Peking;téli olimpia;záróünnepség;

- Véget ért a magyarok számára legsikeresebb téli olimpia Pekingben (videó)

Hazánk egy arany- és két bronzéremmel zárt. A téli játékok történetében először szereztünk egy éremnél többet, és először tudtunk húsz olimpiai pontot gyűjteni.

Kialudt a február 4-én meggyújtott láng, ezzel vasárnap hivatalosan is befejeződött Pekingben a XXIV. téli olimpia, amely a magyarok számára több szempontból sporttörténelmi jelentőségű volt. A záróünnepségen Kónya Ádám sífutó hozta be a magyar zászlót a Nemzeti Stadionba. A magyar olimpikonok közül már csak ő maradt Pekingben, illetve a műkorcsolyázó Magyar Márk, aki azonban korábbi pozitív koronavírustesztje után csak hétfőn térhet majd haza.

Caj Csi, a szervezőbizottság elnöke kiemelte az összefogást, melynek eredményeként a 16 napos sportesemény összes versenyét le tudták bonyolítani a koronavírusos időszakban. Megjegyezte, Peking az első olyan város, amely nyári és téli olimpiát is rendezett.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökét ámulatba ejtette a sportolók teljesítménye. Szerinte mindannyian a legjobbjukért küzdöttek, és megható volt, hogy még az ellenfeleiknek szurkoltak, hogy ők is a legjobbat hozzák ki magukból. Mint mondta, olyanok is összeölelkeztek, akiknek az országa ellenséges egymással.

„Az olimpiai közösségben mind egyenlőek vagyunk, ezt bizonyítottátok ti. (...) Az olimpia egyesítő ereje, erősebb, mint a megosztani akaróké. Ti valóban adtok egy esélyt a békének”

–  hangoztatta a NOB-elnök.

A helyi idő szerint vasárnap esti ünnepségre a 80 ezres Madárfészekbe a pandémia miatt mintegy 60 ezer nézőt engedtek be. Az „egy világ, egy család” mottójú program közel másfél óráig tartott a mínusz tíz fokos hidegben, s a központi eleme Li Paj kínai költő közel 1300 éves versében megénekelt és a megnyitón elkezdett hópehely-történet folytatása volt. A program részeként a hatalmas kivetítőkön felelevenítették az olimpia legemlékezetesebb, legdrámaibb pillanatait is.


Pekingben 91 ország közel 2900 versenyzője, köztük 12 magyar indult. A magyarok egy arany- és két bronzéremmel zártak a rövidpályás gyorskorcsolyázók révén. Liu Shaoang győzött 500 méteren, ezzel ő lett az első magyar egyéni téli olimpiai bajnok. Harmadik volt 1000 méteren és a vegyesváltóban. Utóbbiban futott még testvére, Liu Shaolin Sándor, valamint Krueger John-Henry, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia. 1500 méteren Liu Shaoang negyedik, Liu Shaolin hatodik volt, akárcsak a négy éve bajnok férfi váltó. Így a magyar küldöttség a téli játékok történetében először szerzett egy éremnél többet, és először tudott húsz olimpiai pontot gyűjteni.


Forrás: Eurosport

Nem jött össze a címvédés az orosz csapatnak, a skandináv ország férfi jégkorongcsapata fennállása első aranyérmét szerezte az ötkarikás játékokon.