interjú;NATO;Ukrajna;Vlagyimir Putyin;

2022-02-26 16:45:00

„Nem Szaddám Husszeinnel állunk szemben”

Kezdhetünk aggódni, amikor egy nukleáris hatalom hirtelen úgy kezd viselkedni, mint egy lator állam – mondta lapunknak a NATO volt főtitkár-helyettese, Jamie Shea.

Ön gondolta volna, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök háborút indít Ukrajna ellen?

Igen, pontosan ezt gondoltam. Bár feléledt egy halvány reménysugár, amikor a diplomáciai jövés-menés egy pontján Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta, üljünk le és tárgyaljunk a fegyverzetkorlátozásról. Ez olyasmi, amit az oroszok régóta szeretnének. De a reménysugár elhalványult, mert gyorsan kiderült, hogy nem érdekeltek a diplomáciai megoldásban. Számomra ez akkor vált világossá, amikor az oroszok Belaruszban hadgyakorlatoztak, és a gyakorlat végén nem mentek haza.

Mit tehetett volna a Nyugat, hogy megakadályozza a háborút?

Lássuk, kivel állunk szemben! Putyinnal, aki számtalan alkalommal nyúlt fegyverekhez, például Kazahsztánban, Grúziában, a Krímben. Ő nehéz partner, aki 2014 óta együtt él a szankciókkal, és azok sohasem akadályozták meg abban, hogy azt csináljon, amit akar. Nem könnyű megállítani, mindig hajlandó kockázatokat vállalni, és nem riad vissza a következményektől. Igazi szerencsejátékos. És igen, van, amit a Nyugatnak másként kellett volna csinálnia. Például 2008-ban, a bukaresti csúcson a NATO felajánlhatta volna a teljes tagságot Ukrajnának. A döntés, hogy majd valamikor a távoli jövőben csatlakozhatsz hozzánk, nehéz helyzetbe hozta Ukrajnát. Egyrészt feldühítette Oroszországot, másrészt megfosztotta Ukrajnát a szövetség kínálta biztonsági garanciáktól. Ha valakivel össze akarsz házasodni, gyorsan tartsd meg az esküvőt! Ezt a leckét megtanultuk. Emellett a Nyugatnak jóval korábban el kellett volna kezdenie Ukrajna felfegyverzését, különösen a légvédelmének a fejlesztését. A harcokból is látszik, hogy az ország gyenge pontja a légvédelem. Sok ország szállított fegyvert Ukrajnának az invázió előtt. A kérdés most az, hogy elegendő munícióval látták-e el az ukrán hadsereget, vagy mindez túl kevés volt és túl későn érkezett.

Ukrajna fegyvereket kér a szövetségeseitől. A fegyverszállítások kisegítenék a bajból?

Teljes mértékig jogosnak tartom, hogy egy törvénytelenül megtámadott ország segítséget kér. Az amerikaiak több mint 600 millió dollár értékben szállítottak fegyvert az országnak, és sokan mások is besegítettek. De most, amikor az oroszok ellenőrzik az ukrán légteret, nagyon nehéz egy katonai szállítógéppel Kijevben landolni, vagy bármilyen módon fegyvereket eljuttatni az országba. Ha az oroszok megnyerik a háborút, akkor persze értelmét veszti a fegyverszállítás. De ebben az esetben is lenne lehetőség a segítségnyújtásra, például a kiberhadviselés terén. Ehhez nem kell utazni, elég hozzá egy laptop Washingtonban. Sokan spekulálnak arról, hogy a Nyugat miért nem veti be a kiberfegyvert az orosz hadsereggel szemben. Megzavarhatnák a parancsnoki és az irányítási rendszerét. Nem tudom a választ. Biztosan akadnak országok, amelyek úgy vélik, túlságosan belebonyolódnának a háborúba, ha ilyen műveleteket hajtanának végre.

A magyar kormányfő azt mondta, Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból, nem küld sem katonákat, sem katonai eszközöket a szomszédos országokba. Csapatokat egyetlen NATO ország sem küld, de bölcs döntés fegyvereket sem szállítani?

Orbán Viktor helyesen tette, hogy elítélte az Ukrajna elleni orosz támadást, és ezzel csatlakozott a NATO és az EU álláspontjához. Senki sem vonja kétségbe, hogy Oroszország a nemzetközi jogot megsértve robbantotta ki a háborút. Nincs bizonyíték rá, hogy Ukrajna bármilyen módon provokálta volna. Aki nem ítéli el az agressziót, az tagadja a valóságot. A magyar kormányfő helyesen tette azt is, hogy jóváhagyta az Oroszország elleni szankciókat, és üdvözlendő, hogy Magyarország megnyitja a határát az ukrajnai menekültek előtt. A fegyverszállítás minden tagállam magánügye. Erről nincs NATO álláspont. Nem Magyarország az egyetlen, amely nem vállalja ezt.

Van-e alapjuk a Putyin által emlegetett történelmi sérelmeknek? Valóban körbevette a NATO Oroszországot? És megszegte az oroszoknak adott ígéreteit?

Számomra ez a kérdés úgy merül fel: észszerű-e, hogy egy ország úgy követel magának teljes biztonságot, hogy közben a másik félnek el kell fogadnia a teljes bizonytalanságot? Ha azt látjuk, hogy Putyin a 19. századi, szatellit államokkal körbevett cári birodalom visszaállításában látja Oroszország biztonságának a garanciáit, akkor a NATO igenis megkérdőjelezi ezt a hozzáállást. A kilencvenes években, a NATO-bővítés időszakában meglehetősen jó kapcsolatokat ápoltunk Oroszországgal. Pénzügyi támogatást nyújtottak az afgán nemzeti hadsereg kiképzését végző missziónkhoz, csapatokat küldtek Boszniába és Koszovóba. Az észak-atlanti szövetség tisztában volt Moszkva jogos biztonsági aggályaival, és 1997-ben biztosítottuk is a „három nem” politikájáról: nem lesznek csapatok, nukleáris fegyverek és katonai infrastruktúra az új tagállamok területén. A NATO bővítés arról szólt, hogy Magyarország a Nyugathoz csatlakozott, és nem a szövetség ment, katonai értelemben, Keletre. A kelet-európai országok hamar megtanulták: a tagsággal jár, hogy katonákat küldenek a NATO balkáni vagy afganisztáni misszióba, nem a NATO telepít csapatokat az ő területükre. Volt idő, amikor Putyin hajlandó volt elfogadni a modus vivendit a NATO-val, a drámai változások később következtek be.

Olyannyira, hogy az orosz elnök most soha nem látott, súlyos következményekkel fenyegette meg a Nyugatot, ha beavatkozik a konfliktusba Ukrajna oldalán. Ez egyenlő a nukleáris csapással való fenyegetéssel? Ezt mennyire kell komolyan venni?

Igen, ez a nukleáris csapással való fenyegetés. Putyin gyakran előhozakodik vele. A színház része. A fenyegetést nem kell eltúloznunk. De elkezdhetünk aggódni, amikor egy nukleáris hatalom hirtelen úgy kezd viselkedni, mint egy lator állam, megtámadja a szomszédját és megsérti a nemzetközi jogot. A NATO nukleáris arzenállal bíró szövetség, és az is marad. Hosszú távon is biztosítania kell, hogy a nukleáris elrettentés elve hitelesen és hatékonyan érvényesüljön.

A NATO úgy döntött, hogy újabb csapatokat és eszközöket vezényel Kelet-Európába. Megmagyarázná, hogy erre miért van szükség? Miért vagyunk nagyobb biztonságban, ha mondjuk néhány ezerrel több NATO katona állomásozik Romániában?

Az oroszok jelentős katonai támaszpontot építettek ki a Krímben. Ha véget ér a háború, valószínű, hogy ott maradnak Ukrajna déli részén, a rakétáikkal és a hadihajóikkal. Közelebb lesznek a NATO déli szárnyához, mint korábban. Ez fenyegeti a szövetség biztonságát. A dél-európai régiónak ugyanolyan hiteles elrettentő erővel kell rendelkeznie, mint a balti országoknak és Lengyelországnak. Az oda telepített NATO erők demonstrálják a tagállamok szolidaritását és képesek arra, hogy addig feltartóztassanak egy támadást, amíg meg nem érkezik az erősítés.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor az orosz hadsereg átlépi a NATO-ukrán határt akár véletlenül, akár szándékosan? Mondjuk egy ukrán repülőgépet egészen a lengyel légtérig “kísér”?

Az utóbbi években megszoktuk, hogy Oroszország hibrid támadásokat hajt végre a NATO területén. Láttunk kiberhadviselést, beavatkozást a választásokba, vegyi fegyverek bevetését politikai ellenfelekkel szemben. Fel kell készülni rá, hogy folytatódni fognak a destabilizációs erőfeszítések. Növelnünk kell az ellenálló-képességünket. Természetesen nem tudhatjuk, hogy mi lesz Putyin következő lépése. De minden képessége megvan ahhoz, hogy károkat okozzon nekünk. Súlyos felelőtlenség lenne, ha nem növelnénk biztonságunkat a NATO megerősített jelenlétével Közép- és Kelet-Európában.

Meg lehet állítani Putyint? Eddig sem törődött a szankciókkal.

Valamilyen csodával határos módon a következő 24 órában? Nem. Az orosz hadseregnek óriási a fölénye az ukránnal szemben. Egy hatalmas ország autoriter vezetőjével állunk szemben. Nem Milosevicscsel Belgrádban vagy Szaddám Husszeinnel Irakban. Hosszú lesz az út. Hosszú volt a Szovjetunióval is. Végül a Nyugat felülkerekedett. Meg vagyok győződve, hogy most is így lesz. De már most el kell gondolkodnunk azon, hogyan kezeljük az új orosz valóságot. Új stratégiára van szükség és kitartásra. Legyünk optimisták és bízzunk benne, hogy a végén a nyugati demokratikus értékek fognak győzni.