust és párbeszédet sürgető petíciója négyszáznál több aláírással megtámogatva hívja fel a magyarországi ellenzék figyelmét:„ Azzal, hogy csupán egyetlen párt szavazótáborának tekintenek minket, csak erősítik a határon túli magyarság negatív megítélését. Ezen változtatni kell, és a változáshoz dialógusra, szabad nyilvánosságra és kölcsönös tiszteletre van szükség”.
A kölcsönös tiszteletbe pedig beletartozik a kollektív bűnösséget sugalmazó szerencsétlen nyilatkozatok mellőzése és az ártatlanság vélelme is, amely mindenkinek kijár – határon innen és túl egyaránt. Az egyesült magyar ellenzék viszont nemcsak hogy besétált az Orbán-kormány eleve a megosztásra játszó választási csapdájába e téren, hanem szemmel láthatóan egyre jobban belegabalyodik. A belpolitikai szembenállás jegyében szerencsétlennél szerencsétlenebb, sértő kijelentésekkel idegeníti el magától hosszú távon is potenciális szavazók százezreit. Nemcsak a határon túl, hanem innen is.
Magyarországon ugyanis több százezer olyan szavazópolgár él, aki még határon túl született, szocializálódott, határon túli magyarnak érzi és tartja magát; de milliós nagyságrendű a külhoni gyökerekkel, máig ott élő rokonokkal, barátokkal rendelkezők száma. Ők egyre rosszabbul viselik azt, hogy egy szándékosan csalási kiskapukat fenntartó, Budapesten megírt és megszavazott törvény miatt azt a közösséget teszik meg bűnbaknak, amelyből származnak, amelyhez lélekben mindmáig tartoznak.